+ vallás

Bíborosok: Szervezett hálózat áll az egyház visszaélései mögött

Az egyházat érő vádakról beszélt Ferenc pápa a kiskorúak védelméről a Vatikánban csütörtökön kezdődő püspöki tanácskozás előtt, miközben a papok általi szexuális visszaélések áldozatai a pápai államnál tartottak tiltakozó demonstrációt.

Ferenc pápa a szerdai általános audiencia előtt, egy olaszországi zarándokcsoport számára rögtönzött beszédében kijelentette: az egyháznak tagjai közt akadnak

„bűnösök, mégpedig néha nagy bűnösök is, de nem lehet az egész életet az egyház vádolására fordítani. A mai világban divattá vált az egyház rágalmakkal történő elpusztítása”.

Ferenc pápa személyesen nyitja meg csütörtökön a kiskorúak védelmére meghirdetett püspöki találkozót a különböző országok püspöki konferenciái vezetőinek részvételével.

Alessandro Gisotti szentszéki szóvivő közölte, hogy a találkozó szervezőbizottsága találkozott a papok elkövette visszaélések 12 áldozatával, férfiakkal és nőkkel. A Vatikán nem közölte, mely országokból származnak. Számos áldozatot képviselő szervezet tagja is Rómába érkezett: nem kaptak meghívást a vasárnapig tartó püspöki találkozóra, de szavukat kívánják hallatni.

A papi visszaélés áldozatait 22 országban képviselő Ending Cleargy Abuse szervezet tagjai a vatikáni audienciaterem közelében tartottak tiltakozó demonstrációt, ahova nem engedték be őket. Szóvivőjük Peter Isely úgy nyilatkozott, zéró toleranciát várnak Ferenc pápától. Azt akarjuk, hogy a visszaéléseket elkövető papokat „kergessék el” az egyházból, az őket fedező bíborosokkal és püspökökkel együtt, a lemondásuk nem elegendő  – jelentette ki Peter Isely.

Nyílt levélben fordult a püspöki konferenciák elnökeihez Raymond Leo Burke amerikai és Walter Brandmüller német bíboros. Szerintük a kiskorúakkal szembeni visszaélések az egyházon belüli „szélesebb válság” részei, amelyben problémát jelent az „elterjedt” homoszexualitás is. E mögött „szervezett hálózat áll, amely cinkos elhallgatással nyújt védelmet” az egyház meleg tagjainak – írta a két bíboros.

Burke és Brandmüller azon bíborosok közt szerepelt, akik a családról tartott 2016-os püspöki szinódus után kétségeiket (dubia) fejezték ki Ferenc pápa egyházi tanításaival kapcsolatban.

1 hozzászólás

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top