+ Történelem

Már teljes az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjéből továbbjutott csapatok listája

Ráckeve

Két napon át, február 21-én és 22-én tizennégy vidéki (Békéscsaba, Cegléd, Debrecen, Győr, Kaposvár, Nagykanizsa ,Nemesvámos, Pécs, Ráckeve, Sárospatak, Sopron, Székesfehérvár), három határon túli (Kassa, NagyszalontaRévkomárom), valamint hat budapesti középiskola összesen harminc, háromfős csapata – kilencedik és tizedik osztályos diákok – mérte össze tudását az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjében. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében megrendezett eseményről  14 csapat jutott tovább az április 27-i, kismartoni döntőbe.

Debrecen

Az idei téma: Hagyomány és modernitás – Sorsfordítók a 20. században, fókuszban az 1930-as évektől, a politikai jobbratolódástól a kommunista hatalomátvételen keresztül az 1956-os forradalomig és az azt követő megtorlásig tartó időszak áll. A 20. század történelmi viharait, politikai, ideológiai szélsőségeit sorsfordító személyek portréin, történetein keresztül tanulmányozzák a versenyzők.

Békéscsaba

Foki Tamás, a zsűri elnöke, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium történelemszakos igazgatóhelyettese értékelésében kiemelte:

„Azokat a képességeket szeretnénk fejleszteni, amelyek az iskolai oktatásnak nem mindig állnak a középpontjában: a kreativitást, a kooperációt, a kommunikációt és az önálló kutatómunkát. A verseny harmadik évada is alátámasztja, hogy jó úton járunk, hiszen rendkívül magas színvonalú, sokszor publikálásra alkalmas prezentációk és kisfilmek születtek,  néha teljesen ismeretlen, újonnan feltárt huszadik századi sorsfordítókról.”

A következő csapatokkal találkozhatunk a döntőben:

Iskola neveTelepüléscsapattagok
Andrássy Gyula Gimnázium és KollégiumBékéscsaba

 

Véró Petra, Czinkota Fruzsina, Szűcs Anna. Felk. tanár: Horváth Csaba
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és GimnáziumBudapest, VIII. kerületVörös Emese, Kárpáti sára, Kovács Ajsa Petra. Felk. tanár: Tokár Gábor
BMSZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs SzakgimnáziumaBudapest, IX. kerületOrosz Tamás, Varga Vencel, Zéman-Kiss Mátyás. Felk. tanár: Sós Ferenc
Tóth Árpád GimnáziumDebrecenCsató Bence, Fazekas Viktória, Silling Dorottya. Felk. tanár: Dr. Sztancs Lászlóné
Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és KollégiumGyőrBedő Glória Vivien, Karcagi Ágnes, Zsoldos Barnabás. Felk. tanár: Barkó Gábor Ágoston, mentor Kohán Mátyás
Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és KollégiumGyőrDéri Barnabás, Horváth Dorottya, Rózsavölgyi Klára. Felk. tanár: Barkó Gábor Ágoston, mentor Mersits Vivien
Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola KassaKassa/SzlovákiaGerenyi Gergő, Kisiday Filip, Berta Dániel. Felk. tanár: Spišák Veronika
Batthyány Lajos GimnáziumNagykanizsaDömötör Zsóka, Fata Flóra, Orbán Dorina Kira. Felk. tanár: Alexa Mercédesz, Alexa Péter
Fehérlófia Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti IskolaNemesvámosDékmár Gergő, Gloch Zalán, Küronya Frigyes. Felk tanár: Dr. Bagladi Orsolya és Molnár Lajos
Széchenyi István GimnáziumPécsMonostori Áron, Uzsák Martin, Bakó Erik. Felk. tanár: Baracs Nóra
Ráckevei Ady Endre GimnáziumRáckeveDarabánt Réka, Novák Botond, Olasz Ferenc. Felk tanár:Mészáros Attila és Molnár László
Selye János GimnáziumRévkomárom/SzlovákiaZalka Virág, Szoboszlai Bálint, Kovács Kata Luca. Felk. tanár: Vajányi Orsolya, Elek József
Árpád Vezér Gimnázium és KollégiumSárospatakMolnár Dániel, Palánki Emese, Thomka Balázs. Felk. tanár:Remeczki Imre
Soproni Széchenyi István GimnáziumSopronSalga Hanna, Töreki Milán, Vígh Hanna. Felk. tanár: Robotka Csaba, mentor Szentpéteri Tamás

A verseny együttműködő partnerei a Klebelsberg Központ, az MTA Történettudományi Intézete, az MTA Könyvtár és Információs Központ, az Edubase, valamint a Nemzeti Levéltár.

Már teljes az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjéből továbbjutott csapatok listája
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top