+ Film

Az avar, hun és magyar mondavilágból építkező Fehérlófia felújítva szerepel Montrealban

Jankovics Marcell Fehérlófia című mesefilmjének felújított változatát először a montreali Fantasia filmfesztivál mutatja be július 29-én, a magyarországi premiert szeptember elején a Budapesti Klasszikus Film Maratonon tartják.

Az 1984-ben Los Angelesben megrendezett animációs olimpián minden idők legjobb ötven animációs filmje közé választott magyar alkotás teljes körű, 4K felbontású digitális restaurálása és világforgalmazása a Magyar Nemzeti Filmalap és a Los Angeles-i Arbelos Film együttműködésében valósult meg. Ennek köszönhetően újra világszerte látható lesz az egyetemes animációtörténet kiemelkedő alkotása.

Az 1981-ben bemutatott Fehérlófia cselekménye az avar, hun és magyar mondavilág jelképtárából építkezik, szereplői kozmikus-természeti archetípusokat jelenítenek meg. A pazar színvilágú, álomszerű képek folyamatosan egymásba alakulnak, ornamentikus, geometrikus mintázatokba rendeződnek. Feltűnőek a villámlásszerű alakzatok és mandalaszerű kompozíciók. A film hangzásvilága is rendkívüli, hiszen a kevés emberi párbeszédet ambientszerű effektusokból álló kísérőzene egészíti ki. Az egyetemes igazságokat megfogalmazó mitikus történetet a film egyúttal aktualizálja is: a hernyótalpas tanksárkány vagy a szmogban úszó felhőkarcoló-rengeteg az atomkorszakra és az ökokatasztrófákra utal.

A film képének restaurálása az amerikai Arbelos munkája, a fényelés és a hangrestaurálás a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmlabor igazgatóságán készült.

A felújított Fehérlófia magyarországi premierje a Budapesti Klasszikus Film Maraton ingyenes szabadtéri vetítésén lesz a Szent István Bazilika előtt szeptember első hetében.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top