+ Zene

Nagykoncertre készül az első hazai Evita: mindent Kováts Krisztáról

Kováts Kriszta 1980-ban, mindössze 23 évesen elsőként énekelte el itthon az Evita főszerepét. Az utóbbi években a Mamma Mia! Donna Sheridanjeként is hódító énekesnő azóta 13 lemezt jelentetett meg, amelyek legjobb dalaiból április 30-án ismert zenésztársakkal ad ízelítőt a Müpában, sőt egy igazán különleges vendéggel most először lép színpadra. Íme a legizgalmasabb tények a 40 éve a pályán lévő énekes-színésznőről.

Füttyös Gyuri, A híd felé, El Condor Pasa – csak néhány azok közül a dalok közül, amelyekkel Kováts Kriszta belopta magát a közönség szívébe. Sokan emlékeznek még a Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő és rendező magával ragadó Evita-alakítására, amikor közel 40 éve, csupán 23 évesen ő játszhatta el az argentin elnök feleségét a világhírű musical hazai ősbemutatóján a margitszigeti Vörösmarty Kertmoziban. Ezt követően sorra kapta a jobbnál jobb szerepeket.

Szerencsés véletlenek

A Magyar Rádió Gyermekkórusa és a gimnázium után komoly dilemmát okozott neki, hogy a Zeneakadémiát vagy a Színművészeti Főiskolát válassza: a karvezetés és a színészet között vacillált.

„Abban az időben nem lehetett egyszerre két művészeti intézménybe jelentkezni, ezért feldobtam egy érmét, hogy hová jelentkezzek előbb”.

Így próbálkozott meg először a Színművészetivel, ahova elsőre fel is vették – mesélte egy interjúban.  Miután a főiskolán 1979-ben prózai színészként végzett Horvai István osztályában, a Gyulai Nyári Játékokon összefutott Várhegyi Teréz színésznővel és férjével, Miklós Tibor rendezővel, aki akkor nagyon színpadra szerette volna vinni az Evitát. A fiatal Kováts bátran azt mondta neki, hogy el tudja énekelni – és így is lett. Az előadás sikerén felbuzdulva kezdték el szervezni a később hatalmas sikereket aratott Rock Színházat, amivel külföldön is turnéztak.

Mária Magdolnától Donna Sheridanig

Kováts Kriszta ezt követően az ország számos színházában megfordult a Pécsi Nemzeti Színháztól kezdve a Madáchon és a Veszprémi Petőfi Színházon át a debreceni Csokonai Színházig, 2000 óta pedig szabadúszó. Legfontosabb alakításai között találjuk a Jézus Krisztus Szupersztár Mária Magdolnáját, a West Side Story Mariáját, de Ulrikát is eljátszotta a Sztárcsinálókban és Grizabellát a Macskákban. A Nyomorultakban Fantine-ként, az István, a királyban Gizellaként, a Képzelt riport…-ban Eszterként hallhattuk, az utóbbi években pedig a Mamma Mia! főszerepében, a Madách Színház produkciójában Donna Sheridanként tért vissza a színpadra.

13 album, népszerű slágerek és egy városi legenda

Különleges hangja hamar kinőtte a színházi színpadot, így 1986-ban kiadta első saját lemezét Ringlispíl címmel, amelynek szövegeit férje, Fábri Péter, zenéjét pedig Gallai Péter jegyzi. Az albumon több olyan dal is szerepel, amit sokan azóta is kívülről fújnak, köztük a Füttyös Gyuri vagy A híd felé. Ezt további 12 lemez követte, többek közt a Suhanó dal (1988), a Névjegy (1991), a Titkosírás (1994), az Elfelejtett istenek (2000), a Kovátsműhely (2005) és az Arany-óra (2008).

Talán legnépszerűbb dala, a Füttyös Gyuri egyik érdekessége, hogy valós figura ihlette, aki az 1960-as évek közepétől az 1990-es évek elejéig Budapest egyik közismert alakja volt.

Egész nap sietős léptekkel rótta az utcákat, a járókelőktől egy forintot, később bélást (kétforintost) kért, a nőket a mindig nála lévő összetekert sportújsággal fenéken csapkodta. Nevét folyamatos, éles hangú füttyentéseiről kapta”

írja róla a Wikipédia. A férfi állítólag az 1956-os forradalom alatt lett kényszerbeteg, miután egy becsapódó lövedéktől légnyomást kapott.

Sebestyén Mártával közös duettje, az El Condor Pasa feldolgozása is sokak fülében ott cseng:

Kováts Kriszta mindig keresi az új kihívásokat. Többször dolgozott együtt Nádasdy Ádám nyelvész-költő-műfordítóval, 2014-ben közös könyvük is megjelent Budapest bámészko címmel. Sőt, 2000-től rendezőként is tevékenykedik. Közel 10 éve dolgozik együtt a Down-szindrómás és más fogyatékkal élő színészeket foglalkoztató Baltazár Színházzal. Legutóbb decemberben Üstökös címmel rendezte meg Vörös István darabját.

„Nagyon sokat kaptam, sokat tanultam a Down-szindrómás emberektől: másban, máshogy többek, mint mi”

vallja.

Először lép színpadra lányával, és a Fool Moon is csatlakozik hozzá

Az alkotótársak fontos szerepet töltenek be az életében: a hegedűs-énekes-zeneszerző Szirtes Edina Mókussal például közel 20 éve dolgozik együtt. Kováts Kriszta Önarcképek című nagykoncertjén a Kováts Kriszta Kvintett mellett természetesen Szirtes Edina Mókus is színpadra lép április 30-án a Müpában zenekara, a Sz. E. M. Vonósnégyes társaságában. Sőt, a Fool Moon énekegyüttes is ott lesz, akikkel az énekesnő az Arany-óra lemezen is együttműködött, de visszatérő vendége, Farkas Gábriel énekes-képzőművész sem hiányozhat, aki a helyszínen megalkotott és kivetített rajzainak különleges látványával is gazdagítja majd az előadást.

Az énekesnő elárulta: a számára legfontosabb dalait felidéző koncerten több szám új hangszerelésben szólal majd meg. A címadó dalt – Önarcképek –, amely egyébként az utolsó, Álomfejtés című albumán található, megtanulta zongorán kísérni, és teljesen egyedül adja majd elő. A koncert másik különlegessége, hogy Kováts Kriszta ezen az estén lép fel először lányával, a Németországban élő Fábri Flóra csembalóművésszel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top