Június 18-án a Mörk zenekar koncertezik a Müpában, amely nemrég jelentette meg második lemezét két EP-re bontva. A Mörk itthon is magabiztosan építi a bázisát, de az utóbbi években a külföldön is egyre jobban keresik a zenekart. A Müpás koncertről a basszusgitáros Szeifert „Jason” Bálinttal beszélgettünk.
Számtalan helyen játszottatok már Amerikától Lengyelországig, és nemrég érkeztetek haza egy 5 állomásos németországi turnéról. Milyen élményekkel gazdagodtatok?
Különlegesnek volt mondható ez a turné, mert most voltak először saját klubkoncertjeink Németországban, és szerencsére jól sikerültek. Berlinben a Quasimodo nevű helyen játszottunk, ami elég központi helyen van, hasonló stílusban egészen nagy nevek is játszottak már itt. Berlinben a klubkoncertünk mellett játszottunk a Gigmit nevű szervezőcég irodájában is, ahol egy office-koncertet nyomtunk, ez az ottani dolgozóknak is felüdülés volt a munkanap közepén.
Lipcsében pedig Jamie Cullum előtt játszottatok.
Itt értünk a turné egyik csúcspontjára. Nem volt egyszerű elintézni, hogy felléphessünk Jamiék előtt, de amint odaértünk, nagyszerű fogadtatásban részesültünk mind a szervezők, mind a zenekar részéről. A közönség pedig egészen elképesztően lelkesedett értünk, őszinte érdeklődést éreztem részükről a színpadon állva, ami hatalmas élmény volt. Ilyen helyzetekben gyakran szembesül az ember azzal, hogy a nézőket nem igazán érdekli az előzenekar, itt viszont azonnal beözönlöttek, ami a németekre jellemző egyébként. A koncert után haverkodtunk is Jamie-vel és a zenekarával, ott is nagyon jó volt a hangulat és egyáltalán nem azt éreztették velünk, hogy ők a világsztárok, mi meg a kis kelet-európai ismeretlen zenekar.
Nem voltatok akkor megszeppenve ezen a koncerten.
Fel vagyunk már készülve a hasonló helyzetekre, itthon is vannak ilyen lehetőségeink, meg volt már olyan Németországban is, hogy fesztiválfellépőként játszottunk több ezer ember előtt. Rutinnak még nem mondanám, de azért már tudunk mit kezdeni a helyzettel, és kicsit már várjuk is, hogy minél több ilyen lehessen. Rengeteget dolgozunk és agyalunk a zenekaron, és szeretnénk minél több embernek megmutatni magunkat.
A legutóbbi lemezeteket hangulati alapon két EP-re bontottátok (The Death Of Mörk/The Resurrection Of Mörk). Miért döntöttetek úgy, hogy nem egyszerre adjátok ki ezeket a dalokat?
A zenekarra kezdettől fogva nagyon jellemző a diverzitás, az első lemezen ezt fel is vállaltuk: teljesen ellentétes hangulatú és stílusú dolgok következtek egymás után. Ezt próbáltuk most kicsit komolyabban venni kommunikáció meg tálalás szempontjából, nem ömlesztettük össze ezt a két végletet, hanem különválasztottuk. A lemez első fele egy kicsit befordulósabb és komolyabb témákat feszeget, a második fele meg inkább a játékosabb, őrültebb vonala a Mörknek.
Fontos az albumformátum?
Nekem nagyon, de ezt a zenekarból mindenki nevében mondhatom. Mindannyian úgy nőttünk fel, hogy a kedvenc zenekaraink albumait hallgattuk, és amint bekerült az életünkbe a jazz, ott még inkább fontossá vált ez. Ott korszakalkotó lemezek vannak, amelyek alapjában határozták meg a műfaj alakulását. Nekünk is vannak single-, videóklip-, live session-megjelenéseink, de a zenekar arculatát egy nagylemez jobban befolyásolja, és ha ennek van egy jól meghatározott hangulata, képi világa, kommunikációja, akkor ezek mind egységként tudnak működni, ami köré fel lehet húzni a zenekar működését.
Az új EP-n két élőben rögzített dal is van. Miért ilyen formában tettétek fel őket a lemezre?
Az volt az eredeti terv, hogy az egész The Resurrection Of Mörk EP-t a tavaly novemberi németországi turnénkon rögzítjük, aztán végül úgy döntöttünk, a legtöbb számnak jobban áll, ha utólag egy kis produceri munkát teszünk bele. Két dalnál (You and Me, Nutella) azonban azt éreztük, hogy olyan vibe van az élő verziókban, hogy ezt muszáj ilyen formában megmutatnunk az embereknek. A You and Me például nem is volt 100 százalékban kész, inkább csak 90 százalékosan. A maradék 10 százalék improvizáció volt, ami a dalszerkezetben is megmutatkozott és akárhányszor játszottuk ezt a dalt, sosem tudtuk, hogy mi lesz a vége, és emiatt az egészben egyfajta izgalom feszült. Akkor éppen Leverkusenben játszottunk kétezer ember előtt és bevállaltuk, hogy ezt a dalt így előadjuk, és nagyon jól sült el. Nálunk amúgy is jellemző, hogy a stúdióban a hangszereket egyszerre rögzítjük: nem utólag vagdossuk meg javítgatjuk a feljátszott sávokat, hanem inkább 5-6 take-ből kiválasztjuk azt, ami a legjobban tetszik mindannyiunknak. Az éneket csak technikai okokból rögzítjük később, ilyenkor pedig még egy-két további sávot is rájátszunk a felvételre.
