A sírból hozták vissza, de nem áll le!

Közzétéve 2019-07-18

Jodi Taylor: Ösvény az időben / St Mary-krónikák 4. [Trail through time] – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek – fordította Szente Mihály – 352 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-9866-52-2

Jodi Taylor regényfolyama, a St Mary-krónikák, a harmadik kötet végén úgy zárult, hogy valós hiányérzet nélkül be lehetett volna fejezni. Ugyanakkor a kevésbé tájékozott olvasók is tudták/tudhatták – ha máshonnan nem, akkor a könyv belső borítójáról –, hogy a történet itt még közel sem ért véget. Sőt…

Ráadásul időközben megjelent magyarul a SEMMI LÁNY című regény, ami – anélkül, hogy a szerző meghazudtolná önmagát – egészen más, mint a St Mary-krónikák. Bár ott is egy lány a főhős, és ott is fontos szerep jut a humornak, mégis teljesen más közönséget céloz. Viszont ezek a nagyon is különböző művek szükségszerűen hatnak egymásra. Aki bírta a Semmi lányt, az kíváncsi lesz az időutazós történetekre is. Megugorható akadályt legfeljebb csak az jelenthet, hogy az időutazós sztorikat érdemes az első kötettel kezdeni…

…azzal együtt is, hogy az Ösvény az időben című kötet sok mindent feltár az előző kötetek történéseiből. ha másként nem, hát összehasonlítás gyanánt, hiszen ez a történet csak „majdnem ott” folytatódik, ahol az előző véget ért. A szereplők is majdnem azok. Pontosabban: lényegük szerint ugyanazok.

Egy párhuzamos valóságba kerül át

a főhős-narrátor, aki a saját világában egy küldetés (időutazás) során meghalt… volna. Jodi Taylor mesterien szövi tovább a történetet, s az, hogy hősnője valóságot vált, minden olvasói aggodalom ellenére sem erőltetett vagy nyögvenyelős. Sokkal inkább új és újabb ötletek és sziporkák forrása, olyan csavar a történetben, mely lehetőséget teremt arra, hogy még újabb és még izgalmasabb kalandok találjanak rá az időutazóra…

Talán manapság már nem is illik ilyesmit leírni, de a St Mary-krónikákra nagyon erősen rányomja a bélyegét, hogy szerzője nő. Ráadásul egy jó humorú nő, aki bármennyire is az időutazás áll a történet középpontjában, nagy teret szentel az érzelmeknek, konfliktusoknak és az emberek közötti kapcsolatoknak. Jodi Taylor nagy érzelmekkel – és állandó konfliktusokkal – dolgozik, mégis el tudja kerülni a giccset és a sablonosságot. Mert mulattat, szórakoztat, s úgy viszi magával az olvasót, mint róka a tyúkot, mint szél a felhőt, mint múló idő a nyugalom reményét.

Jodi Taylor miközben téren és időn keresztül rángatja a főhőseit,

meggyőződésem szerint – és ezt a negyedik kötet ismeretében egyre biztosabban merem állítani – tanítani akar valamit az olvasóknak. Valami fontosat, olyasmit, amit ezekből a regényekből úgy lehet megtanulni, hogy észre sem vesszük. Jodi Taylor emberi hozzáállást tanít. Olyasmit, ami szájba rágva állati banális, de mégis az egészséges jó élet kulcsa. Mert nem az számít, hogy hibázunk-e, s még csak nem is, hogy hányszor vagy mekkorát, sőt nem is az számít, hogy a minket körülvevő világ és az rajtunk kívülálló, tőlünk független körülmények eredményeként mi vesz körül minket. Nem az életveszély, a nyomor, a betegség, a rossz étel, a bubópestis, a büdös utca az, ami meghatározza a hogylétünket, hanem…

És itt jön az, amit nem vagyok hajlandó leírni, mert állati ciki lenne, s ha valaki nem jött még rá, akkor ideje, hogy felkeresse pszichiáterét. Vagy feküdjön neki a St Mary-krónikák legújabb kötetének: