+ Irodalom

Pályázat az irodalmi műfajok megújításának lehetőségeiről

tandori dezső rajza

Milyen utakon, módokon tud megújulni a magyar irodalom a 21. századi multimédiás és multikulturális világban?

Ez év elején távozott közülünk Tandori Dezső, az utóbbi jó pár évtized magyar irodalmának legjelentősebb újítója. Számtalan műfajban kipróbálta tehetségét, ezek közül sokat különböző módon ötvözött, kevert egymással, másokat pedig alapvetően megújított. Alkotói munkássága a verbális megformálási módon túl jelentős mértékben kiterjedt a vizuális területekre is. Rá és életművére emlékezve hirdetjük meg ezt a pályázatot, amelyben arra keressük a választ, hogy a 21. század elejére alapvetően átalakult befogadási szokások milyen új műfaji és megformálási módokat követelnek az alkotóktól. Miként lehet, illetve szükséges a műfaji, irodalmi szabályokat átalakítani, hogy hiteles és aktuális mű szülessen?

Erre várunk választ pályázóinktól olyan esszé vagy tanulmány formájában, amelyben leírják, hogy az irodalmi változások milyen újítási lehetőségeket teremtenek meg, illetve kényszerítenek ki az alkotóktól. Nem szükséges Tandoritól választani példákat, bár az ő életműve kiválóan alkalmas a feltett kérdésre való válaszadáshoz, lehet más alkotók pályáját is elemezni, vagy akár a pályázó által választott korpuszt használni.

A pályázók világos, jól átlátható szerkezetben fejtsék ki, milyen kihívásoknak, elvárásoknak kell megfelelni az irodalmi műveknek, és részletesen, pontosan írják le, hogy ezeket milyen újításokkal lehet teljesíteni.

Eredeti szövegeket várunk, amelyek más nyomtatott vagy online fórumon, lapban még nem jelentek meg.

A pályázatok terjedelme: 25.000–35.000 leütés (azaz karakter szóközökkel együtt)

A pályázatok beérkezési határideje: 2019. augusztus 15. (24h)

A pályamunkákat magyar nyelven várjuk.

DÍJAZÁS:

díj: 150 000 Ft

díj: 100.000 Ft

díj: 50.000 Ft

A pályázatokat a KORTARS.ESSZEPALYAZAT@GMAIL.COM címre várjuk. A dokumentumba a pályázók CSAK JELIGÉT írjanak, nevet NE! A jeligék feloldását a KORTARS.PALYAZATOK@GMAIL.COM e-mail címre kérjük.

A zsűri tagjai a Kortárs folyóirat és a Kortárs Online szerkesztői. A zsűri fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben nem érkeznek be megfelelő minőségű pályaművek, a díjakat nem osztja ki.

A pályázatot kiíró szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett pályaművek közül az arra érdemesítetteket a Kortárs folyóiratban, illetve a Kortárs Online-on közzétegye.

A pályázat eredményéről a pályázókat 2019. szeptember 20-ig értesítjük, a pályázat hivatalos eredményhirdetésére a Kortárs-díj 2019. évi átadóján kerül sor.

Nem pályázhatnak a Kortárs folyóirat, illetve a Kortárs Online szerkesztői és közeli hozzátartozóik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top