+ művészet & politika

A Wallenberg Egyesület ellenzi Takaró Mihály kinevezését

takaró mihály

A 3. ciklusában kormányzó koalíció 2010 tavaszán elfogadta: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Kinyilvánították, hogy a Nemzeti Együttműködés rendszerét azokra a pillérekre emelik, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar nemzet tagjait.

A fentiek ismeretében a 2013 óta hatályos NAT-ról az a kormányzati nyilatkozat jelent meg, hogy az nem elég keresztény, hazafias és nemzeti. Kiszivárgott, hogy a hiányok kijavítására Takaró Mihály kapott megbízást. Az irodalomtörténész elismeri Horthy Miklós tevékenységét – akiről egyesületünk akadémiai tudósok közreműködésével 3 nyilvános egyeztetést tartott – miközben a Nyugatot „kis zsidó lapocskának” tartja, Kertész Imre magyarságát vitatja és Spiró Györgyöt embernek nehezen tudja nevezni.

Az egyesületünk részéről mi is kiemelten fontosnak tartjuk a haza, nemzet, erkölcs és család fogalmak erősítését az oktatásban, de ez a szakértői kinevezés – szerintünk – nem szabadíthat fel erőket a kitűzött nemzeti együttműködés és összefogás mellett, hiszen a szakértő eddigi nyilatkozatai a megosztást és elkülönítést erősítették!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top