A naplóíró Csoóri Sándort nem muszáj szeretni, de érteni érdemes

Csoóri Sándor: Éji Nap – Nappali Hold 1990-2011 / Naplójegyzetek, töredékek II. – Erdélyi Szalon-IAT Kiadó – szerkesztette Balogh Júlia és Pálfy G. István– 240 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval, – ISBN 978-615-5068-39-3

Jelentős szellemi termékek, köztük komoly költői életművek lesznek a felejtés áldozatai pusztán csak azért, mert az „hálás utókor” másfelé figyel, s hagyja, hogy… Aztán persze jönnek/jöhetnek azok, akik leporolják, s fényre hozzák az elfeledett kincseket, de a siker még így sem garantált: beláthatatlanul sok tényező befolyásolja az ilyesfajta törekvések sikerét/bukását.

• A Csillagkapu nekem már nem a Stargate!
• A világ nehezül rám – Csoóri Sándor emlékezete
• A tűrtség és tiltottság háromdimenziós szabadsága

Csoóri Sándornak – ebből a szempontból – talán szerencséje van. Az Erdélyi Szalon Kiadó által elindított életmű-kiadás nem jött túl korán, de nem is késlekedett sokáig. A rendszerváltás körül okozott viharok mára már elültek, de a felejtés még nem tüntette el sem a költőt, sem az embert, sem a gondolkodót, sem a politikust. A megbélyegzés ideje elmúlt, és a – legalább ennyire torzító hatású – szentté avatási szándék még nem erősödött meg. Most van itt a pillanat, amikor Csoóri Sándor életművével kell, lehet és érdemes foglalkozni.

Külön öröm, hogy a kötetek szerkesztője nem kerülgeti „macskaként a forró kását”, hanem belemegy – és beleviszi az olvasót – az életmű sűrűjébe. Már az Emlékkönyv (Fehér holló feketében)is meglepően „belemenős” volt a magyar viszonyokhoz képest (itt írtunk róla), a kötet szerkesztői nem mentegették és nem próbálták elkendőzni azokat a momentumokat, amelyek árnyékot vetnek az életműre. (No, nem a költőire, hanem a közéletire.)

Csoóri Sándor pályájának problémás szakasza a rendszerváltással, a viszonyok és viszonyulások alapos megváltozásával kezdődött. Ez az a korszak, amikor az állampárt és a pártállam felszámolása/felszámolódása után az addig összetartó ellenzéki erők közötti, addig rejtett – vagy fel sem merülő – feszültségek alakot öltöttek. Azok, akik együtt munkálkodtak az ország sorsának jobbításán, a szabadság beköszöntével már nem találták meg a közös hangot, nem ültek le egy asztal mellé, s kétségbe vonták „a másiknak” még a szándékait is. Az életmű-sorozat negyedik kötete ezt és az ezután következőket mutatja be szerkesztett és szerkesztetlen naplóbejegyzések formájában.

Nem mennék bele, hogy Csoóri miben és mennyire volt hibás, nem kezdem mentegetni, s nem jövök a megszokott „egyrészt – másrészt” mellébeszéléssel. Ugyanakkor mi sem áll tőlem távolabb, mint az, hogy a problémás Csoóri-kijelentések kritikusainak tisztességét, felháborodását és/vagy aggodalmának őszinteségét kétségbe vonjam. (Az bizonyos, hogy a hirtelen kitört vihar nem sok lehetőséget adott arra, hogy Csoóri pontosítson a kijelentésein.)

Sokan vannak, akik a(z itt bővebben ki nem fejtett) vitára, annak hangnemére emlékeznek, sőt, egyesek szerint mérföldkő volt a polémia: megszilárdította és véglegesítette a korábbi barátok és harcostársak szembenállását… s ezzel sok szempontból meghatározta a később lezajló és máig ható folyamatokat.

De nem akarok senki félrevezetni, a kötet ennél sokkal több, hiszen a feljegyzések elvezetnek egészen 2011-ig.

„Európa évszázadokon át számunkra nem földrajzi fogalom volt, hanem szellemi. Emlékezzünk csak a román építészeti stílusra, vagy a gótikára, a reneszánszra, a barokkra – egész a modernizmusig.
A második világháború után ez az európaiság megszűnt. A szovjetek mindent elkövettek, hogy Európát kimossák belőlünk. Ezt nem ortodoxiával akarták elérni, hanem kommunizmussal. Ezen belül a szocialista realizmussal, a sematizmussal, amelynek se íze, se bűze.”

Csoóri Sándor mondatainak mára már távlata lett, s gyakran kihámozhatunk belőle olyan gondolatokat, amelyeket az ő életében még nem lehetett ilyen nyilvánvalóan látni. Inkább csak sejteni. A nemrégiben megjelent kötetet nem azoknak kell olvasniuk akik rajonganak a költőért, a közéleti gondolkodóért, hanem azoknak, akik kíváncsiak arra, hogy mi zajlott Magyarországon az elmúlt három évtizedben.

Ez a könyv nem egyetértést követel, hanem megértést – bizonyos esetekben magyarázatot – kínál. Kellhet ennél több 2019-ben?