+ Színház

Alföldi Róbert rendezése nyerte az Armel Operafesztivált

Fotó: Kállay Tóth Anett

Hatalmas siker és közönségdíj

Tarolt a produkció, melyet a Pannon Filharmonikusok előadásában, Bogányi Tibor vezényletével Alföldi Róbert rendezésében hallhattak és láthattak az Armel Operafesztivál résztvevői.

Öt operabemutató közül a közönség a Mozart: Don Giovanni előadást ítélte a legjobbnak a szombaton zárult Armel Operafesztiválon. Az Alföldi Róbert által rendezett záró produkciót a MusArtEH (Ecuador) társulat és Pannon Filharmonikusok előadásában hallhatta a közönség a Müpában tartott magyarországi bemutatón. A zenekart Bogányi Tibor dirigálta.

A Pannon Filharmonikusok a fesztivál kezdete óta, 12 éve alapító partnere az Armel Operafesztiválnak. Bogányi Tibor, az együttes vezető karmestere sem először vett részt Armel produkcióban. 2015-ben Zürichben, a Tinhalleban vezényelte a Pannon Filharmonikusokat, majd 2016-ban Londonban a Cadoghan Hallban ugyancsak ő dirigálta az együttest.

Operaelőadásban azonban először dolgozott a karmester Alföldi Róberttel és az Armel Operafesztivállal, melyet így összegzett:

„Egy nívós Don Giovanni produkciót láthatott a közönség. Egyrészt kiemelkedő, történelmi teljesítményt nyújtott az ecuadori MusArThe társulat. Ecuadorban nincs hagyománya az operajátszásnak, azonban ők kivételes színvonalon abszolválták az opera előadását, remekül együtt tudtak dolgozni a szereplők és a Pannon Filharmonikusok. Nagyon inspiráló munka volt, ami biztosan átjött a közönség számára is, az ARTE TV egyenes közvetítésén keresztül. A zenekar hatalmasat teljesített, amivel ismét bizonyították, hogy az operajátszás is közel áll hozzájuk. Nagy élmény volt továbbá Alföldi Robival együtt dolgozni, aki egy életvidám, modern, felejthetetlen gegekkel tűzdelt, mai korra reflektáló rendezést vitt színpadra. Örülök, hogy dirigensként részt vehettem az Armel fesztiválon. ”

A Müpa széksoraiban ülők el volt ragadtatva az ecuadori társulattól, és a nemzetközi szereplőgárdától. A zsűri tetszését ugyancsak elnyerte a produkció, melyet Különdíjjal jutalmaztak, valamint a fesztivál legjobb előadójának Ricardo Panelát választották, aki Leporellot alakította a darabban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top