+ Pályázat

Művészeti szakmai programok 200 milliós támogatására lehet pályázni

Megjelent a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) idei pályázati felhívása, amely 200 millió forintos keretösszeggel nyújt támogatást 2019. január 1. és december 31. között megvalósuló művészeti szakmai programokra.

A Magyar Művészeti Akadémia pályázatára az államháztartás központi alrendszerén belüli és kívüli, az MMA alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek jelentkezhetnek művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.

A pályázat (kódja: MMA-19-P) célja, hogy anyagi támogatást nyújtson a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához, a művészeti és történeti hagyományok megőrzéséhez, a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítéséhez.

A vissza nem térítendő támogatás összegének alsó határa 300 ezer forint, felső határa 1 millió forint, saját forrás biztosítása a támogatáshoz nem szükséges.

A rendelkezésre álló összeget az MMA tagozatai között egyenlő arányban osztják fel. A pályázatok benyújtása tagozati bontás alapján a kiírásban található tematika figyelembevételével lehetséges.

A pályázatot az MMA pályázati rendszerébe (http://tamogatas.mma.hu/Login) lépve lehet benyújtani, 2019. március 28-i határidővel. A részletes pályázati kiírás és útmutató a köztestület honlapján (www.mma.hu) található meg.

1 hozzászólás

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top