+ Irodalom

Mára fölértékelődött az irodalmi személyesség szerepe – Az Élet és Irodalom 2019/27. számából.

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

SZÍNHÁZ

Herczog Noémi – Molnár Zsófia: Van egypúpú, van kétpúpú című írása a színházi évadról, a POSZT-ról, a taóról.

„A kulturális taóval együtt nem kevesebbet, mint a művészet sokszínűségét és pluralizmusát veszíthetjük el. Hiszen ha a teljesen piaci működést nem tette is lehetővé, a cégektől közvetlenül érkező támogatás mégis legalább valamiféle függetlenséget adott az állami pályázati rendszertől. Lényegében a differenciálódás lehetőségét, szemben a mesterségesen duzzasztott nemzeti színházi hálózattal. Hiszen a magyar színházi struktúra nem csak a kőszínházakat foglalja magában (noha a POSZT alapján idén – nem először – úgy tűnhetett). Vannak magánszínházak, függetlenek, köztük színházi nevelésre szakosodott társulások is, amelyek az elmúlt években részben éppen az eltörölt kulturális taónak köszönhetően hozhattak létre új produkciókat és alakíthattak ki saját repertoárt.”

INTERJÚ

„Feljönnek a kortársak”

Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel Kácsor Zsolt beszélget

„Ez a beszélgetés az irodalomtudomány új alkalmazott műfajáról, a dedikációkutatásról szól. Irodalomszociológiai eszközökkel föl lehet térképezni egy szerző irodalmi kapcsolathálóját és szűkebb társadalmi kapcsolatrendszerét az általa írt, illetve a neki szóló dedikációk sorozatából. Bíró-Balogh Tamás szegedi irodalomtörténész kutatásaiból az is kiderül: mivel számítógéppel írunk, és eltűnnek a kéziratok, mára fölértékelődött az irodalmi személyesség szerepe.”

FEUILLETON

Bazsányi Sándor: Rozsdátlanítási eljárások címmel írt esszét Fejes Endre Rozsdatemetőjének újrakiadása és továbbírt színrevitele kapcsán.

„Kulturális és művészeti világunk különleges tüneményegyüttese, hogy 2018-ban a Magvető Könyvkiadó a zsebkönyvsorozatában újra megjelentette Fejes Endre 1962-es Rozsdatemetőjét, majd ezután nem sokkal, 2019 tavaszán a budapesti Katona József Színház műsorra tűzte Máté Gábor rendezésében a Hábetler család két nemzedékéről szóló regény Tasnádi István által át- és továbbírt változatát, a Rozsdatemető 2.0-át. De vajon csupán véletlen volna a szerencsés művészetközi együttállás, amelynek nyilván örülnünk kell, vagy legalábbis lehet? Vagy van valami szükségszerű is abban, hogy éppen a 2010-es évek végén, vagyis a rendszerváltozás után három évtizeddel válik számunkra megint lehetővé, noha eddig is lehetséges lett volna, hogy olvasóként és/vagy színházlátogatóként, egyáltalán felelősen kíváncsi honpolgárként újragondoljuk, mit mondott egykor és mondhat ma Fejes műve a Kádár-korszakról, és mi köze lehet mindennek Magyarország úgymond posztkommunista valóságához, továbbá a nem éppen mesébe illő valóságba rekesztett emberek közérzetéhez, mentális állagához? Azon belül a kortárs olvasókéhoz és színházlátogatókéhoz, mindazokéhoz tehát, akik országismereti szempontból és szenvedéllyel is olvassák vagy látják azt, amit éppen olvasnak vagy látnak.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István A protokollon túl címmel Arnon Grunberg Anyajegyek című regényéről írt recenziót.

„Az 1971-ben született, és pályája elején, a kilencvenes évek kezdetén egy darabig a kortárs holland irodalom fenegyerekeként számontartott Arnon Grunberg ezúttal is rá nagyon jellemző regényt írt. A fiatal író fenegyereksége persze gyorsan elmúlt, negyvenes éveire átadta a helyét a termékenységnek és a sokoldalúságnak, de az a fajta, egyidejűleg szikár és felhőtlen írásmód, ami első írásainak is védjegye volt, határozottan megmaradt. Aki követi Grunberg Wekerle Szabolcs kitűnő fordításai által kikövezett magyar pályafutását (az eredetileg 2016-ban megjelent Anyajegyek immár a hatodik könyve a Gondolat Kiadónál, és másutt is jelent meg könyve az írónak, A zsidó Messiás például az Ulpius-háznál), pontosan tisztában lehet ezzel a folyamattal, és azzal is, hogy az elmúlt években írott, általában terjedelmesebb Grunberg-regények cselekményének sok-sok pontján ott van az az esély, lehetőség, hely, ahol a dolgok logikája megbillenhet, az addig kitapogatott rend felborulhat, az események váratlanul az ellenkezőjükre válthatnak. Bizonyára a Grunberg-regények mindenkori elbeszélőjének szenvtelen iróniájából következik mindez. Az Anyajegyekben ez a bizonyos pont végig ott húzódik a szövegen, Michette, a mama vagy éppen Kadoke sorsa, története nyitva van, és a cselekmény bármilyen, akár a legteljesebben képtelen vagy abszurd fordulata is kézzelfogható közelségben marad az olvasó előtt. Ki fogja feladni, ki törik meg, ki veszít, ki pusztul majd ebbe az egészbe bele? – ezek a kérdések a legutolsó oldalakig megválaszolatlanok maradnak.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

 A Narratíva, fordítás, kánon. Tanulmányok Szegedy-Maszák Mihály emlékére című kötetről ketten írtak.

