+ Irodalom

A diktatúra mindenkit irányít, a kivétel csak látszat

Van, aki elhiszi, hogy őt nem érinti a fennálló rend. Aztán rájön, hogy az ilyesmi lehetetlen. Jesús Carrasco története a történelmünkön kívül játszódik.

Jesús Carrasco: A föld, amelyen állunk [La tierra que pisamos] – Typotex Kiadó, 2019 – fordította Mester Yvonne – 218 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-27-3

Egy alternatív történelmi regény,

melyben egyáltalán nem fontos az, hogy „alternatív”. Ha mégis, akkor csak annyiban, hogy szabadon gyúrhatja össze a történelem során felgyűlt tapasztalatokat, s még élesebbé, még kontrasztosabbá teheti/tehetné a két párhuzamos történetszál közötti (látszólagos és valóságos) különbséget. Carrasco mégsem ezért írt nem-történelmi történelmi regényt. Nem a rendszer érdekli, hanem az ember. Az ember a rendszerben. Ezért is dönthetett úgy – bár eleinte olyan, mintha ez „csak” az olvasó bosszantása lenne –, hogy a narrátor egy szószátyár vénasszony. Mármint nekünk olvasóknak szószátyár, hiszen a történetben nem sokat szól, inkább gondol. Van – volt eddig – olyan szó, hogy gondolatszátyár?

Egy asszony, aki megbecsültségben, jó körülmények között él egy vidéki házban, mert férje – a magatehetetlen vénember – egykor a „Birodalom hőse”, az elnyomó rendszer kiépítésének kulcsfigurája volt. Egy asszony, aki túl van mindenen, mert fia hősi halált halt, s nem maradt utána semmi. A kerten túl igazán élni sincs miért, de miféle alternatívája lehetne egy örömtelen és sivár életvégnek? Mi mást tehetne, mint hogy ellátja az élet és halál mezsgyéjén megrekedt férjét, s közben figyeli a kertet. Mi más marad, mint az emlékei…

…melyek közé betoppan egy idegen férfi: váratlanul feltűnik a kertben.

Szánalomra méltó, elesett, egy az elnyomottak közül. Egy, akinek sorsa élesen szemben áll az asszonyéval, s itt, a kertben mégis összefonódik. A férfi megjárta a világ poklait: a náci koncertrációs táborból és a Gulag-ból összegyúrt pokol olyasmi, amit irodalmi élményeink alapján jól ismerhetünk. A Carrasco által megírt pokol-párlat nem erősebb, mint az, ami a valóságos poklokban lezajlott, de azzal, hogy elszakad az általunk ismert történelemtől, mégis képes új dimenziót adni a borzalomnak: ilyesmi bárhol és bármikor megtörténhet!

„– Azért hívattam, Holman asszony, hogy cáfolja meg előttem azt a szóbeszédet, miszerint egy bennszülöttet fogadott a házába. [mondja a konzul, a terület kormányzója] Rám néz. A tekintetében irgalom bujkál; hiszen ahelyett, hogy temérdek kellemetlenséget okozott volna nekem, élt az előjogaival, megkímélt attól, hogy farkasszemet nézzek a törvénnyel. Csak tagadnom kell, és akkor hosszú ideig nem látom újra a konzult. Ilyen egyszerű volna.
Annyi minden történt ugyanakkor, amióta az a férfi megérkezett, hogy képtelen vagyok megtenni, amire kér. Talán, ha pár héttel korábban citál magához, még hálás is lennék, hogy valaki levesz a vállamról a terhet. Mint annyiszor, ezúttal is túltettem volna magam a problémán, és bármilyen benyomásom alakult is ki róla, az néhány napon belül elillant volna, hogy aztán békésen visszatérhessek a virágaimhoz.”

Jesús Carrasco csínján bánik a regény alternatív történelmével,

csak annyit oszt meg az olvasóval, amennyi elengedhetetlenül szükséges. Nem egy másik világot akar – a maga teljességében – megmutatni, inkább csak azt, ahogy az egyén életében megjelenik. Azt, ahogy a „főhős” gondolkodása átalakul egy találkozás hatására… mert bizony, átalakul, s ezzel elveszik a magabiztos biztonság.

S hogy fontosak-e a mai Magyarországon egy nemlétező vénasszony szertefutó, de egy irányba tartó gondolatai?

Nem, de inkább mégis: IGEN. Éppen a valóságtól való távolságtól általános érvényűvé lesz a szembesülés és a „koccanás”. Leélheti az ember az életét kényelemben és jólétben, s elvesztheti szeretteit is anélkül, hogy fel kellene tennie magának a legfontosabb kérdéseket. De, ha úgy alakul, akkor egy jelentéktelen eset hatására összeomolhat az addig hittel viselt értékrend… Az összeomlásnak pedig szükségszerű következménye a számvetés.

Jesús Carrasco rafinált író, aki képes az orránál fogva vezetni azt, aki elmerül a látszólag(!) tét nélküli történetben. Olvasó, légy résen – mondanám, ha ezt a felszólítást nem koptatták volna el más összefüggésben…

A diktatúra mindenkit irányít, a kivétel csak látszat
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top