+ Film

Botrányos, ahogy az oroszok megvágták Elton John életrajzi filmjét

ROCKETMAN

Kivágták az ágyjeleneteket az Elton John brit rockzenész életéről készült, Rocketman című film orosz változatából – közölte híroldalán a csütörtöki moszkvai sajtóvetítésén részt vevő újságírókra hivatkozva pénteken a Dozsgy ellenzéki tévécsatorna.

A beszámolók szerint az alkotásból Oroszországban egyebek között kiollózták az Elton John filmbeli megszemélyesítője, Taron Egerton és a menedzserét, John Reidet alakító Richard Madden 40 másodperces ágyjelenetét.

Ezt egyébként az amerikai Paramount stúdió is kihagyatta volna Dexter Fletcher rendezővel az alacsonyabb korhatár-besorolás érdekében, ám Elton John ragaszkodott hozzá, hogy az életével kapcsolatban mindent bemutassanak.

Az orosz verzióból a kábítószer- és alkoholfogyasztást ábrázoló jelenetek mellett kimaradt a melegszerelem összes ábrázolása, sőt a végefőcímből kihagyták azt a közlést is, hogy Elton John melegházasságot kötött és gyerekeket nevel. Anton Dolin filmkritikus a közösségi médiában azt írta, hogy a filmből eltávolított ötpercnyi anyag „nagyon fontos” az eredeti művészi koncepció szempontjából.

Az orosz kulturális minisztérium sajtóosztálya az Interfax hírügynökséggel közölte, hogy a tárca nem kérte a jelenetek kivágását. A Cannes-ban bemutatott film oroszországi forgalmazója, a Central Partnership az Iszkussztvo Kino (Filmművészet) folyóirat online kiadását arról tájékoztatta, hogy a „változtatásokkal” a filmet az orosz jogszabályi környezettel akarták összhangba hozni.

A filmet június 6-tól tekintheti meg a nagyközönség Oroszországban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top