+ Képzőművészet

Nem fogadja el az 1 millió fontos adományt a londoni galéria

A londoni National Portrait Gallery nem fogadja el az egyesült államokbeli opioidválságban érintett, dúsgazdag Sackler család egymillió fontos (365 millió forint) adományát.

A Sackler család tulajdonában lévő Purdue Pharma gyógyszergyárat azzal vádolják az Egyesült Államokban, hogy úgy reklámozza OxyContin nevű opioid fájdalomcsillapítóját, mint amelytől szinte lehetetlen függővé válni, miközben tisztában van vele, hogy ez nem igaz.

A család által alapított Sackler Trust még 2016-ban ajánlotta fel az összeget a galéria 35,5 millió font költségű felújítási munkálatainak támogatásához. Az intézmény azóta gondolkodott, hogy elfogadja-e az adományt – írja a BBC hírportálja.

Az alapítvány és a National Portrait Gallery most közös közleményben jelentette be, hogy „megállapodtak az adományozás folyamatának leállításáról”.

„A család adományozási filozófiája mindig is az volt, hogy úgy nyújtson támogatást az intézményeknek, hogy közben ne akadályozza azok küldetését. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a Sackler család tagjait ért vádak miatt ez a mostani adomány megzavarhatja a National Portrait Gallery munkáját”

– mondta el a család szóvivője.

Hozzátette:

„A családtagok elleni vádakat továbbra is nyomatékosan tagadjuk, ám annak érdekében, hogy a National Portrait Gallery tevékenységét ne gátoljuk, úgy döntöttünk, megszakítjuk az adományozás folyamatát”.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) adatai szerint az opioidok – a herointól kezdve a legális fájdalomcsillapítókig – csaknem 48 ezer halálesetben játszottak közre 2017-ben.

Donald Trump amerikai elnök „nemzeti szégyennek” és közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította az opioid fájdalomcsillapítókkal való visszaélés járványszerű terjedését.

A járvány az olyan vényköteles fájdalomcsillapítókkal kezdődött, mint a Percocet és az OxyContin, majd a jelenség felerősödött, amikor ezek a szerek kikerültek a feketepiacra. Mindeközben élesen növekedett az illegális opioidok, köztük a heroin használata, és sok utcai drogot olyan erős opioidokkal kezdtek keverni, mint a fentanil, ami növeli a túladagolás kockázatát.

Sacklerék az Egyesült Államok egyik leggazdagabb családja. A Purdue Pharma gyógyszergyárat 1952-ben alapította a két testvér, a 2010-ben elhunyt Raymond és a 2017-ben meghalt Mortimer. A cég bevételei az OxyContin 1995-ös bevezetésével kezdtek növekedni és a család vagyonát gyakorlatilag ez a fájdalomcsillapító alapozta meg.

A vállalat több száz millió dollárt költött az elmúlt években az OxyContin biztonságosságát megkérdőjelező vádak elsimítására.

A massachusettsi főállamügyész idén benyújtott keresete szerint emberek halnak meg szerte a szövetségi államban a veszélyes opioidok miatt, és a vényköteles gyógyszerek, amelyeknek az egészséget kellene védeniük, „tönkreteszik az emberek életét”. A kereset szerint a „Purdue Pharma idézte elő ezt a járványt és profitált belőle”.

A Sackler Trust több nagy-britanniai kulturális intézményt is támogatott már korábban, köztük a londoni Viktória és Albert Múzeumot, ám a BBC értesülései szerint a 2017-ben felmerült vádak óta egyetlen brit intézmény sem fordult újabb támogatásért az alapítványhoz.

Nem fogadja el az 1 millió fontos adományt a londoni galéria
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top