+ Tudomány

A világon eddig ismert leghatalmasabb és legöregebb T. Rex került elő

Az eddig ismert legnagyobb T. rexé lehetett a Scotty nevű kövület kanadai tudósok új tanulmánya szerint.

Az Albertai Egyetem kutatói a Tyrannosaurus rex fajba tartozó ősgyík hosszát több mint 12,8 méteresre, a tömegét mintegy 8,87 tonnásra becsülik.

A The Anatomical Record című szaklap aktuális számában megjelent tanulmányuk szerint Scotty egyben a Kanadában valaha feltárt legnagyobb dinoszauruszcsontváz.

Maradványaira 1991-ben bukkantak a Kanada középnyugati részén elterülő Saskatchewan tartományban. A paleontológusok csaknem egy éven át dolgoztak, hogy a gigantikus csontvázkövületet kiszabadítsák a kemény homokkő ágyból.

A kibontást Phil Currie, az Albertai Egyetem paleontológusa vezetésével végezték. Csak nemrégiben sikerült Scotty minden megtalált maradványát összeilleszteni és az egész csontvázat megmérni.
A „zsarnokgyík” 66 millió évvel ezelőtt élt a mai Kanada területén.

„Jelentős méretkülönbségek lehettek a T. rexek egyedei között, egyesek nyurgábbak, mások robosztusabbak voltak, Scotty az utóbbiak közé tartozott. Miután gondosan megmértük a lábait, a csípőjét, a vállait, kiderült, hogy robosztusabb volt, mint a T. rexek összes ismert egyede, így ő az eddig feltárt leghatalmasabb húsevő a világon”

– magyarázta a Science Daily portálnak Scott Persons, a tanulmány vezető szerzője.

Scotty nevét arról a skót viszkiről kapta, amellyel a megtalálására koccintottak a tudósok.
Az egyed nemcsak méretével döntött rekordot, hanem életkorával is.

„Scotty a legidősebb ismert T. rex. Korát onnan tudjuk megbecsülni, hogy a csontjait kettévágjuk és megvizsgáljuk a növekedési mintázatukat”

– tette hozzá Persons.

A T. rexek gyorsan nőttek fel és fiatalon pusztultak el, Scotty halálakor a becslések alapján harmincas évei elején járt.

„A Tyrannosaurusokhoz képest szokatlanul hosszú életet élt, amely erőszakkal teli volt. A csontokon látható sérülésnyomok ádáz harcokra utalnak”

– mondta a tudós.

Sok bordája eltörött, egy másik T. rex harapásának nyomát őrizheti az állkapcsának sérülése – egy hosszú élet csatatéri sebesülései a tudósok szerint.

Scotty csontvázát a Royal Saskatchewan múzeumban májustól lehet megtekinteni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top