+ Történelem

Ferenc pápa boldoggá avat hét román püspököt, a kommunista rendszer áldozatait

istenkáromlás ferenc pápa

Hét román görög-katolikus püspök vértanúságát ismerte el Ferenc pápa, aki kedden jóváhagyta az erről szóló boldoggá avatási dekrétumot – közölte a Vatikán.

Vasile Aftenie bukaresti püspöki helytartó, Ioan Suciu balázsfalvi megbízott püspök, Tit Liviu Chinezu titkos püspök, Valeriu Traian Frentiu nagyváradi, Ioan Balan lugosi, Alexandru Rusu máramarosi és Iuliu Hossu kolozsvári püspökök a román kommunista rendszer áldozatai voltak, akiket az akkori hatalom hitük miatt bebörtönzött és megkínzott, a megpróbáltatások következtében életüket vesztették 1950 és 1970 között.

Aftenie 1950-ben az egykori kommunista titkosszolgálat, a Securitate egyik kihallgatása idején halt meg. Frentiu, Suciu és Chinezu a máramarosszigeti börtönben hunytak el, ahol a politikai foglyokat tartották. Ott számos román és magyar értelmiségi, egyházi vezető volt bebörtönözve politikai és vallási meggyőződése miatt.

Hossut, Rusut és Balant is bezárták, ők 1955-ben elhagyhatták a hírhedt észak-erdélyi fegyházat, majd ortodox kolostorokban jelöltek ki számukra kényszerlakhelyet, amit nem hagyhattak el. Rusut egy évvel később ismét bebörtönözték, majd 79 évesen a szamosújvári börtönben halt meg.

A boldoggá avatásukat 1994-ben kezdeményezte a romániai görög-katolikus egyház, amely a kommunizmus idején illegalitásban működött: a kommunista hatalom betiltotta az egyház működését, templomait az ortodoxok kapták meg. A vértanú püspököket a román kommunista hatalom arról igyekezte meggyőzni, hogy térjenek át ortodox vallásra, de ők kitartottak hitük mellett és nem voltak hajlandók elszakadni Rómától.

A román görög-katolikus egyház azt reméli, hogy a hét püspök boldoggá avatási szertartása Ferenc pápa jelenlétében történik Balázsfalván, az egyházfő május 31. és június 2. közötti romániai látogatása idején.

A pápa romániai látogatását januárban jelentette be a Vatikán. Akkor közölték, hogy az egyházfő Bukarestbe, Csíksomlyóra, Jászvásárra és Balázsfalvára is ellátogat. A részletes programot várhatóan április közepén hozzák nyilvánosságra.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top