+ Film

A magyar film legszebb pillanatai az idei berlini filmfesztivál idején – fotók

Mészáros Márta Napló gyermekeimnek c. filmjének teltházas vetítése a CHB-ben. Jannis Keil, Angelina Vernetti © Collegium Hungaricum Berlin

A Berlinale idején több rendezvény is kapcsolódott a filmfesztiválhoz, melyeket a Collegium Hungaricum Berlin épületében tartottak meg. Az eseményekről már részben beszámoltunk, most viszont eredeti felvételeken mutatjuk a magyar filmesek berlini programját:

2019. február 13. Mészáros Márta és Hanna Schygulla (beszélgetés és filmvetítés a CHB-ben)

1975-ben Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjével első női rendezőként elnyerte a berlini filmfesztivál legnagyobb elismerését, az Arany Medvét. A 2019-es Berlinale „Classics” kétszer is levetítette az akkor kitüntetett film digitálisan felújított változatát.

Mészáros Márta – első női rendezőként és első magyarként nyerte el az Arany Medvét az 1975-ös Berlinálén. Jannis Keil, Angelina Vernetti © Collegium Hungaricum Berlin

Ebből az alkalomból a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) beszélgetést szervezett Mészáros Mártával, mely előtt a rendezőnő két másik restaurált filmjét is láthatta a közönség: az Ők ketten-t (1977), Vlagyimir Viszockij és Marina Vlady egyetlen közös filmjét, amelynek digitálisan felújított kópiája nem egészen egy hónappal a CHB vetítése előtt a New Yorki MoMA-ban ünnepelte világpremierjét, majd a Cannes-ban díjazott Napló gyermekeimnek (1982) című filmet.

Pódiumbeszélgetés (jobbról balra: Mészáros Márta, Hanna Schygulla és Jutta Brückner filmrendező). Jannis Keil, Angelina Vernetti © Collegium Hungaricum Berlin

Mindkét vetítés előtt elhangzott egy-egy bevezető neves női filmtörténészektől, Gaby Babictól és Borjana Gakovictól, valamint Fazekas Eszter, a Filmarchívum munkatársa rövid előadást tartott Mészáros Márta munkásságáról. Az est díszvendége Hanna Schygulla német színművész volt, a beszélgetést Jutta Brückner filmrendező moderálta.

Hanna Schygulla német színésznő a CHB-ben. Jannis Keil, Angelina Vernetti © Collegium Hungaricum Berlin

2019. február 14. The Berlin Indie Film Party (filmünnep középpontban a MOME animációs filmjeivel)

Dr. Nagy Márta, a Collegium Hungaricum Berlin intézetvezetője köszönti a filmes szakmai közönséget. Jannis Keil, Angelina Vernetti © Collegium Hungaricum Berlin

Az Exberliner, a legnagyobb angol nyelvű berlini kulturális magazin és a Collegium Hungaricum Berlin közös filmes eseménye első körben a szakmai és VIP-vendégeket szólította meg, de nyitott volt az érdeklődő nagyközönség előtt is.

A budapesti MOME Animáció Tanszékének hallgatói bemutatkoznak a CHB-ben. Jannis Keil, Angelina Vernetti © Collegium Hungaricum Berlin

Az ünnepi esemény kiemelt programja a Berlinálén debütáló két magyar animációs film (Buda Flóra Anna: Entropia és Tóth Luca: Lidérc úr) rendezőinek és a MOME animációs produkcióinak bemutatása volt, ezáltal a MOME és az új magyar film népszerűsítése.

Zenei és vizuális élmények összekapcsolása: DJ és VJ a CHB-ben. Jannis Keil, Angelina Vernetti © Collegium Hungaricum Berlin

A zenei és vizuális elemeket ötvöző esemény a filmes szcénában komoly súlyt képviselő partnerekkel együttműködésben, animációs vetítésekkel és ismert berlini DJ-k, VJ-k közreműködésével valósult meg.

Animációs filmvetítések a CHB Weininger-termében a MOME hallgatóinak munkáiból. Jannis Keil, Angelina Vernetti © Collegium Hungaricum Berlin

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top