+ Tudomány

Hímsoviniszta megnyilvánulása miatt kirúgtak egy olasz tudóst a CERN-ből

A fizikát a férfiak teremtették meg és építették fel, azt nem lehet meghívás útján kutatni.

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) csütörtökön úgy döntött, hogy megszakít minden kapcsolatot azzal az olasz tudóssal, aki a szervezet egy nemzetközi konferenciáján a nőket becsmérlő kijelentéseket tett.

Alessandro Strumia, a Pisai Egyetem professzora egy szeptemberben Genfben rendezett esélyegyenlőségi konferencián beszélt arról, hogy a fizikában a nők kevésbé jártasak és az esélyegyenlőség nevében vindikálnak maguknak jogot az ilyen munkahelyekre.

A CERN illetékesei csütörtöki döntésüket azután hozták meg, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben. „A tisztázó vizsgálat nyomán a CERN úgy döntött, hogy végleg visszavonja a tudós vendégprofesszori megbízását” – olvasható közleményükben.

A CERN emlékeztetett arra, hogy az Pisai Egyetem januárban már nyilvánosan megrótta Strumiát.

A konferencián grafikákkal, diákkal, táblázatokkal kísért előadásában Strumia azt sugallta, hogy a férfiak egyre inkább diszkriminációt szenvednek a fizikai kutatások terén. Arról beszélt, hogy a nők alkalmazása e téren nem áll egyenes arányban képzettségükkel.

A fizikát a férfiak teremtették meg és építették fel, azt nem lehet meghívás útján kutatni

– fejtegette.

Az általa mutatott ábrákon olyan elemzések eredményeit mutatta be, amelyet azt sugallják, hogy a nők által végzett kutatói munka a fizika területén nem olyan jó minőségű, mint a férfiaké.

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetet történetében először 2016 óta nő irányítja, az olasz Fabiola Gianotti személyében. Az utóbbi tíz évben a szervezetben javult a női kutatók aránya, de még mindig csak a személyzet kevesebb mint 20 százalékát adják a nők.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top