+ Interjú

DJ Bootsie: Lesznek olyan részei a koncertnek, melyek akár a Balaton Soundon is megállnák a helyüket

A több mint 20 éve zenélő Solymosi Vilmos a hazai underground hip-hop színtér egyik ismert alakja, egy jó ideje azonban már egészen más stílusban utazik, a DJ Bootsie Trio formációjában hangszeres kísérettel áll színpadra. A közeledő müpás koncertje apropóján beszélgettünk vele.

fotó: Őrsi András

DJ Bootsie, azaz Solymosi Vilmos az undergorund hip-hop színtérről indult, de zenéire nagy hatást gyakorolt a jazz, a magyar népzene és sok más stílus. Számai felcsendültek a CSI Helyszínelőkben, második albuma a nagy múltú angol BBE kiadónál jelent meg, írt színházi és filmzenéket, készített feldolgozást Erkel Hunyadi László című operájának két részletéhez. A 20 éve a pályán lévő DJ-producer 2004 óta rendszeresen lép fel az akusztikus és elektronikus zenét ötvöző  DJ Bootsie Trio nevű formációjával, melyben Lázár Tibor dobon, Vázsonyi János pedig szaxofonon vagy furulyán kíséri.

Bootsie május 28-án a Müpában mutatja be Allegro Identity című új lemezét, a produkcióban a trión kívül több vendégelőadó is közreműködik. Solymosi Vilmossal beszélgettünk a kezdetekről, a hip-hoppal való kapcsolatáról, a trió ötletéről, a kínai fellépéséről és a közeledő müpás koncertről.

– Tagja voltál Az Árral Szemben formációnak, és írtál alapot többek között a Firmának is. Mikor és hogyan szerettél bele az underground hip-hopba?

A 90-es évek elején már javában tombolt nálam a hip-hop őrület. Nagy kedvencem volt a Beastie Boys, a Run–D.M.C,  LL Cool J, és a Public Enemy, velük kezdődött a műfaj iránti rajongásom.

Egy kilenc évvel ezelőtti interjúban azt mondtad, hogy kétezres évek elejétől már nagyon nem tetszett, ahová elment a hip-hop. Mire gondoltál pontosan?

Inkább arra gondoltam, hogy már nem igazán követem a műfajt. Nagyjából képben vagyok, eljutnak hozzám a hírek, de nem érdekel különösebben. Unalmas, hogy arról szólnak a rapszámok, ki mekkora király, ki mennyire eredeti – és ez ugyanúgy jellemző a külföldi színtérre is, mint a hazaira. Mindenki ugyanazt mondja, csak az egyikük hitelesebbnek tartja magát a másiknál. Úgy látom, nem csak szövegileg, zeneileg is nagyon fáradt a műfaj. Néha úgy érzem, mintha stock zenéket hallgatnék, amiket sávonként vehetsz meg. Bár a fanyalgásom egyik fő oka, hogy elfordultam a szöveges zenétől.

– Zenéiden felfedezhető többek között a jazz és a népzenei elemek hatása is. A hip-hoptól való tudatos eltávolodásnak köszönhető, hogy igyekszel eklektikusabb zenéket írni?

A jazz mindig is érdekelt, már akkor is, amikor még nem igazán tudtam hová tenni. Zeneileg komoly hatása volt a hip-hop kialakulására. A rap zenei kíséretét most is szeretem, csak azt nem, amikor ellenszenves figurák butaságokat beszélnek.

– Eleinte egyedül léptél fel. Hogyan jött az ötlet, hogy DJ-ként zenekarral állj színpadra?

1995-ben Az Árral Szembennel többször is mi voltunk a FreshFabrik előzenekara, és már akkor láttam, mennyivel szélesebb közönséget tudunk megszólítani, mint korábban. A koncertek végén közösen jammeltünk a FreshFabrikkal, ami mindig nagy sikert aratott. Aztán 2000-től pár éven át játszottam a Yonderboi Quintet formációban. Akkor derült ki számomra, hogy milyen lehetőségeket rejt, ha zenekar is van a DJ mellett. A DJ Bootsie Trióban olyan szólisztikus hangszerek szólalnak meg, melyek kiegészítik vagy átveszik a gépről jövő szekvenciák szerepét.

– VJ Kemuri, azaz Somogyi Kristóf több mint 10 éve szolgáltatja a vizuált a fellépéseiteken. Milyen viszonyban áll egymással a zenéd és a Kristóf által megálmodott látványvilág?

A vizuál száz százalékban Kristóf hatásköre. Nemrég megmutatta, mivel készül a müpás lemezbemutatóra, és nagyon tetszett, amit láttam. Ösztönösen érzi a zenémet. Egy interjúban azt, mondta:

„ami az ő fejében képként van jelen, az az enyémben zenében, hangokban”.

Ennél frappánsabban nem is lehetne megfogalmazni.

– Tavaly volt lehetőséged Kínában fellépni. Mesélj erről egy kicsit!

Januárban az Euphoria nevű fesztiválon játszottam Shenzenben. Nagyon jól sikerült a set, és maga az utazás is óriási élmény volt. Azóta kaptam újabb meghívást, úgyhogy tervben van egy újabb kínai út.

– Mivel készül a DJ Bootsie Trio a müpás lemezbemutató koncertre?

Tavaly a Budapesti Tavaszi Fesztiválon adtuk elő a Tempóviadal elnevezésű koncertünket a Talamba ütőegyüttessel közösen. A müpás koncert annak egyfajta kivonata lesz. A Talambából Szitha Miklós és Grünvald László vesz majd részt a produkcióban. Különböző ütőhangszerek, dobok, vibrafon, marimba is megszólalnak majd.

– Mennyiben más a Müpában fellépni például egy kisebb klubhoz képest?

Most harmadszorra játszunk a Müpában, először 2010-ben a tízfős Dj Bootsie Akusztik Big Band-del léptünk fel, 2016-ban pedig a DJ Bootsie Elektroacoustic BeatPiknikkel. A mostani hanganyag jóval intenzívebb, mint amit az előző két müpás koncertünkön hallhatott a közönség. Különös érzés lesz ülő embereknek eljátszani az új számokat. Lesznek olyan részei a koncertnek, melyek akár a Balaton Soundon is megállnák a helyüket, de gondoltam a Müpa varázslatos termének adottságaira is.

– Hogy álltok a próbákkal?

Gördülékenyek és jó hangulatúak a próbák. Aránylag régóta dogozunk együtt a Talamba tagjaival, már félszavakból is megértjük egymást, precízek, vérprofik és szuper zenészek. Úgy érzem, ez egy jó együttállás.

– Több mint 20 éve zenélsz. Mire vagy a legbüszkébb ebből az időszakból?

Nagy dolognak érzem, hogy a Müpában játszhatunk és büszke vagyok rá, hogy a második lemezem, a Holidays in the Shade a BBE kiadónál jelent meg, ahol a The Beat Generation sorozat is napvilágot látott, és a műfaj nagyágyúival van tele az istállójuk.

DJ Bootsie: Lesznek olyan részei a koncertnek, melyek akár a Balaton Soundon is megállnák a helyüket
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top