Kollár-Klemencz László
+ Interjú

Kistehén: Közönségről közönségre szállunk, mint a méhecske

Nálunk eddig is gyakoriak voltak az irányváltások, így most az lenne szokatlan, ha nem lett volna változás. Marketing szempontból az egyik legnagyobb dráma, amit mi csinálunk: a Kistehén az első próbaidőszakot sem élné meg a legkisebb reklámügynökségnél sem.

Fotó: Révai Sára

Nemrég tartotta tavaly megjelent Bocsánat című albumának lemezbemutatóját a Kistehén, most pedig a Müpában egészen különleges módon fogják bemutatni ezt az anyagot. Kollár-Klemencz Lászlót kérdeztük az új lemezről és a Müpa-koncertről.

Jegyvásárlás.

A Bocsánat albumot tavaly év végén adtátok ki, úgyhogy a közönségen már leteszteltétek az új dalokat. Ezek kicsit eltérnek a korábbi Kistehén-daloktól, hogyan reagált a közönség rájuk?

Igen, ez a lemez egy újabb irányváltás a Kistehén történetében, de mivel nálunk eddig is gyakoriak voltak az ilyenek, így most az lenne szokatlan, ha nem lett volna változás. Marketing szempontból az egyik legnagyobb dráma, amit mi csinálunk: a Kistehén az első próbaidőszakot sem élné meg a legkisebb reklámügynökségnél sem. A közönség is folyamatosan cserélődött: úgy is mondhatnám, hogy közönségről közönségre szállunk, mint a méhecske. Például a Bocsánat lemezre nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a hazai zenészek nyitottabb részéről, illetve év végi listákra is felkerült az album – ami nem igazán volt a korábbi lemezeknél jellemző. Mi is nagyon szeretjük ezt a lemezt és ezzel most csomó frissebb fesztiválra eljutunk és azt látjuk, hogy a fiatalabbak is fogékonyabbak erre a zenére. A huszonévesekre korábban nem volt jellemző, hogy éjjel-nappal Kistehenet hallgattak volna. De lehet, hogy mire ők igazán megszoknak minket, addigra megint csinálunk egy új lemezt, ami egy új társaságnak szól.

Nálatok ez nem csak szólam, hanem tényleg sokat változott a zene.

Három nagy korszakot kezdek megkülönböztetni a Kistehén történetében: az első a Szájbergyerekes időszak; utána a Picsába az űrhajókkal! lemezzel elindult a második korszak, amit talán az Ezt is elviszem magammal jellemez a leginkább, ekkor a zene alternatívabbá vált és a közönség is erősen lecserélődött. Ezzel a legújabb lemezzel viszont keresztbe tettünk mind az első, mind a második közönségünknek, de közben felbukkant egy újabb közönség, akiknek ez tök menő. Én mindig is nyitott voltam arra, hogy új hatásokat engedjek be a Kistehénbe – akár a zenekar fiatalabb tagjain keresztül is. Lehet, hogy önmagunk csapdáját állítjuk lemezről lemezre, de ebben mi nem a csapdát élvezzük, hanem a szabadságot.

Nem is tudod elképzelni, hogy csináljatok egy konvencionálisabb folytatást ehhez a lemezhez?

Igen, de akkor mi lenne a cél? Ez olyan lenne, mintha csak azért csinálnánk, hogy legyen egy eladható lemezünk, amivel közönséget növelünk, nagyobb bevételt szerzünk és több meghívást kapunk. A zenében jellemző persze az üzletorientált hozzáállás, amivel nincs semmi bajom, hiszen én is részt veszek például a Budapest Bárban, ami ilyen. Elfogadtam, hogy ott ez van és nagyon szeretek benne részt venni, mert a piacképessége mellett értékes dolgot hoz létre az a produkció. Viszont a Kistehén teljes mértékben az önmegvalósításról szól és abban a pillanatban, hogy igazodnom kellene a közönséghez, az nekem már nem megy.

A Bocsánat album csak bakeliten jelent meg. Mi ennek az oka?

Pont azért, hogy az a néhány ember se tudja meghallgatni lemezjátszó híján a régi közönségből, akinek még esélye lenne arra, hogy megszeresse! (nevet) Ők valószínűleg inkább cédét hallgatnak a kocsiban, de annak annyira elmúlt az időszaka, hogy valahogy egyértelmű volt, hogy csak az interneten és bakeliten legyen elérhető.

Amikor tavaly a Sebővel közös koncertedről beszélgettünk, mondtad, hogy a Kistehénnél az a fontos, hogy katarzis legyen a színpadon, de a kamarazenekarnál is van hasonló, csak másképpen. A Müpa nem klasszikusan a Kistehénre optimalizált terep, mennyire kellett újragondolni a programotokat?

