+ Film

A Sötét zsaruk a Föld körül csalódást okoztak

Elmaradt a várakozásoktól a legendás Sötét zsaruk filmek újabb részének fogadtatása a nézők által,  A Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül című amerikai akció-vígjátékra csupán 28,5 millió dollárért váltottak jegyek az észak-amerikai mozikban bemutatója hétvégéjén.

Ez nagyjából fele annak, amit a sorozat korábbi részei hoztak bemutató-hétvégén a Variety című filmes honlap szerint.

A Tessa Thompson és Chris Hemsworth főszereplésével forgatott új filmtől ugyan nem várták azt, hogy ugyanolyan magasságba röpítse a jegyeladásokat, mint a Will Smithszel és Tommy Lee Jonesszal forgatott előző mozik, de elemzők úgy becsülték, hogy 30 millió dollár fölött fog nyitni Észak-Amerikában.

Készítői most abban remélik, hogy a nemzetközi piacokon sikeres lesz a Sony társfinanszírozásában 110 millió dolláros költségvetésből készült film.

A Men in Black nem az egyetlen film, amelyet mellőztek hétvégén a nézők, a Warner Bros. stúdió és a New Line közös filmje, a Samuel L. Jackson főszereplésével készült Shaft csupán 8,3 millió dollárt forgalmazott a mozikban. Ez kevesebb mint a fele annak mint, amit a jegyeladási listákat figyelő szakportálok vártak.

A kasszaiker lista harmadik helyére az Amazon által forgalmazott Kaling és Emma Thompson főszereplésével készült Late Night című vígjáték került 5,1 millió dolláros jegyeladással.

A Sötét zsaruk a Föld körül csalódást okoztak
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top