+ Építészet

A tulajdonos döntött a leégett István-malom sorsáról

MTI/Lehoczky Péter

A leégett békéscsabai István-malom tulajdonosai mindent elkövetnek annak érdekében, hogy

„a város legszebb, ikonikus épülete ismét eredeti állapotában pompázzon”

– közölte az épületet tulajdonló István Malom Kft. képviselője szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

Hégely Sándor elmondta, hogy komoly terveik voltak az épület hasznosítására, és kedden este a helyszínen követte, hogyan „porladnak szét az álmaik”.

„Végig azért izgultam, hogy ne legyenek személyi sérülések, s hogy ne omoljon össze az épület”

– tette hozzá.

A napot építész szakemberekkel való konzultációkkal töltötte, és végig arról tárgyaltak, hogyan lehetne újjáépíteni a malmot.

Ég az egykori István-gőzmalom épülete Békéscsabán 2019. május 21-én.
MTI/Lehoczky Péter

Az első gőzmalom 166 éve épült, majd a 19. század második felében bővítették. A malom 1915-ben egyszer már leégett, azután nyerte el a mostani formáját.

Az épület évek óta üresen állt, de Hégely Sándor nem tudta megmondani, hogy vajon áramtalanítva volt-e az ingatlan.

Kérdésre válaszolva jelezte, hogy telephely-biztosításuk van, de hogy az pontosan mire terjed ki, azt még vizsgálják.

Az egykori István-malom Békéscsaba belvárosában álló épülete kedden égett le. A lángokat – amelyek átterjedtek egy kisebb melléképületre is -, késő este sikerült körülhatárolniuk a tűzoltóknak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top