Nekem már csomó minden más dolgom van, ami sokkal inkább való ebbe a térbe, úgyhogy én nem is számítottam arra, hogy a Kistehénnel meghívjon minket a Müpa. Amikor megkerestek minket, akkor sokat gondolkodtam azon, hogy mit lehetne csinálni, mert sokszor erőltetettnek érzem a torzított gitárokra írt számok áthangszerelését akusztikus megszólalásra – talán csak egy-két MTV Unplugged-koncert volt, ami tetszett, például a Nirvanáé. Én nem akartam ilyet csinálni és mindenképpen az új lemezzel szerettem volna kezdeni valamit, amin amúgy nagyon erős a vokál jelenléte és akkor jutott eszembe, hogy erősítsünk rá erre. A mostani felállásba egyébként is beválogattunk két énekeslányt, így arra gondoltunk, hogy legyen ezúttal 6 énekes és alkossanak egyfajta gospelkórust. Emiatt az ének domborodik ki a leginkább, a hangszerek visszafogottabban játszanak és a lányok mellé hívtunk még két énekes fiút a kortárs popzenéből.

Ők Vincenzo Lo Buglio a Terra Profonda trióból, illetve Henri Gonzo a Fran Palermo zenekarból. Miért rájuk esett a választás?

Karácsonykor játszottunk a Fonóban a Terra Profondával együtt, akkor hallottam Vincenzót először énekelni és annyira megtetszett a hangja, hogy elhívtuk a Petőfi Akusztik-koncertünkre is. Henri a Fran Palermóból szintén többször volt már vendége a Kistehénnek, úgyhogy ő is közel áll hozzánk.

A Bocsánat lemezbemutatója május 10-én volt az Akváriumban. A hangzásban egyértelmű lesz a különbség a két koncert között. A műsort hasonlóan állítottátok össze?

A Müpában néhány olyan dalt nem fogunk játszani, amiben nincs akkora szerepe az éneknek. Így akár nagy slágerek is kiesnek, de csomó olyan dal meg előkerül a múltból, ami meg erre alkalmas, így például a Gyom nyomja az agyamból gyönyörű gospeldalt csináltunk. Ez a koncert különlegesség lesz, a dalok ilyesfajta tálalása nem igazán hasonlít semmihez: sem egy lemezbemutatóhoz, sem egy fesztiválkoncerthez. Akik nehezen tudnak kódot találni az új lemezhez, azoknak valószínűleg ez a fajta hangszerelés sokkal könnyebben kulcsot fog adni az új dalokhoz, talán így egy kicsit könnyebben megfejthetőek. Mondjuk, ez nem annyira izgat most: éppen ezért jó nekem fiatal zenészekkel játszani. Ők még az elején járnak az egész folyamatnak és rajtuk semmi olyan teher nincs, hogy mit kíván tőlük a közönség, pusztán csak az van, hogy ők mit akarnak saját maguktól. Ebben a tisztaságban és frissességben iszonyatosan jó fürödni. Ez egy-egy új anyag megszületésénél is nagyon fontos tud lenni, de ehhez nekem is azt kell éreznem, hogy valami számomra is izgalmas és új dolog következik, különben nincs sok értelme új lemezt csinálni.

Most érlelődik benned új Kistehén-anyag?

Egyelőre nem. Van most más: Dargay Marci kortárs zeneszerző-zongoristával, illetve Farkas Robival (Budapest Bár, korábban Kistehén) álltunk össze egy trióvá és Viszockij, Leonard Cohen dalait, francia sanzonokat szedtünk szét darabjaira és teljesen átírtuk őket. Ők zenélnek, én énekelek, a friss fordításokért kortárs költők feleltek, például Grecsó Krisztián, Máté Zsolt, de én is fordítottam. Ennek az estnek az lesz a címe, hogy Zabolátlan lovaim és ősztől hallhatók az előadások. Ez izgat most, mert a határai sokkal tágabbak, mint a pop-rocknak, éppen ezért most nem gondolok új Kistehén-lemezre. Ezenkívül nyáron írom a kamaralemez új dalait, ennek január 19-én lesz a bemutatója a MOM-ban, a munkacíme pedig Szomorú gyerekek karácsonya. Ide most olyan dalokat írok, amelyek kicsit az Iszom a bort hangulatára emlékeztetnek. Nehéz megmondani, hogy micsoda: népdal, ballada, vagy csak egy sima popdal? Most ilyenek jönnek belőlem.

Kistehén: Közönségről közönségre szállunk, mint a méhecske
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top