+ Zene

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duója duplájára bővítve a Müpában

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint a történetmesélés mesterei. Az általuk jegyzett Quartet június 27-én turnézáró koncertet ad.

Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet június 27-én lép a Müpa színpadára, turnézáró koncertjük a Shapeshifter című lemez bemutatója.

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint neve régóta nem csenghet ismeretlenül az igényes könnyűzene kedvelőinek körében. Duóként évek óta dolgoznak együtt, több lemezük jelent meg közösen, dalaikat a tengeren túl is ismerik és szeretik, számos nemzetközi turnét csináltak végig együtt. Új albumuk, szakítva a kétszereplős felállással, vagy sokkal inkább szélesítve az általuk eddig követett utat, most ritmusszekcióval kiegészülve, két belga zenész közreműködésével született meg. Erre a változásra (is) utal a lemez címe: Shapeshifters – ami alakváltókat jelent.

„A transzformersz figuráknál is úgy valósul meg az alakváltás, hogy a lényeg, a matéria ugyanaz marad. És ezt mi is így érezzük: a kvartett magja is a duó, tehát kettőnkre épül az egész produkció. Egyébként a dalokban is sokszor megvalósul az alakváltás.”

– mondta el az énekesnő egy interjúban.

A dob és nagybőgő új lehetőségeknek, másfajta zenei kísérleteknek ad lehetőséget, amit ki is használnak. Ebben „tágabb térben”, sem vesznek el, profin mozognak benne, belakják a hangzó teret, érezni a zenészek közötti összhangot, és talán egy kicsit más oldalukat is megismerhetjük. Meglepőnek tűnhet ez az összeszokottság, főleg annak ismeretében, hogy mindannyian világpolgárok: nehezen összehangolható időbeosztás szerint rengeteget ingáznak különféle európai városok között, mindannyiuknak több zenei projektje van… Mégis, hivatásuk iránti elkötelezettségük által, és az együtt alkotás fontosságának felismerése segítségével olyan intenzív zenét teremtenek, mely azt mutatja, hogy létezik/létezhet olyan kapocs, amit a zene által tovább lehet adni.

„Néha úgy érezhetjük, a főhősnő előadói eszköze inkább a voice megnevezést igényelné, mintsem a vocalst, vagyis többféle és árnyaltabb módon fejezi ki magát, mintsem hogy azt puszta éneklésnek lehessen hívni.”

– olvashatjuk Bércesi Barbara lemezkritikájában.

A kvartetté bővített duó új tagjai Nicolas Thys a nagybőgőnél és Antoine Pierre a dobok mögött. Mindkét zenész a belga jazz-színtér meghatározó alakja, Harcsa Veronika is Belgiumban ismerkedett meg, majd kötöttek barátságot velük, a Belga Királyi Konzervatóriumban töltött évei alatt.

A lemezen előkerül a virtuális és a tényleges valóság közötti egyensúly, a valóságok közötti átjárás és bolyongás, városok különböző oldalainak, rétegeinek felfedezése, bizonytalanság és biztonság… számos mai- és állandó aktualitással bíró téma.

A június 27-i koncert a Müpában egy hosszabb, több külföldi és hazai állomást magába foglaló turné zárókoncertje. A lemez külföldön (például Németországban is) a helyi jazz-kedvelők lelkesen fogadták.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top