Lukács Miklós a hazai és nemzetközi koncertszínpadokon egyaránt elismert cimbalomművész. Az improvizációban szerinte minden emberi tényező és főként a bizalom kap szerepet abban, hogy jó zenei folyamat szülessen az éppen aktuális ötletekből. A szabad zenélés alapszabályának azt tartja, hogy mindent alá kell rendelni a zenének. Tanárként pedig azt vallja, hogy minden gyerekben meg lehet találni azt a lehetőséget, amitől nyitni és fejlődni tud, és ezáltal teljes zenésszé érhet. Ehhez odafigyelés, szeretet és törődés szükséges. Elégedett és boldog zenészeket akar nevelni, miközben hajlandó időnként felülírni saját magát. Folyamatos újító, az ő kezdeményezésére valósul meg a nyár folyamán az első BMC Nemzetközi Cimbalomverseny. Most a Cimbiózis világa című Müpa-koncert előtt beszélgettünk.
Kisgyermek korában kezdett el zenét tanulni, orvosi javallatra. Milyen panaszai voltak és valóban gyógyír volt ezekre a zene?
Igen, természetesen, a zene mindig gyógyírt jelent. Migrénes fejfájással küzdöttem, és az orvos megkérdezte a szüleimet, hogy mi az a tevékenység, ami el tudja vonni a figyelmemet a fájdalmamról. Édesapám, – aki szintén cimbalmos – rengeteget gyakorolt, és mindig kitartóan figyeltem őt, ez lekötött. A doktornő ekkor azt javasolta, hogy kezdjek el cimbalmozni.
Zenészcsaládba született, és kilenc évesen már második helyet nyert cimbalomversenyen. Mi vonzotta ebben a hangszerben, miért épp erre esett a választás?
A cimbalom otthon volt, így ez volt az evidens. Általános iskolában, amikor a szolfézs-előkészítő végén hangszert kellett választani, a hegedűt választottam, mert Édesanyám hegedült. De balkezes vagyok, és ez akkor még nem volt annyira kedvező a vonós hangszereknél. Így maradtunk a cimbalomnál.
Zongorázni is tanult, a cimbalmot gyakran hasonlítják a zongorához.
Játék szempontjából a kettőnek nincs sok köze egymáshoz, más a mechanikája a két hangszernek. De minden tanulónak kötelező zongorát tanulnia a konzervatóriumban. Én már tizenkét évesen játszottam ezen a hangszeren, mert a tanárnőm, Szakály Ágnes ezt javasolta. Hangzás szempontjából van hasonlóság a két hangszer között. A cimbalomnál két kézzel, a zongoránál pedig tíz ujjal játszunk. Ami hiányérzetem volt a cimbalommal kapcsolatosan, azt ki tudtam tölteni a zongorával.
Kiegészíti egymást a kettő?
Számomra igen. Szerettem volna még sok egyéb hangszeren is játszani. Csellózni és nagybőgőzni is tanultam, de az időm nem engedte, hogy többféle hangszerre koncentráljak. Érdekeltek volna más hangszerek is annyira, hogy valamennyire értsek hozzájuk. Ez sajnos kimaradt az életemből.
Maradt tehát a cimbalom.
Amikor kisgyermek az ember, vannak olyan igényei, amelyeket egy adott hangszertől nem kap meg. Felnőttként már megelégszik a hangszerével, igyekszik azt minél jobban megismerni. Megpróbálja a legtöbb lehetőséget kihozni az adott hangszerből. Nekem is ez volt a célom. Próbáltam viszont imitálni más hangszereket a cimbalmon. Később azonban rájöttem, hogy egy adott formációba azért hívnak, mert a cimbalmot szeretnék hallani, és nem azt, ahogy más hangszereket utánozva játszom rajta. Sok mindenből merítek, mert az improvizatív zenében nagyon fontos, hogy milyen effekteket, milyen színeket tudok kihozni a hangszeremből. Ebben a rokonhangszerek ihletése segít, egy kicsit megmutatja a másik hangszert.
A cimbalmon még mindig van felfedeznivaló?
Igen, szeretek folyamatosan kísérletezgetni a hangszeremmel. Játékmódban, effektek területén még mindig vannak felfedezésre váró részek.
Eredetileg komolyzenei pályára készült. Zenei tevékenysége mégis inkább a jazzhez kötődik. Megmaradt-e a vonzódása a komolyzenéhez, és vannak-e még ilyen irányú tervei?
