+ Színház

A patkányokat rendezi Zsótér Sándor

Zsótér Sándor

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Zsótér Sándor rendezőként először dolgozik Erdélyben.

Gerhart Hauptmann A patkányok című drámáját mutatja be Zsótér Sándor rendezésében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata pénteken.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Zsótér Sándor rendezőként először dolgozik Erdélyben, így a marosvásárhelyi társulattal is, amellyel tavaly ismerkedett meg a miniévad keretében, amikor alkalma nyílt több előadást megtekinteni.

Gerhart Hauptmann Nobel-díjas német drámaíró
neve első ízben szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház műsorán.
A német naturalizmus egyik legjelentősebb alakjának tragikomédiájában,
A patkányokban a szereplők közti konfliktus két síkon bontakozik ki:
saját élethazugságaiknak válnak áldozatává,miközben zajlik a vita a régi
és az új színházi formákról, az önmegvalósítás lehetőségeit kutatva.

Zsótér Sándor a színház keddi sajtótájékoztatóján felidézte, hogy legutóbb 22 évvel ezelőtt rendezte meg a darabot a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Kiemelte, hogy Hauptmann drámája nagyon összetett, több téma is párhuzamosan fut benne, ezért a szövege nagyon sűrű. Úgy vélte, hogy egy kortárs író akár egy mondatából is jól meg tudna élni, ugyanis ma divat a migrációról, az AIDS-ről, a családon belüli erőszakról, a környezetvédelemről és egyéb hasonló nagy témákról színdarabot írni.

Ebben a műben azonban több téma is megtalálható – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem akart egyetlen történeti szálat sem kiemelni, hanem teljes összetettségében, „szépen, gazdagon” állította színpadra a művet. Rámutatott: a darab központi témája a család mint mag, amely kívülről rendezettnek látszik, de belül hihetetlenül romlott.

Gáspárik Attila, a színház vezérigazgatója elmondta: azért is fontos az előadás, mert tudomása szerint a Nobel-díjas német drámaírónak még egyetlen művét sem játszottak a marosvásárhelyi színházban.

Keresztes Attila művészeti igazgató hangsúlyozta: mindig abban érdekelt, hogy a társulat új színházi nyelvet próbáljon ki, amire lehetőséget adott a Zsótér Sándorral közös munka. A munkafolyamatot a marosvásárhelyi társulat fontos állomásának nevezte, hiszen a színészek megismerkedhettek egy új színházcsinálási szemlélet- és gondolkodásmóddal.
Az előadás díszletét Ambrus Mária, a jelmezeket Benedek Mari tervezte,  a fordító-dramaturg Ungár Júlia.

A darab ajánlója:

Jette John gyerekre vágyik. A kisfia meghalt. 8 napos volt. A férje építőmester, szinte soha nincs otthon. Egy nap találkozik Paulina Piperkarckával. A lengyel cselédlány terhes. A vőlegénye elhagyta. Jette megveszi tőle a gyereket, és a sajátjának mondja. A hazatérő John nagyon meglepődik, de aztán átadja magát a váratlan örömnek. A szülés utáni sokkból magához térve, Paulinát furdalja a lelkiismeret, és látni akarja a gyereket. Jette elzavarja. Megbízza az öccsét, Brunót, hogy ijesszen rá a lányra. Bruno megöli Paulinát. Jette öngyilkos lesz. Johnék tragédiájához Hassenreuter levitézlett színigazgató családja, és maszek színi tanodája asszisztál. Jette takarítja a színigazgató jelmezkölcsönzőjét a padláson. Itt nézi végig Hassenreuter lánya, Walburga, Paulina vajúdását, és az apja találkáját régi szeretőjével. De ő is idevárja szerelmét, a színészethez vonzódó, kiugrott teológushallgatót, Spittát. És itt folyik komikusan ádáz vita a régi és új színházról.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top