+ Irodalom

Hogyan csalnak az érettségin? – Az Élet és Irodalom 2019/28. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Szilágyi Zsófia Nagy Lajos és Nagy Lajos címmel írt esszét az érettségi csalásokról.

„Persze, tisztában vagyok vele, hogy az 1920-as évek óta sokban változott az érettségi követelményrendszere, ma már nem magolást követel meg egy magyar írásbeli, a vizsga egésze pedig messze nem emlékeztet arra a mitikus, halálhozó határátkelőhelyre, amelyről Móricz regényének harmadik fejezetében, a fejezetkezdő összefoglalóban olvasunk: „Harmadik fejezet, melyben feltűnik a diákélet szörnyűséges végkapuja, a sárkányok és veszedelmek tajtékzó örvénye, mely már közvetlen a nagy Életbe torkollik. A matura.” De hiába változik a kimeneti szabályozás: a fejekben, a tanári hozzáállásban az átalakulás sokkal később történik meg, ha egyáltalán megtörténik. Amikor nemrégiben egyetemi hallgatóim csináltak egy felmérést általános és középiskolai tanárokkal arról, Móricztól mit is tanítanak és miért, a dermesztő tapasztalatok egyike az volt, hogy az indoklás igen gyakran oda futott ki: nem szeretem én sem, nem is tudom átadni a gyerekeknek ezt vagy azt a művet, de „ez kell az érettségin”. Holott már régóta nem kötelező sem Móricz-pályaképet, sem a Légy jó mindhalálig című regényt számon kérni a kimenetnél. 1931-es névtelen írásában Móricz érthetővé tette, miként is kapcsolódnak az érettségi követelmények össze a mindenkori kortárs írókat nyugtalanító kérdésekkel, vagyis miért esik szó ebben a rovatban az érettségiről. Rövid jegyzetét a következővel zárta: „Mindnyájan tudjuk, hogy az irodalomtörténet-tanítás arra való, hogy az irodalom klasszikusait megutáltassák a diáksággal. Éppen a kiválogatottan legszebb és legjobb irodalmi értékeket unatják meg és a legjobbtól fordítják el a fiatal lelkek érdeklődését. // Mikor Adynak egyszer azt az örömhírt hozták, hogy egy iskolai kézikönyvbe felvették valamelyik versét, rémülten kiáltott fel: ‒ Akkor végem.”

A Forr a borban nem azért csalnak a diákok, mert eleve romlottak és elvetemültek – van köztük ügyeskedő is, okos is, meg olyan, aki épp csak átevickélt a gimnáziumi évein.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Darida Veronika A létezés esztétikája címmel írt recenziót Michel Foucault Az igazság bátorsága című könyvéről.

„Foucault részletesen kitér Szókratész enigmatikus búcsúmondatára („Tartozunk egy kakassal Aszklépiosznak”), melyben az önmagunkkal és a másokkal való törődés gesztusát, a hamis vélekedésekből való kigyógyulás bizonyítékát látja. Szókratész halála így lesz a parrhészia gyakorlása, mely egyúttal „olyan igazmondásformaként alapítja meg a filozófiát, mely kifejezetten a filozófus sajátja, a filozófusé, akinek van bátorsága ahhoz, hogy az igazság nevében az életét is kockára tegye, aki a halálra a lélek próbájaként tekint”.

Foucault Szókratész rendíthetetlenségéből talán önmaga számára is erőt merít, habár saját közeli halála (ahogy erről részletes leírást kapunk Hervé Guibert megrendítő halálnaplójában, a L’ami qui ne m’a pas sauvé la vie című regényben, ahol Muzil alakjában Foucault-ra ismerthetünk) legalább ennyire a testi fájdalom próbája lesz, melynek során csak néhány hűséges barátja és tanítványa marad mellette, a kórházi névtelenségben.”

KÜLFÖLDI FOGADTATÁS

Bodor Ádám Verhovina madarai című könyvének olaszországi fogadtatásáról készült összeállítás.

A tökéletes gonoszság logikája uralja Bodor Ádám könyvét, amelyet Mariarosaria Sciglitano nyelvi leleményekben gazdag, csodálatra méltó fordításában az Il Saggiatore jelentet meg. Ez az első alkalom, hogy a könyörtelen Bodor megveti a lábát Olaszországban. 1936-ban Erdélyben, a vámpírok földjén született, majd miután szülőföldjén komoly bajba keveredett, a román kommunista diktatúra elleni szervezkedésért börtönbüntetésre ítélték, áttelepült Magyarországra. Ezt követően lett a magyar nyelvű irodalom egyik legfontosabb szerzője, a kelet-európai irodalom kiemelkedő képviselőjének tartják.

A Verhovina madarai (alcíme: Változatok végnapokra) gyötrő és szenvtelen képek sora. Az olvasó útja során folyamatosan úgy érzi, hogy rátámadnak az embertelenség megtestesítői. A táj egyes részletei egymásba illenek, így alkot legalább annyira zavaros, mint amennyire jól szerkesztett mozaikot, az egyes darabok illeszkedésének és az egységes világképnek köszönhetően.

(Leonetta Bentivoglio: Vámpír írások – Robinson  – La Repubblica, 2019.02.03.)”

VERS

A versrovatban Bakos Görgyi, Egressy Zoltán és Sopotnik Zoltán versei olvashatók.

