+ Zene

Bosszút akart állni a magyar énekesnőn viszonzatlan érzelmei miatt

Emberölés bűntett előkészületével is megvádolhatják azt a férfit, akivel szemben korábban egy énekesnő zaklatása miatt indult eljárás.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság hatáskörének hiányára hivatkozva a Fővárosi Törvényszékre tette át az ügyet.

A bizonyítási eljárás során felmerült, hogy a vádiratban szereplő cselekmény – a vádtól eltérően – emberölés bűntette előkészületének is minősülhet. A bíróság szerint ugyanis a tárgyaláson megtekintett fényképek, üzenetek, valamint a tanúvallomások tartalma és a vádlott tárgyaláson tett nyilatkozata is a zaklatás vétségénél súlyosabb bűncselekmény elkövetésére utal.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész novemberben adott tájékoztatást arról, hogy vádat emeltek a férfi ellen. Közlése szerint a 40 éves férfi naponta többször is személyes jellegű, a sértett mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozó, negatív és nyomasztó hangvételű üzeneteket küldött. A sértett kérte a vádlottat, hogy ezt hagyja abba, később le is tiltotta őt a közösségi oldaláról. A férfi viszont új profilt hozott létre, és arról, valamint ismerősei profilján keresztül folytatta a zaklatást. Viszonzatlan érzelmei miatt bosszút fog állni az énekesnőn – írta neki -, később pedig erőszak alkalmazására is utalt.

A férfi egyik fenyegetésének megfelelően augusztusban a zenekar budapesti koncertjén is megjelent. A biztonsági szolgálat azonban fénykép alapján felismerte őt, és értesítette a rendőrséget. A rendőrök elfogták a vádlottat, aki jelenleg is letartóztatásban van.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top