Az én életemet végigkíséri a komolyzene. Tanulmányaim során a hagyományos utat jártam, melynek szoros alkotórésze volt a komolyzene. Ez nagyon érdekelt, tehetségem is volt hozzá, így ebben gondolkodtam. Viszont mindig érdekeltek a különböző műfajok. A családi hagyományt követve a népzene, és különböző népek zenéi is. Elsősorban azokkal foglalkoztam, ahol van cimbalom. Ilyen például a román, az indiai népzene. Ez utóbbi reveláció volt számomra, hiszen itt egy rokon hangszer is van, a szantur. A cimbalom egy háromezer éves kultúrának a része, talán a legősibb hangszerről beszélünk.
Kit vagy kiket tekint a mesterének?
Nagyon fontos személyek voltak ők a pályám során. Szakály Ágnes volt a tanárom, rengeteget tanultam tőle. A Zeneiskolában és a Konzervatóriumban is tanított tíz éven át. Kitűnő pedagógus és rengeteget köszönhetek neki. Ő alakította ki a cimbalomhoz való hozzáállásomat. Tőle kaptam azt a szépérzéket is, ami a mai napig motivál. Példaképemnek tartom őt. A Főiskolán pedig G. Szeverényi Ilona volt a tanárom. Sok olyan példaképem is van, akiktől effektív nem tanultam, de sokat hallgattam őket. Olyan cigányzenészek például, akik hatottak rám. Németh János nagy hatással volt rám azzal, ahogy kezelte a hangszert. Felvételei megvoltak Édesapámnak, és rengeteget hallgattam. Szerintem minden cimbalmosra hatott Toni Iordache román származású cimbalmos. Sosem felejtem el, mikor először hallottam őt játszani, fantasztikus élmény volt, korát megelőzve játszott. Kollégám, Balogh Kálmán, akivel duónk is van, azért példakép, mert ő is egy teljesen egyedi, saját utat kezdett járni. Inkább a népzene irányában újított, és emberként is felnézek rá. Édesapámat is mondhatom, hiszen ő volt az első ember, akit hallottam cimbalmozni. Rengeteget köszönhetek neki, az ő felügyelete alatt gyakoroltam, szigorú volt és kihozta belőlem a maximumot.
A diploma megszerzése után többféle zenei műfajt kipróbált. Melyik műfajról gondolja úgy, hogy a legközelebb áll Önhöz?
Kétfajta zene áll hozzám nagyon-nagyon közel. A kortárs klasszikus zene az egyik, hiszen itt a cimbalom irodalmáról beszélünk. Ez a hangszer nem rendelkezik olyan bőséges klasszikus repertoárral mint mondjuk a hegedű. Az első kompozíciók a 20. században születtek. A klasszikus zene fontos pillér az életemben. Több kortárs szerző komponált már nekem művet, például Eötvös Péter. Tizenöt éve dolgozunk együtt, cimbalomra írt műveit én játszom nemzetközi színpadokon. Aktív vagyok a klasszikus zenei területen.
A másik műfaj a jazz, az nagy szerelem. Ezt igazából sosem tanultam, de gyerekkorom óta hallgattam. Diplomaszerzés után kezdtem foglalkozni vele. A kollégáim, akik elhívtak játszani a különféle zenekarokba, először csak színként használták a cimbalmot, majd felismerték, hogy ebben a hangszerben sokkal több van. Mai napig sokat tanulok bizonyos jazz-zenészektől, és nagy szerencsémnek tartom, hogy mindig olyanokkal dolgozhattam, akikre felnéztem, akiktől tanulhattam. Külföldi zenekarokkal is sokat játszom. Itt fontos megemlíteni Charles Lloyd nevét, aki megtisztelt azzal, hogy meghívott a Wild Man Dance nevű album elkészítéséhez, amely nagy sikert aratott. Itt ismertem meg azokat a művészeket, akikkel a Cimbalom Unlimited című lemezemet készítettem el. A többi műfaj pedig inspirációként szolgál a számomra.
Zenéjére jellemző a szabad dallamformálás, és szereti az improvizációt is. Ehhez bizonyosan kell valami különleges érzék, valami plusz, hiszen ilyenkor úgy működik a zenész mintha kicsit komponista is lenne. Mi szükséges ahhoz, hogy egy zenész improvizációs zenében jól tudjon működni?
Kell hozzá egy alapvető készség, és egy hozzáállás, hogy a zenész akarjon improvizálni. Ez azért is hosszú út, mert sok mindent meg lehet tanulni az improvizációról. Rengeteget kell hallgatni, koncertre járni és látni a folyamatokat. Még mindig tanulok, ugyanúgy, mint tizenöt-húsz éve, amikor elkezdtem ezt az egészet. Megfelelő módon kell rávezetni egy zenészt arra, hogy legyen igénye erre és ne misztikus dologként tekintsen rá, hiszen teljesen természetes az, hogy az embernek saját hangjai vannak. Évről évre változik, hogy az ember hogyan improvizál, attól függően, hogy éppen mik hatnak rá, mit talál ki, mit tud megformálni és milyen szerkezetben. Olyan ez, mint maga a megkomponált zene.
