+ Irodalom

Karl Ove Knausgard lesz a Könyvfesztivál díszvendége + 400 program

Négy nap alatt mintegy 400 programmal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és képregénykészítéssel várja a közönséget április 25. és 28. között a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a fővárosi Millenáris Parkban.

Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke úgy tájékoztatott, hogy a fesztivál díszvendég országa Norvégia, díszvendég írója Karl Ove Knausgard lesz. Most először fordul elő, hogy a díszvendég ország adja a díszvendég írót is. Idén is megrendezik a fesztivál hagyományos kísérőrendezvényeit, az Európai Írótalálkozót, a Kis Könyves Éjt, a Könyvtáros Klubot és az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját is. A gyerekprogramok a frissen átadott Nemzeti Táncszínház aulájában kapnak helyet.

A norvég díszvendégség keretében nyolc norvég szerző lesz személyesen jelen a fesztiválon. Emellett több kiemelt programmal igyekeznek felhívni a figyelmet a norvég–magyar kulturális kapcsolatokra is – emelte ki Olav Berstad, a skandináv ország budapesti nagykövete.

Külön programmal emlékeznek meg arról, hogy 250 éve két magyar tudós, Hell Miksa és Sajnovics János Észak-Norvégiában megfigyelte a Vénusz átvonulását a Napkorong előtt. Az expedíció során számos adatot gyűjtöttek a Norvégiában ma is hivatalos számi nyelvről. Sajnovics János ezekre a megfigyelésekre támaszkodva alapozta meg a finnugor nyelvrokonság elméletét – mondta el Olav Berstad.

A norvég olvasó nemzet, a könyv fontos szerepet játszik a norvégok életében. Az ország lakói átlagosan évi 12 könyvet olvasnak el, és 88 százalékuk olvas végig legalább egy könyvet évente – emelte ki a nagykövet. A díszvendég Karl Ove Knausgard köteteit a Magvető Kiadó jelenteti meg. A kiadó igazgatója, Dávid Anna elmondta: a norvég szerző hatkötetes Harcom című önéletrajzi regényével lett világhírű, a sorozat negyedik, Élet című kötete a könyvfesztiválra jelenik meg először magyar nyelven. Az 50 éves Karl Ove Knausgard „autofikciós” műve megmutatja mennyire mélységesen meghatározza egy ember, egy férfi életét az autoriter apa és a hozzá fűződő kapcsolat – fogalmazott az igazgató.

A Millenáris Park 12. alkalommal ad otthont a könyvfesztiválnak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top