+ Ökológia

Brazília szerint túlzás, amit az Amazonas őserdeinek pusztításáról állítanak

A párizsi klímaegyezményben Brazília arra kötelezte el magát, hogy 2030-ig nullára csökkenti az illegális fakitermelés mértékét. Jair Bolsonaro brazil elnök viszont hivatalba lépése óta folyamatosan korlátozza az ellenőrző hatóságok erejét.

Bolsonaro újra és újra bírálja az Amazonas őserdeit figyelő nemzeti űrkutatási ügynökséget is, kijelentve, hogy legutóbbi jelentésük az erdőirtások ütemének gyorsulásáról árt Brazília hírnevének, miközben a tengerentúlon „betegesen rettegnek” Dél-Amerika legnagyobb országának környezetvédelmi állapotai miatt.

A brazil űrkutatási ügynökség (INPE) közlése szerint a műholdas adatok előzetes értékelése azt mutatja, hogy Brazília július első felében ezer négyzetkilométernyinél is több erdőt veszített el, 68 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Az INPE korábbi adatai pedig azt is megmutatták, hogy 60 százalékkal több fát vágtak ki az amazonasi esőerdőben Brazíliában júniusban az egy évvel ezelőttihez képest. Egyelőre nem tudni, hogy hosszú távú emelkedésről van-e szó. A fakitermelés adatai azonban jelenleg általában erőteljesen emelkednek. Az Amazonas erdeiben kialakult helyzetről pontosabb képet az év végén megjelenő, a 2018 közepétől 2019 közepéig tartó időszakra vonatkozó hivatalos kitermelési adatok fognak adni.

Az ilyen jelentéseket az ügynökségeknek egyeztetnie kellene a vezető kormányzati tisztségviselőkkel – mondta Bolsonaro, akinek kormánya lazított az Amazonas-vidék hasznosításának szabályozásán.

„Ilyen egyszerű módon közzétenni ezeket az adatokat, ahogy azt tették, nehéz helyzetbe hozza Brazíliát”

– mondta a radikálisan jobboldali elnök a G1 brazil hírportálnak adott nyilatkozatában.

Jair Bolsonaro politikája a környezetvédők bírálatát váltotta ki, és Norvégia, valamint Németország kilátásba helyezte, hogy megvonják támogatásukat az Amazonas Alaptól, amelyet 2008-ban hoztak létre az amazonasi erdőirtások elleni küzdelem finanszírozására.

A közelmúltban több brazil miniszter is visszavágott a bírálóknak, Bolsonaro pedig egy külföldi újságíróval folytatott minapi beszélgetésben kijelentette, hogy az Amazonas csakis Brazíliáé.

„Az Amazonas Brazíliáé és nem a maguké. Maguk lerombolták a saját ökoszisztémájukat, és (közben) csak tőlünk követelnek”

– mondta.

Az elnök két nappal azután tett megjegyzést az INPE adatközlésére, hogy nyilvánosan megkérdőjelezte az ügynökség adatainak megbízhatóságát, és azt mondta, úgy érzi, hogy az „valamilyen nem kormányzati szervezet érdekeit szolgálja”, nem pedig Brazíliáét. Ricardo Galvao, az ügynökség igazgatója az elnök mindkét kijelentését visszautasította, és sértőnek nevezte azt a sugalmazást, hogy manipulált adatokat közölnének, megjegyezve: számaikat mindig nyilvánosságra hozzák és publikálják nemzetközi tudományos folyóiratokban. Hozzátette, hogy csakis Brazília érdekében dolgozik. Jair Bolsonaro és környezeti minisztere eleve megkérdőjelezi a klímaváltozást, és az elnök már beiktatása előtt közölte, hogy kiterjesztik a bányászatot és a nagyüzemi mezőgazdaságot az országban, a védett területeken is.

Az erdők felégetése és a fakitermelés nemcsak szén-dioxidot szabadít fel, hanem csökkenti a klímakárosító gázokat felvevő úgynevezett „zöld tüdő” kapacitását is. Az esőerdők világszerte az ember által kibocsátott üvegházhatású gázok 30 százalékát nyelik el, több mint egymilliárd tonnát évente.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top