+ Irodalom

A szerelem enyv, ami összeragaszt két embert – mondja a náci fiú a zsidó lánynak

Christine Leunens háborús regénye a legőrültebb, legsötétebb szerelmi történet, annyira abszurd, amennyire abszurd csak a valóság szokott lenni.

Christine Leunens: Cellába zárva [Caging Skies] – Athenaeum Kiadó, 2019 – fordította Tábori Zoltán– 328 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-2938-33-2

Az 1964-es születésű, 2006 óta Új-Zélandon élő írónő regényének volt színházi adaptációja, és már készül a film Hollywoodban (szerepel benne Scarlett Johansson). Nem csoda, hiszen ennyire széles érzelmi skálán mozgó, őrületbe hajló szerelmi történet egészen ritkán szalad ki író kezei közül…

Christine Leunens eddigi írói pályafutása során nem volt túlzottan szapora szerző, 1999 óta mindössze három regénye jelent meg. Mégis úgy tűnik, érdemes lesz megjegyezni a nevét ennek a belga apától és olasz anyától származó hölgynek. (Nagyapja Guillaume Leunens flamand festőművész, aki a második világháború alatt kényszermunkásként dolgozott németországi és ausztriai hadiipari létesítményekben.)

Johannes Betzler, a regény narrátora,

a történet elején, az Anschluss előtti időkben egy ártatlan kisfiú, aki a náci ideológia hatása alá kerülve, magasztosnak vélt eszméktől hajtva a Birodalom szolgálatába szegődik. A Hitlerjugend tagja lesz, s az olvasó nem tudja ezt felróni neki, mert a belülről ábrázolt lelki folyamatok megértetik, hogy miként fordul szembe egy kialakulatlan ember a józan ésszel. Ráadásul, lévén szó egy gyerekről, nyomon követetjük őrlődését a szülői, „normális értékrend” és a társadalmi elvárások között. Sőt, pszichológiailag pontos leírását kapjuk annak is, mi játszódik le egy ilyen ideológiailag fertőzött fiúban, amikor egy háborús sérülés során elveszti az egyik kezét, és a fél arcát.

Már az, ahogy a fiú – miközben rosszallja a családja gondolkodásmódját – elfogadja a szülői gondoskodást, megérne és kitöltene egy regényt, de Christine Leunens ekkor még éppen csak belelendül. A szabálytalan, de konokul előrehaladó történet azon a ponton válik igazán megrendítővé, amikor Johannes Betzler rájön, hogy a szülei egy zsidó lányt bújtatnak. Johannes, miközben a szülei előtt is titkolja felfedezését, elvei ellenére a hatósághoz sem fordul, beleszeret a lányba – beteges és birtokló szerelemmel.

Olyan hazugságspirál indul, melyből nem lehet kikeveredni.

Hiába halnak meg a szülei, hiába ér véget a háború, a lányt magához láncolja a legelképesztőbb hazugságokkal…

„A szerelem azt jelenti, hogy két ember együtt marad mindenáron. A szerelem enyv, a legerősebb fajta, ami összeragaszt két embert! Az egyik nem szabadul meg csak azért a másiktól, mert könnyebb futni két lábon, mint botladozni négyen! Az nem önzés, ha az egyik azt akarja, hogy a másik vele legyen! Ilyen a szerelem! Az embernek szeretnie kell azt a valakit, akinek azt mondja, hogy szereti. Vele kell maradnia. A szerelem szoros kötés, a kettő eggyé válik, nincs az a szabados disznóól!”

 – üvölti egy vitában Johannes, miközben Elsát fojtogatja.

…aztán egy ponton átfordul az egész, és Johannes a saját hazugságcsapdájába esve tovább őrzi, gondozza és kínozza a lányt. Vagy lehet, hogy nem is erről van szó? Lehet, hogy igazából az történik, amit a bezártságban eltorzult személyiségű lány akar? Ki irányít kit? Ki vergődik kinek a csapdájában?

Döbbenetes és abszurdba hajló történet a Cellába zárva, hiszen a külvilág alig tud beférkőzni, minden a négy fal között, minden a két ember között zajlik. S úgy tűnik, a szeretet-gyűlölet játszmából, mely mindkettejüket lehúzza nincs kiút.

Az olvasó, bár Johannes közvetítésével kerül a történetbe, mégsem tudja sem elítélni, sem felmenteni a szereplőket. Aggódni tud értük, s ha nem is szurkol nekik, mégis, cinkosukká válik azáltal, hogy félretehetetlen kíváncsiságában végigköveti a Johannes és Elsa tragikus, keserű és fájdalmas történetét.

„Kész vagyok feláldozni az életemet azért, hogy szabadságot adjak neked. Ez a szeretet pontos meghatározása: teret és szabadságot adni egymásnak. A szeretet nem birtoklás, nem arról szól, hogy ketrecbe zárunk valakit a magunk kedvéért. A szeretet nem kötöz senkit a másikhoz. A szeretet olyan kötetlen és felszabadító, mint a levegő, a szél… igen, mint az isteni fény”

– állítja a fentebb már idézett vitában Elsa. A bökkenő csak az, hogy valószínűleg ő is hazudik.

A szerelem enyv, ami összeragaszt két embert – mondja a náci fiú a zsidó lánynak
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top