Ízelítőül Sopotnik Zoltán versét adjuk itt közre:

Galambjel, nyestmosoly

Hólapáton viszed le a döglött galambot a
másodikról. A hideg is kiráz, nehogy valamelyik
szomszéddal összefuss közben. Pedig nem te
haraptad le a fejét, bár ahogy nézem, elég
erősek a fogaid. Biztos a tömeggyilkos nyest volt
az, amelyik éjszaka a parkolóban egy kocsi tetején
táncolt. Állítólag elrágja a fékkábeleket. Az erkélyről
a fejed csóváltad, nem lesz ez így jó, testvér. Most
én mondom ugyanezt, vicces, ahogy rettegsz, testvér.
Pedig az a nyest tényleg gonosz. A galambot persze
jelnek gondolod. De semmi feketemágia, és nem is
a lúdvércek üzennek így. Egyszerűen a félreélés egyik
nyomával van dolgod. Azt, hogy mi az, én mondjam meg,
a halott iker? Nálam még a nyest is jobban tudja, vagy
a fák, akik az erkélyed felé bólintanak. Tanulhatnád
figyelni őket. Életed ne legyen nyestmosoly.

PRÓZA

A héten Berta Ádám, Janáky Marianna, Pál Sándor Attila és Ozsváth Zsuzsa prózája olvasható. Tárcatár: Mán-Várhegyi Réka.

Részlet Berta Ádám Az első turisták című írásából.

„Egyszer, még amikor súlyproblémáim voltak, majdnem kint ragadtam Angliában. A végére már úgy éreztem, nem is egy skanzenszabású halászfaluban vagyok, hanem kagylóhéjban, amely minden irányból szorít, teljesen összeprésel. Kimentem két hétre, turistának, aztán valahogy beszippantott a helyzet. Mondhatnám, hogy megtapadtam, sőt hó végére már keresetem is volt, de ez így mégse lenne igaz. Ha lett volna minimális lendületem, azonnal tovább állok. Nem azon erőlködtem, hogy ottmaradhassak, hanem az ellenkezőjén. Nyúlós lett az élet, a macskaköves díszlet körém fonódott. Időbe telt, amíg valahogy összeszedtem magam és kiműtöttem a hájpacni testem onnan, mert, mondom, durván rám telepedett az a közeg.”

SZÍNHÁZ

Papp Lídia Székely Csaba Öröm és boldogság című darabjáról írt.

„A szerző iróniával nyúl ehhez az összetett témához; öt egymástól teljesen különböző személyiségű meleg karakter történetén keresztül mutatja meg a kisebbségen belüli kisebbség mindennapi küzdelmeit és apró örömeit, hogy aztán a darab végére a különállónak tűnő mozaikdarabkák egy tragikus fináléban egyesüljenek. Jól működik ez a mozaikos, időben ugrálós történetvezetés. Nem hagyja lustálkodni a nézőt, a finoman adagolt információkból szeretnénk helyre tenni a szereplők közötti viszonyrendszert. Tudjuk, hogy a végén összefutnak a szálak, a darab dinamikája végig nyomozásra ösztökél.”

ÉPÍTÉSZET

Torma Tamás a budai Vár átalakításának újabb lépéseiről írt kritikát.

„Mindez nagyon szép, de persze a legtöbben tudjuk, hogy nem erről van szó. Itt is rendszerváltás folyik, ne legyenek kétségeink. Radikális koncepcióváltás, amiben a fenti érvek csak kitakarásul szolgálnak, kitakarásául annak, ahogy a fideszes hatalom makacs következetességgel foglal egyre több helyet a budai Várban.”

TÁRLAT

Cserhalmi Luca az Ybl Budai Kreatív Ház kiállításáról.         

„Kétes indíttatású ötlet nemekre bontani a művészetet. A nők szerepének művészettörténeti hiánya azonban a női alkotók gyakran elkülönített reprezentálásához vezetett, amelynek utórengései a mai napig érzékelhetőek. Van valami kissé egzotikus és romantizált abban, ha a női művészek a nemük miatt válnak kiemeltté. Ki tudja, hogy miért lenne közömbös, ha férfi művészek műveit gyűjtenék össze egy tárlaton, amely valamilyen módon nemüket tematizálja, és miért izgalmas ez mégis, ha nőkről van szó.”

(Az „Így látjuk mi…” Öntárgyiasítás, női pozíciók című kiállítás augusztus 7-ig látható az Ybl Budai Kreatív Házban.)

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Kara Kozgun

    2019-07-13 - 04:20

    Iroda lom? Verseny, ki tud nagyobb baromságot írni! Valós élmény, szenvedés nélkül bűzös izzadtságszagú szarságok! Bálint György 1933: „ijesztően sok ma az író. Magyarországon ma minden félig-meddig intelligens embernek, titkos vagy nyílt irodalmi vágyai vannak. Kevésbé titkos hetilapok külső munkatársaiig… Lényegük az önkritika bámulatos hiánya. Mindegyikük rendkívül fontosnak tartja a maga művészetét, és azt hogy a mondanivalója feltétlenül nyilvánosság elé kerüljön… Valamennyien azt hiszik, hogy a társadalomnak szüksége van arra, amit írnak. Hiányzik belőlük a mély szemérem és a kemény fegyelem… Azért mert, ezeknek az íróknak túlnyomó része egyformán kerüli az igazi, életbevágó emberi és társadalmi problémákat.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top