+ Film

Megalázzák az operatőröket az Oscar-gálán?

Levélben tiltakozott az Amerikai Operatőrök Társaságának (ACS) elnöke, Kees Van Oostrum, miután az amerikai filmakadémia bejelentette, hogy négy kategória, köztük az operatőri győztesének a reklámszünetben adják át a díjat az Oscar-gálán, hogy ezzel rövidítsék a műsoridőt.

Kees Van Oostrum az ACS 380 tagjának szóló levelében „rendkívül szerencsétlen” dolognak nevezte, hogy a filmakadémia erre a lépésre kényszerült, hozzátéve, hogy ebbe „nem nyugodhatnak bele tiltakozás nélkül”.

Az ACS elnöke hangsúlyozta, hogy nézetük szerint a filmkészítés kollektív műfaj, amelyben a rendező, az operatőr, a vágó és a többi szakember felelőssége gyakran fedi egymást. A filmakadémia döntése nyomán viszont úgy tűnik, mintha ez a közös, kreatív munka szétválna és az operatőrök munkája minimalizálódna.

A The Hollywood Reporternek adott nyilatkozatában azonban azt is megjegyezte, hogy szerinte John Bailey-nek, a filmakadémia elnökének nem volt más választása.

Bailey – aki operatőrként maga is az ACS tagja – hétfőn jelentette be, hogy a háromórás Oscar-show rövidítése, a műsor csökkenő nézettségének javítása érdekében ezentúl éves rotációban mindig más Oscar-kategóriák díjait adják át a reklámszünetben és a köszönőbeszédeket csak a műsorban később, megszerkesztve közvetítik.

Bailey ugyanakkor kiemelte, hogy a filmakadémia továbbra is mind a 24 díjkategória jelöltjeinek érdemeit egyformán tiszteletben tartja.

A február 24-i Oscar-ceremónián az operatőri díj mellett a vágó-, a kisjátékfilm-, valamint a maszk és haj-kategóriában járó díjat is a reklámszünetben vehetik át a győztesek.

A The Hollywood Reporter forrásai szerint a 9000 tagú amerikai filmakadémia operatőri ágazata önként vállalta, hogy idén a reklámszünetben adják át a díját.

Alfonso Cuarón, a több kategóriában, köztük az operatőriben is Oscar-jelölt Roma alkotója hétfőn Twitter-üzenetben reagált a filmakadémia bejelentésére.

„A film történetében mesterművek születettek hang, szín, történet, színészek és zene nélkül. Azonban egyetlen film sem jött létre operatőri munka és vágás nélkül”

– írta.

Guillermo del Toro, A víz érintése című Oscar-díjas film rendezője twitteres hozzászólásában szintén azt húzta alá, hogy a filmek fényképezése és vágása a filmkészítés esszenciájához tartozik,

„nem a színházi hagyományból vagy az irodalmi hagyományból származnak: mindkettő maga a film”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top