Mit vár el ez a műfaj a zenésztől?
Ilyenkor azokat az érzékszerveinket vesszük elő, amiket általában is használunk, ilyen a hallásunk, a figyelmünk. De itt csak ezekre tudunk hagyatkozni. És arra a fajta alázatra, ami megköveteli, hogy ha valamelyikünk elindít egy folyamatot, akkor a többiek kellőképpen tudjanak alámenni és segíteni, és fordítva. Két olyan lemez is van, ami mostanában fog megjelenni, az egyik a Moment’s Notice Trióé, amit Gőz Lászlóval és ifj. Kurtág Györggyel rögzítettünk, ez teljes improvizáció, ahol semmi sincs leírva, megbeszélve. Ez lesz az első lemezünk. Keresztes Szabolcs kezeli a koncerteken az animációt, ami a hátunk mögött zajlik egy kivetítőn, és ezzel kiegészülve a zene teljes körű élményt tud nyújtani. A másik a Dés László, Dés András, Fenyvesi Márton zenésztársaimmal a Free Sounds Quartet formációban készített lemez. Ezen sincs megírt zene, végig szabadon improvizálunk. A Zsidó Művészeti Napokon lesz egy nagyobb bemutató koncertünk a közeljövőben.
Ritkaságnak számít az, hogy cimbalmon jazzt játszanak. Szinte mindent el lehet játszani cimbalmon is, alkalmas ez a hangszer minden zenei stílus számára? Erkel Ferenc még operazenekarban is alkalmazta.
Én elfogult vagyok, ezért úgy gondolom, hogy igen, alkalmas. Persze itt olyan műfajokra kell gondolnunk, amik adódnak a cimbalomból. Ez egyenrangú hangszer, én el tudom képzelni mindenhol. Ha elektronikus zenében gondolkodunk, akkor nyilván jó lenne ebből egyszer egy elektronikus hangszert kreálni. Bár külső segítséggel most is tud működni, a hangtechnikus tud sokat tenni azért, hogy még ilyen jellegű zenében is jól szóljon ez a hangszer.
Fontosnak tartja a fiatal zenei tehetségek nevelését is, tanít a Rajkó-Talentum Tánc- és Zeneművészeti Iskolában. Milyen motivációkkal érkeznek a fiatalok ezekbe az intézményekbe?
Tizennyolc éve tanítok itt, ez egy középiskola. Vannak olyan gyerekek, akik nagyon komolyan veszik a zenét, és már tizenöt évesen tudják, hogy mit akarnak. Aztán van olyan is, aki nem tudja még, hogy mit akar, de tehetséges. Ilyenkor a tanárnak kell őt motiválni és inspirálni, hogy merre menjen. Létezik ennek a fordítottja is, mikor tehetségtelennek tűnő gyerek kap egy olyan impulzust, amitől szárnyalni kezd. Nem lehet első látásra kijelenteni valakiről, hogy tehetséges vagy tehetségtelen.
Fotó: Raffay Zsófia
A Cimbiózis trió 2013-ban alakult. Kérem, meséljen erről a formációról és a kezdetekről, hogyan indult el ez a csapat?
Közel hat éve indultunk. Megelőzte az előző zenekarom, a Lukács Miklós Quintet, ami teljesen más zenei struktúrát képviselt. Baló István dobossal és Orbán György bőgőssel tudom megvalósítani azt a zenei hangzást, amit gondoltam. Negyedik lemezünket készítjük jelenleg, melyet a BMC Records fog kiadni.
A Müpában rendezendő koncert alkalmat ad a 2018-ban megjelent Lux et umbra (Fény és árnyék) című album bemutatójára is. Ezen az albumon a Cimbiózistól eddig megszokott hangzástól kissé eltérő zenét hallhatunk. Milyen ez az album, milyen zenét hallhatnak a koncertre látogatók?
A koncert első részében ennek az albumnak az anyagát hallhatja majd a közönség. Ennél a lemeznél quintettre egészült ki a zenekar. Két olyan jelenséggel foglalkozik az album, melyek nem léteznek egymás nélkül. A fény elöl mindig az árnyékba menekülünk, az árnyékból a fényre vágyunk. Mindig a másikra vágyunk. A koncert második részében az előző két lemezünk anyagát játsszuk, amit trióban rögzítettünk. Azt gondolom, szép, kerek este lesz. Azért lett a cím A Cimbiózis világa, mert mindent bemutatunk, ami hat év alatt a zenekarral történt. Most visszatértem a trió hangzáshoz, megint ez érdekel. Megfogalmazódott bennem egy olyan fajta zeneiség, amit én impresszionista kortárs jazz-nek nevezek. A következő lemezünk címe: Zene az időtlen percek magányához lesz.
