+ Irodalom

Műfordítás-pályázatot hirdet az Országos Idegennyelvű Könyvtár

Az idén 14. alkalommal hirdeti meg műfordítás-pályázatát műfordításkötettel nem rendelkező alkotók számára az Országos Idegennyelvű Könyvtár (OIK) a nyelvek európai napja alkalmából. A pályaműveket augusztus 20-ig várják.

A pályázatra Mila Haugová szlovák költőnő Magenta című versének magyar fordítását várja a zsűri, amelynek tagja Lator László költő, műfordító, a zsűri tiszteletbeli örökös elnöke, Vörös István költő, műfordító, a zsűri elnöke, G. Kovács László műfordító és Haluska Veronka, a könyvtár munkatársa.

A pályázatot az OIK a Budapesti Szlovák Intézet, a Napkút Kiadó, a Magyar Fordítóház Alapítvány, a Libro-Trade Kft. és a Suweco támogatásával hirdeti meg.

Mila Haugová a kortárs szlovák költészet élő klasszikusa, Budapesten született 1942-ben. Agronómusi, majd tanári pályáját követően a Romboid irodalmi folyóirat szerkesztője lett. Több mint huszonöt verseskötetet publikált, magyarul írt verseit az Őzgerinc című kötete tartalmazza. Francia, német, angol és szlovén nyelven is jelentek meg verskötetei, ő maga angol, német és magyar nyelvből fordít. Pozsonyban él.

A pályázat keretében az első három helyezett könyvutalványt nyer, 50 ezer, 30 ezer és 20 ezer forint értékben, a Magyar Fordítóház Alapítvány pedig különdíjat ajánlott fel. A legjobb pályaművek megjelennek a Napút folyóirat Káva Téka mellékletében.

További információ a pályázatról a könyvtár honlapján, a www.oik.hu oldalon érhető el, ahol nem csak az eredeti vers található meg, hanem annak nyersfordítása is.

A pályázat jeligés, egy pályázó több pályaművet is beküldhet. A jeligével ellátott pályaműveket augusztus 20-ig a muforditas@oik.hu címre várják. A pályázat eredményhirdetése, értékelése és a díjátadó szeptember 27-én lesz a könyvtár olvasótermében.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top