„Túl furcsa ahhoz, hogy komolyan vehető legyen” – írjátok a Facebookon a bemutatkozásotokban. Okozhat ez nehézséget?
Ezt sokféleképpen lehet megélni és persze attól is függ, hogy milyen a zenekari hangulat, vagy hogy egyénileg ki milyen stádiumban van éppen. Szerintem pozitív értelemben ezt úgy lehet felhasználni, hogy hozzátesz a zenekar színességéhez: nem azt akarjuk kiemelni, hogy mi négyen milyen elképesztő komoly zenészek vagyunk, inkább megmutatjuk, hogy van humorérzékünk. A komolyság viszont ott mutatkozik meg, hogy a zene minden szintjén igényesek vagyunk. Kamaszkorom meghatározó zenekarai voltak a Primus, a Faith No More, a Mr. Bungle és náluk a zenei humor komoly kidolgozottsággal bír, és igyekszünk ezt mi is tartani. Szóval ne a hülye okoskodjon, hanem az okos hülyéskedjen!
A Mörk elég gyakran játszik különleges helyeken, nemrég például a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szivarszobájában adtatok koncertet, zenéltetek már mászócsarnokban, a legelső fellépésetek pedig egy szobakoncert volt. Hogyan illeszkedik a Müpa ebbe a sorba?
Ez inkább a komoly oldalunkhoz tartozik: bár volt egy olyan tervünk, hogy a Müpa ruhatárában is koncertezünk, ezt még nem sikerült a koncert előtt megoldani, de ha ez nem is jön össze, valami ilyesmi tervünk változatlanul van, hogy adjunk egy ilyesfajta kontrasztot az egésznek. A müpás koncert azért nagy lehetőség, mert mindenkinek vannak olyan elképzelései, hogy kiegészítse a zenéjét valamiféle vizuális körítéssel, vagy meghívjon még további zenészeket, csak erre sajnos nagyon ritkán nyílik lehetőség, részben azért, mert ezeknek anyagi vonzata is van, illetve a színpad mérete is fontos tényező. A mostani koncert igazán egyedi és megismételhetetlen lesz: megpróbáljuk mindazt bemutatni, ami az öt év alatt történt velünk, és így még egy kis szobakoncert-rész is lesz a programban.
A koncerten Ávéd János és ifj. Tóth Pisti fog közreműködni. Hogyan kerültek ők képbe?
Pisti nagyon közel áll a zenekarhoz: nekem nagyon jó barátom és korábban is zenéltem már vele együtt, az első lemezünkön pedig 4 dalban is gitározik. Ávéd János szaxofonos is a vendégünk lesz, ő pedig a The Resurrection Of Mörk utolsó dalában játszott egy szólót a felvételen. Akik Magyarországon követik a jazz-zenét, azoknak Jánost biztosan nem kell bemutatni, mi is sokszor hallottuk őt már koncerten. A próba alapján nagyon jól döntöttünk: lejöttek próbálni és egyből elindult valami, azonnal izgalmi állapotba került mindenki és azonnal kiderült, hogy hozzá tudnak tenni ahhoz, amit mi csinálunk.
A koncerten Karcis Gábor fog felelni a vizuális körítésért. Vele dolgoztatok már korábban?
Gábor már az A38-as lemezbemutató koncertünkön is közreműködött, ott egy fénysorompót húzott föl mögénk, ami izgalmassá tette a látványt. Mivel ott kisebb a színpad és a rendelkezésünkre álló idő is kevesebb volt, még nem tudta annyira kibontakoztatni az ötleteit, most viszont erre nagyszerű lehetősége lesz. Már két hónappal a koncert előtt végigbeszéltük vele a műsort és annak dramaturgiáját, ez alapján találta ki a vizuális koncepciót.
Mivel ajánlanád egy Mörk-rajongónak a koncertet?
Egyértelműen azzal, hogy vannak dalok, amiket utoljára hallhatnak. Nem túl szép invitáció, de igaz. Ez a koncert egy korszak lezárása lesz, ami mindig valami újdonság kezdetét is jelenti. A zenekar nagyon hamar tud friss dolgokat alkotni, ennek azonban nemcsak előnye, hanem hátránya is van. Egyrészt jó érzés, hogy tele vannak a hard drive-jaink olyan ötletekkel, amik csak arra várnak, hogy kidolgozzuk őket, viszont ahogy Bérczesi Robi fogalmazott egyszer a szövegírással kapcsolatban: az írás csak egy dolog, a szerkesztés viszont egy teljesen másik dolog. Hiába van csomó régi ötletünk, azoknak már nincs igazi aktualitása, úgyhogy mostantól az új dolgaink lesznek előtérben és igyekszünk a szerkesztést tudatosabban csinálni, nem csak mindig jammelni. Ez nem könnyű, mert szeretünk improvizálni és ez is tartja egyben a zenekart, de a fejlődésre és a kihívásokra való nyitottság a zenekarban nagy tudatosságot kíván.
Szeifert Bálint. Fotó: Sinco.hu
