+ Életmód

Kiderült, súlyos hibákat követett el Stephen Hawking ápolónője

Az illetékes felügyeleti hatóság kedden eltiltotta munkája gyakorlásától azt az ápolónőt, aki egykoron Stephen Hawkingot gondozta, mivel nem biztosított megfelelő ápolást a neves elméleti fizikusnak.

A ápolónők és szülésznők tanácsa kizárta a 61 éves Patricia Dowdyt soraiból, akit többszörös kötelességmulasztással, köztük pénzügyi kötelességszegéssel, tisztességtelenséggel, nem megfelelő ellátás biztosításával vádoltak és azzal, hogy nem működött együtt a tanáccsal, sőt nem volt meg a szükséges képzettsége sem.

Dowdy 1999 és 2004 között dolgozott Hawkingnál, majd 2013-től ismét alkalmazták őt egészen 2016 márciusáig, amikor ideiglenesen felfüggesztették állásából.

“A testület megállapította, hogy Dowdy nem biztosította az általunk elvárt magas szintű professzionális gondozást, amelyet Stephen Hawking megérdemelt volna. Ennek eredményképpen a továbbiakban nem gyakorolhatja az ápolónői hivatást”

– közölte Matthew McClelland, a tanács illetékese.

A tudósnál már 22 évesen súlyos amiotrófiás laterálszklerózist diagnosztizáltak, és az orvosokat elképesztette az, hogy több mint 50 éven át normális életet élt, egészen haláláig folytatta tudományos munkásságát. Egy súlyos tüdőgyulladás miatt 1985-től csak egy csövön keresztül tudott lélegezni, és egy elektronikus hangszintetizátor segítségével volt képes kommunikálni.

Hawking 76 éves korában tavaly hunyt el. Családja emelt panaszt az ápolónő ellen, ami a tanács vizsgálatához vezetett.

A gyakran zárt ajtók mögött tartott meghallgatásokról semmit nem tette közzé, mondván, azokon bizalmas információk hangzottak el.

Kiderült, súlyos hibákat követett el Stephen Hawking ápolónője
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top