+ Interjú

Klassz dolgok lesznek jövőre az átépített Trafóban – Interjú Barda Beáta igazgatónővel

Valóban régen nem látott, jó korszakát éli a magyar színház? Milyen lenne az ideális színház-támogatási rendszer? Barda Beátát kérdeztük a Trafó jelenéről és jövőjéről.

fotó: Kaszás Tamás

„Ez jelenleg egy felül zárt rendszer, évente új belépőkkel, és így lassan több az eszkimó, mint a fóka: csak a bentlévők kárára juthatnak az újak pénzhez”

– mondja Barda Beáta, a Trafó ügyvezető igazgatója, akit a kultúr-tao eltörlése utáni helyzetről kérdeztünk, valamint mesélt a Trafó felújításáról és a következő évadra vonatkozó terveikről is.

Barda Beáta szerint a drasztikus jegyáremelés számukra nem megoldás, hosszú távon a többéves támogatást tartaná előnyösnek és úgy látja, a Trafóban egy remek csapat állt össze. Interjú. 

Vidnyánszky Attila nemrég azt nyilatkozta, hogy szerinte régen nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak. Egyetértesz?

Vannak jó előadások, vannak érdektelen előadások és vannak rossz előadások, ahogy mindig is voltak. Csak nem biztos, hogy most ott vannak a jó előadások, ahol azt várnánk.

A kiemelt fővárosi színházak között 3,5 milliárd forintos többlettámogatást osztanak szét a kivezetett tao-támogatások helyett – sajtóértesülések szerint ebből 60 millió forintot kap a Trafó. Mennyire vagy elégedett a döntéssel?

Pontosítok, a Trafó 59 millió ígéretét kapta. És ezzel, ha a pénz meg is érkezik, rendben vagyunk. De azt véletlenül sem mondom, hogy nem örülnénk még több pénznek.

„Alapvetően a színházakkal való konzultáció, a jegyár-bevételek alakulása az, ami a támogatási döntést befolyásolta” – mondta Tarlós István.  Hogyan zajlott a konzultáció?

Volt, ha jól emlékszem, az év elején egy megbeszélés, a fővárosi színházak és fővárosi szakemberek között arról, hogyan lehetne kiváltani a taót.

– Szerinted milyen lenne a független színházak számára is ideális támogatási rendszer? 

Hosszú távon a többéves támogatásnak lenne értelme, de az is sokat segítene, ha korábban írnák ki a pályázatokat, hogy minél hamarabb pénzhez juthassanak a függetlenek, ráadásul a keretösszeget is emelni kellene, hiszen ez jelenleg egy felül zárt rendszer, évente új belépőkkel, és így lassan több az eszkimó, mint a fóka: csak a bent lévők kárára juthatnak az újak pénzhez.

– Az Örkény Színház után a Katona József Színház vezetősége is úgy döntött, hogy tekintettel a független és befogadó színházak bizonytalan helyzetére, idén nem nyújt be pályázatot az NKA Színházművészeti Kollégiumához. Mi a véleményed?

Fontos gesztusértéke van.

– A kultúr-tao eltörlése miatt nehéz helyzetbe került független színházak közül többen is úgy próbálják biztosítani további működésüket, hogy emelnek a jegyárakon vagy gyűjtést hirdetnek. Megfordult-e valaha a fejetekben hasonló? Hogyan tud „faragni” a költségvetésen egy olyan színház, mint a Trafó?

A Trafó nem független színház, hanem ugyanolyan fővárosi intézmény, mint pl. a Vígszínház – viszont függetlenekkel dolgozik. És ha nekik kevesebb, nem elég a pénzük, akkor –  logikusan – több támogatást szeretnének tőlünk kapni. A közönségünk java része fiatal, és ha meg szeretnénk őket tartani, nem a drasztikus jegyáremelés a megoldás. Eddig is keményen alkudoztunk külföldi fellépőinkkel, de ezzel is csak egy pontig tudunk élni.

– „A közösség és a közönség zsugorodik, illetve a korábbiakhoz képest visszafejlődés történik a független színház és tánc területén” – mondta egy tavalyi interjúban kollégád, Szabó György. Te is így gondolod?

Azt gondolom, hogy igen, a kortárs tánc vonzereje csökkent a Trafó kezdeti éveihez képest.

– Áprilisban megkezdődött a Trafó bővítése. Meddig tartanak a munkálatok és mennyiben lesz más az új tér?

Remélhetőleg az évad elejére befejeződnek a munkálatok, a közönségforgalmi terek bővülnek a parkoló beépítésével, nagyobb ruhatár, nagyobb pénztár, utcakapcsolatos kávézó, mozgássérült WC szerepel a tervekben.

A Trafó kávézójának látványterve a bejárat felől

– Mik a terveitek a következő évadra és mennyire nehezítette meg ezeket a támogatások körüli bizonytalanság, ami az elmúlt időszakot jellemezte?

Elég sok klassz dolog lesz, egyrészt vannak előadások a nagyteremben és a klubban, amelyeket áthozunk a mostani évadból, lesznek új bemutatóink fiataloktól és idősebbektől egyaránt,  Frenáktól Pass Andreáig, Stereo Akttól Dollár Papáig és Hodworksig, jönnek külföldi „nagy” nevek, Milo Rautól Marie Chouinard-ig, Sidi Larbiig és Lloyd Newsonig, de lesznek Magyarországon még ismeretlen alkotók izgalmas előadásai Dél-Koreától Törökországig.

– 2017 óta vagy a Trafó ügyvezető igazgatója. Mit tartasz a legnagyobb sikerednek ebből az időszakból?

Nekem nincsenek, nem is lehetnek személyes sikereim, és bármilyen patetikusan is hangzik, de ez csapatjáték, és azt hiszem, jó csapat vagyunk. Ez siker.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top