+ Képzőművészet

Megszületett a Duna-parton Vác első szoborparkja

Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész (1923-2017) 13 alkotásából jött létre Vác első szoborparkja, amely a Duna-parti sétányon kapott helyet.

A szabad téri szoborkiállítás ötletgazdája és főszervezője Papp László műgyűjtő, a váci Modern Művészeti Gyűjtemény vezetője volt, akinek többek között a város Sajdik Ferenc-kiállítása is köszönhető.

A szoborpark megálmodója elmondta, hogy a tárlat válogatás a 20. század egyik legjelentősebb és legtermékenyebb magyar szobrászművészének alkotásaiból, és életművének jellegzetes darabjai kerültek Vácra a Körmendi-Csák-gyűjteményből 10 évre letétbe. Eszmei értékük darabonként mintegy 11-15 millió forint, a 13 alkotás így több mint 200 millió forintot képvisel. A szobrok helyét – a közel ezer négyzetméteres területet – és a tárlat koncepcióját szakmai stáb készítette elő fél éven keresztül, a kollekció kihelyezésére az önkormányzat mintegy 2 millió forintot biztosított. A 2017-ben elhunyt művész még életében négy vörösmárvány szobrot ajándékozott a városnak.

A szakember Vác új kulturális színterét bemutatva kiemelte, hogy a kemény mészkőből készült alkotások között főleg nőalakok láthatók, melyek a művészre jellemző nyers, rusztikus felületkezeléssel és a formák expresszív elnagyoltságával készültek. A kiállítás szobrai között láthatók például a Kendős asszony, Anya a gyermekével, A pipás és párja című munkák, de megtekinthető felesége, Gádor Magda Munkácsy-díjas szobrászművész kőből megformázott alakja is.

Az alkotásokhoz betontalapzatok készültek, amelyekbe befúrták a szobrokat, hogy árvíz esetén is biztosan a helyükön maradjanak. A tervek szerint reflektorokkal és térfigyelő kamerával is védik majd a szobrokat – tette hozzá Papp László.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top