+ Képzőművészet

Bohócot csináltak egy 16. századi műemlékből

Hónapokig tartó munkával sikerül megmenteniük hivatásos spanyol restaurátoroknak azt a 16. századi műemlékszobrot, amelynek engedély nélkül végzett, szakszerűtlen és elrontott felújítása botrányt kavart a dél-európai országban tavaly.

Az északkelet-spanyolországi Estella település plébániáján található, sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló, hispán-flamand gótikus stílusú, festett fa lovasszobor eredeti sötét tónusú, finom árnyalatai helyett homogén, erős színeket kapott, amellyel inkább egy vidámparki körhinta figurájára emlékeztetett, mint több száz éves műalkotásra.

A szobor a hozzáértő felújítás után azonban most „visszakapta méltóságát” – nyilatkozott a spanyol sajtónak Rocío Salas, a spanyol restaurátorok szövetségének (Acre) szóvivője.

A szervezet a múlt évben feljelentést is tett az ügyben, amelynek nyomán a Szent Mihály-plébánia és az általa a felújítással megbízott helyi kézművesbolt egyenként 6 ezer (1,9 millió forint) eurós pénzbüntetést kapott.

Az Acre szóvivője szerint a szankció mértéke nem áll arányban az okozott kár nagyságával, mivel a szobor 45 százaléka tönkrement, az eredeti állapotot már nem tudták helyreállítani.

A felújított műkincs a 30 ezer euró értékű restauráló munka után most „nagyszerű látványt nyújt”, mégis sokkal jobb lett volna, ha nem nyúlnak hozzá avatatlan kezek. A hasonló, jó szándékú amatőrök okozta károk elkerülése érdekében pedig a jelenleginél jóval szigorúbb szabályozást tartana szükségesnek.

Spanyolországban nem ez az első restaurálási botrány, amely bejárta a világsajtót. Néhány éve az aragóniai Borja falu templomi gyülekezetének egyik tagja döntött úgy, hogy maga restaurálja Elias García Martínez Ecce Homo című freskóját. A képzetlen és botcsinálta festő kezei alatt az eredeti, Jézus Krisztust ábrázoló kép szinte felismerhetetlenné vált.

A rosszul sikerült restaurálási kísérlet hatalmas reklámot csinált a településnek, a „moncsicsi” és „bundás Jézus” gúnynévvel illetett falfestményt pedig azóta is rengeteg turista szeretné élőben megnézni.

Estellában azonban nem vágytak efféle hírnévre, ezért a szobrot a botrány kipattanása után már nem lehetett megnézni, és csak most, a felújítás után látható újra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top