 Branczeiz Anna: Tudományos prizma

 „Egy emlékkötet természetszerűleg veti fel annak a kérdését, vajon a tanulmányok milyen módon idézik meg azt, akinek emléket állítanak, hogyan kapcsolódnak hozzá. Szegedy-Maszák Mihály 2016-ban hunyt el, a tudós és a szó legnemesebb értelmében vett pedagógus hiánya – mint azt Arató László személyes hangvételű írása is jelzi – a magyar irodalomtudományban különösen fájó. 2016 egyébként is mintha lezárt volna egy korszakot. Nemcsak Szegedy-Maszákot vesztettük el, hanem olyan ugyancsak meghatározó egyéniségeket is, mint Esterházy Péter, Kertész Imre vagy Réz Pál. A Narratíva, kánon, fordítás a 2017 márciusában rendezett azonos című konferencia anyagából válogat. Az iméntiek tükrében több szempontból is jelentéses lehet, hogy röviddel az irodalomár halála után szerveztek tudományos ülésszakot. Ezzel a konferencia nemcsak az emlékezést segítette, de hangsúlyozta azt is, hogy Szegedy-Maszák emblematikus alakja az irodalmi életnek. Életműve annyira sokoldalú, hogy nehéz lenne hozzá nem kapcsolódni valamilyen módon. És túlzás nélkül állítható az is, hogy összehasonlító irodalomtörténeti-elméleti fejtegetései megkerülhetetlen sarokköveivé váltak számos kutatásnak, amit nemcsak az itt recenzeált gyűjtemény tanulmányai bizonyítanak.”

Smid Róbert: Egymást építő életművek

„A válogatás az összképet tekintve három jelentékeny belátással biztosan szolgál: 1.) felhívja a figyelmet arra, hogy a művek párbeszédének fenntartása és az olvasó történeti beágyazottságának tudomásul vétele az értelmezés önfelszabadításának alapjait jelentik, amennyiben általuk lehetséges leszámolni a berögzült billogokkal (például népi/urbánus, nemzeti/nemzetközi stb.); 2.) indirekt módon magyarázattal szolgál arra, miért Kosztolányi, Ottlik és Esterházy voltak Szegedy-Maszák kedvelt szerzői – még ha némi rosszindulattal kiolvasható a kölcsönös nimbuszépítés szólama is az ezekkel a szerzőkkel foglalkozó írásaiból; 3.) felveti az összehasonlító irodalomtudomány tétjét, lehetőségeit és feladatát a totális globalizáció korában, amikor már nem elégséges a kánonok egymáshoz viszonyulásával foglalkozni, és nem azon pszeudodichotómia valamely tagja mellett kell állást foglalni, hogy valaki „szövegcentrikusan” vagy „történetileg” olvas. A maga irodalomtudomány-alakító szerepében Szegedy-Maszák egy utat ehhez biztosan megmutatott, amikor hagyatékaként mindannyiunk számára kijelölte az életművek egymáson keresztüli újraolvasásának feladatát – most már a sajátja is ezek közé tartozik.”

VERS

A versrovatban Halmi Tibor és Tábor Ádám versei olvashatók. Kedvcsinálóul Tábor Ádám egyik versét közöljük itt:

Hogyan lesz az ember azzá aki

Nomád voltam a városomban
éjcsatornában csatangoltam
de belül mind biztosabb voltam
egy egyre fénylőbb középpontban
Tüzes vasakon vert szivem
vad utakon hajszolt szeliden
az igen nem volt a nem igen
Istenben bíztam és senkiben
Örvények fölött alvajártan
is éber voltam mindent láttam
mélyen az alap alá szálltam
és ott új alapra találtam
Az ismerősek a külön voltak
lélekkohómban összeforrtak
belülről kisugározódtak
körém erőgömböt vontak
Hetvenhétben-hetvenötben
világ-üllőben porrá-törten
személy-magomból újra-nőttem
pulzálva továbbnövekedtem

Így lettem azzá aki lettem

PRÓZA

Kürti László, Tóth B. Judit, Nyerges Gábor Ádám prózája szerepel a héten.

Tárcatár: Szív Ernő .

Részlet Szív Ernő Álláskeresés című írásából:

„– Fáj ott fenn?

– Azért nem annyira. Igyekszünk humánusan megközelíteni a dolgot. Lesz ecet, hozzátartozók, főként nők, villogó csillagjel a láthatár szélén, világhír, azt hiszem.

S mert a férfi bólintott, a közben elősereglő másféle hivatalnokok csakhamar meg is oldották a dolgot. Föltették szépen, csöndesen, okosan kalapáltak. Ott volt már a férfi a kereszten. Fájt neki nagyon. Nem érezte jól magát. A hivatalnok intett, eszébe jutott valami, mindjárt jön. Nem mondott valótlant. Tényleg néhány perc múlva a kereszt alatt állt újra, és nyújtózkodva egy zizegő papírlapot nyújtott fölfelé.

– A szerződése, uram.

– Szerződés? Mire, kérem?

– Mindenre.”

ZENE

Végső Zoltán Diana Krall és Charlotte Gainsbourg Müpa-beli koncertéről írt kritikát.

„Nem akartam a papával foglalkozni, mert nézzük meg, mit tud saját jogon, de Charlotte Gainsbourg három dalt is énekelt a Müpában Serge Gainsbourgtól. Már ha éneklésnek lehet nevezni azt a nyöszörgést, amit előadott. Charlotte rendkívüli színésznő, meghatározó filmekben játszott döbbenetes, bevállalós szerepeket, nagy művész, nehéz megérteni, miért van szüksége erre a zenés produkcióra is.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top