Futás közben, igen, akkor tudok „fejben írni”, kavarog a szöveg, de amikor biciklizünk, a családdal vagyok, nem egyedül, akkor nem annyira, akkor ugye hátra, meg másfelé, a csajomra figyelek, a forgalomra – mondja Darvasi László a szegedi Grand Caféban kedden délután.
Pohár borunk van, állunk az ablak előtt – második emelet – kint a Deák Ferenc utcát, meg az egész várost kitartóan mossa az eső, itt meg úgy kéttucatnyi irodalmár, ugyanannyi olvasó gyülekezik a város kultkávézójában a pult körül. Zsonganak, csacsogunk, esemény lesz. De nyugi, nem vagyunk kiöltözve, nincs áhítat, sokan ismernek sokakat, ha élőszóban nem is, vetett betűben tuti.
Aztán bemegyünk a moziterembe, ahol Szkárosi Endre, a Szépírók Társaságának elnöke rövid, barátságos bevezető után pikkpakk, sallangmentesen jelenti be, hogy itt és most (akkor és ott) megalakul a Szegedi Szépíró Kör.
Lengyel Zoltán, a magaslati kultkocsma házigazdája koccintásra invitál, tálca bort hord körbe. Szilasi Lászlóval is koccintunk, aki az Európai Unió irodalmi díjának kislistása lett nemrég. Azon a listán három magyar író szerepel, Szilasi mellett ott van még Milbacher Róbert is, aki szintén a szegedi bölcsészkarról evezett Pécsre. (A European Prize for Literature magyar zsűrijének áprilisi döntése értelmében Az Európai Unió Irodalmi Díjára három mű esélyes: Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy, Milbacher Róbert Léleknyavalyák és Szilasi László Luther kutyái című könyve.)
Szkárosi, aki évekig a szegedi bölcsészkar oktatója volt, mesélt az 1980-as évekről, amikor betiltották a Mozgó Világot és Szegeden indult az országossá fajult tiltakozó aláírásgyűjtés.
Szeged a haladás és a szabadság eszményének fontos magyar központja, ezért is öröm, a szépíró kör szegedi megalakulása, mondja Szkárosi.
Pécsen ugyanebben az időben tartanak estet (borongós délutánost) a szépírósok, Szkárosi félspontánba’ felhívja Milbachert, aki aztán Szilasival is beszél, kis baráti vállveregetés, még épp belefér az alkalom hangulatába.
Szilasi László és Szkárosi Endre (fotó: Kultúrkubikos/Kémeri Attila)
No, de vissza Darvasi Lászlóhoz, aki az önök tudósítója előtt ül, szépen nyírt, őszülő haja higgadtan simul a tarkójára, a bora még megvan, azt kortyolja, de lehet, hogy az már másik, nem figyeltük. Ő is nemzetközi díjat kapott, mégpedig az Aleksandar Tišma Nemzetközi Irodalmi Díjat az Isten. Haza. Csal. című novelláskötetének németre fordított kiadásáért. Darvasi Budapesten lakik, de lépten-nyomon belebotlunk a városban, hazajár, megnéz minket, lélektudósít néha, és mint most, felolvas. Vagyis nem úgy, mint most, mert kiül a pódiumra, pár szót mond, és felolvastat: Darvasi Áron olvas Darvasi László szöveget, amiből kiderül, mekkorára nő a félelem pálmája az erőszak terhe alatt, és igen, amikor már beszarni sem tud a lézengő lélek, azért azt kitörli erősen, első vérig.
És előtte Szilasi is olvasott 4 etapot készülő kötetéből. Kései házasság a Szilasi-regény munkacíme.
A huszonegy percnyi szövegben ott volt a Dóm tér, a múzeum melléki Tisza-part, és elvonatoztunk Vásárhelyen, Orosházán át Békéscsabáig. Ütemesen, szépen, nem harsogva, mintegy vonaton ülve mesélt, olvasott Szilasi.
Köszönjük Lacijaink, köszönjük Grand Cafénk, bocs a birtokosért, de ti a mieink vagytok visszavonhatatlanul. Mert szeretünk olvasni, kávézni meg bort inni, néha írunk is, de annak mégiscsak van valami ünnep-szerű, testes íze, valami pótpapás tanninja, mesélős ringása, amikor ránk nyitjátok az ajtót, dugót húzunk, majd leültök kedvenc kocsmánk olvasólámpája alá, kinyitjátok a kötetbe hajtott-fűzött íveket és ti meséltek nekünk.
Jó éjszakát gyerekek, olvassatok jól, írjatok szépeket!
Aleksandar Tišma (1924, Horgos – 2003, Újvidék) szerb keresztény és magyar-zsidó családból származású író az akkor még erősen többnemzetiségű Újvidéken nőtt fel. Belgrádi tanulmányok után a 2. világháború alatt a budapesti bölcsészkaron folytatott tanulmányokat, a Budapesten töltött időt „második életnek” nevezi. Kulturális érdeklődése széleskörű, beszélt és olvasott franciául, németül, angolul, olaszul és oroszul is. A nyelv- és identitásválasztás életművének egyik legfontosabb alapgondolata. Műveiben és egész életében kiállt a szabadság mellett, a Milošević-rendszer elől Franciaországba emigrált. Nemzetközi hírű író, több művét magyarra is lefordították. Ő maga is sokat fordított, a Sorstalanság szerb fordítását is ő jegyzi.
1996-ban két alkalommal járt Szegeden. A JATE Móra Ferenc Kollégiumában életművéről Bányai János irodalomtörténész beszélgetett vele. Még ez évben visszatért feleségével, hogy néhány napot nyaraljon a városban. Hallott a Grand Café előkészületeiről (1996 őszén nyitottak). A bizonytalankodó kérdésre ezt válaszolta: „Talán attól lesz sikeres és szeretett a hely, hogy azon a nagy ablakokon hogyan esik majd be a fény”. (forrás: Grand Café)
A nyitóképen Bíró-Balogh Tamás, Szilasi László, Balog József és Gyukics Gábor a szegedi Grand Caféban a Szegedi Szépíró Kör megalakulása után.
