+ Képzőművészet

Sztájkba léptek a Louvre dolgozói

Létszámhiány ellen tiltakoztak a párizsi Louvre dolgozói: a sztrájk miatti hétfői zárva tartás és a keddi szünnap után szerdán már felvették a munkát, de a múzeum kétórás késéssel nyitott meg, ezért csak azon látogatókat engedték be, akik előzetesen megvásárolt jeggyel érkeztek – közölte szerdán a világ leglátogatottabb kulturális intézménye.

A dolgozók azért tartottak figyelmeztető munkabeszüntetést, mert a látogatottság folyamatos emelkedése ellenére a múzeum létszámhiánnyal küszködik.

A Louvre fogadószemélyezte hétfőn nem vette fel a munkát és a szomszédos kulturális minisztérium ablakai alatt tüntetett amiatt, hogy „a múzeum rekordlátogatottság mellett létszámhiánnyal működik”.

A keddi szünnapot követően a dolgozók szerda reggeli közgyűlésükön a munka felvétele mellett döntöttek – jelezte a CGT szakszervezet szóvivője. Hozzátette, hogy a munkafelvétel ellenére a dolgozók úgy vélik, egyelőre nem kaptak semmilyen garanciát arra, hogy növelni fogja az intézmény a dolgozók létszámát, de folytatják ennek érdekében a tárgyalásokat a vezetőséggel.

A Louvre-ot a hivatalos adatok szerint tavaly 10,2 millióan keresték fel, ami alapján a világ leglátogatottabb múzeumának számít.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top