Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése [The Miseducation of Cameron Post] – Athenaeum Kiadó, 2019 – fordította Todero Anna– 440 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-2932-13-2
Nem hiszem, hogy van olyan, aki komolyan/megalapozottan gondolja, hogy az azonos neműek iránt érzett szenvedély valóban döntés kérdése lenne. Az ezzel kapcsolatos tradicionális (kirekesztő-megsemmisítő-elnyomó) álláspont a történelem során bebizonyította, hogy nem vezet eredményre, s nem kell ahhoz melegnek lenni, hogy észrevegyük, ebben a témában a tradicionalizmus káros. Káros a társadalomra, s káros a megbélyegezettekre is. Számos/számtalan példát lehetne felsorolni annak illusztrálására, hogy a homofób agresszió miféle károkat okozott. Sok olyan híres ember volt, akikről tudjuk, hogy a törvény rájuk nehezedő szigora és/vagy a társadalom rosszallása/elutasítása nyomorította meg őket.
Alan Turing brit matematikus
csak egy a sok példa közül. Azt még fel sem vetettük, hogy hányan lehetnek azok, akiknek élete nem volt történelmi léptékű(nek tűnő) veszteség, az ő nevüket nem jegyezték fel sehová. Pedig, tetszik vagy sem, ők áldozatok. Sőt, bizonyos szempontból: mártírok. Az emberi szűklátókörűség áldozatai. S ami ennél is fájdalmasabb, megbélyegzésük – legtöbb esetben – a vallásra és az istenre hivatkozva történt. Történik.
Az egyház(ak)ról tudjuk, hogy képesek változtatni álláspontjukon,
s miközben az állandóság látszatát keltik, folyton újraértelmezik saját küldetésüket és hivatásukat. Giordano Bruno vagy éppen Szervét Mihály megégetése ma már senkinek nem fér bele a vallásosságába, a Föld nem lapos és nem a világegyetem középpontja. Sőt, a rabszolgaság – ami ellen még az Újszövetség sem emeli fel szavát – szintén idejétmúlt konstrukció… a vallásos emberek szerint is. Azt gyanítom, hogy a legkonzervatívabb mai keresztény is máglyán végezné a középkori inkvizíció követelményrendszerét alapul véve.
Miért ne változhatna meg a homoszexuálisokkal szembeni vallásos álláspont?
Miért ne lehetne leszokni a homofóbiáról?
Tényleg nem kell hozzá sok, csak egy kis érzékenység, empátia és önkritika. Ezért fontos Emily M. Danforth kitűnően megírt, s nagyszerűen magyarra fordított regénye, a Cameron Post rossz nevelése, s ezért fontos az a gesztus – társadalmi felelősségvállalás! –, mellyel az Athenaeum Kiadó a magyar nyelvű kötetet eljuttatta azoknak, akik a XXI. században, Magyarországon gyógyítani akarják a homoszexualitást. Nem lehet, hogy mégis inkább a fóbiát kellene gyógyítani?
Küldemény Szőnyi Szilárd Úr, Hodász András Főtisztelendő Úr és Trombitás Kristóf Úr részére „meleggyógyítás” témakörben – KÖZLEMÉNY
A mai napon a futárszolgálat felveszi a mellékelt képen látható csomagokat, és eljuttatja Szőnyi Szilárd Úr, Hodász András Főtisztelendő Úr és Trombitás Kristóf Úr részére, amely a most bemásolt levelet és a Cameron Post rossz nevelése című könyvet tartalmazza.” „Kedves …!
Szeretettel ajánljuk értő figyelmébe Emily M. Danforth Cameron Post rossz nevelése című művét.
A szerző a Rhode Island Főiskola docense, kreatív írást és irodalmat tanít. Miles Cityben, Montanában született, ahol a Cameron Post… története is játszódik. Egyetemi évei alatt „bújt elő”, vállalta fel leszbikusságát.
A regény a címben is szereplő tizenkét éves lány sorsáról szól, aki elveszíti a szüleit egy autóbalesetben, azon a napon, amikor először csókolózik a legjobb barátnőjével, Irene-nal.
Cameron a mássága miatt kirótt isteni büntetésként éli meg szülei elvesztését, a bűntudat évekig kíséri őt. De nem csak a lelkiismeretével kell megküzdenie. Nevelőszülője egy szexuális átnevelő programba utalja, amellyel, legalábbis ő úgy gondolja, lehetőséget biztosít számára, hogy ne kelljen egész életében homoszexuálisként élnie. Ez persze a lány számára kényszer, a kép pedig, amivé formálni akarják, csak született természete megerőszakolása árán valósítható meg.”
A fotót az Athenaeum Kiadó készítette.
(forrás: Athenaeum-facebook. 2019.február 6.)
Emily M. Danforth regénye – mint azt a műfaji meghatározás is mutatja – fikció, mint oly sok más regény, mely segít megérteni a világot. Vagy legalább abban segít, hogy elgondolkodjunk a világ jelenségein. Ha az írónak nem lett volna más célja, mint megírni egy jó történetet, akkor is elég az, amit letett az asztalra. Az már tényleg csak az olvasók számára plusz nyereség (bónusz), ha ennek kapcsán elgondolkodnak a társadalom berendezkedésén, az akármilyen kisebbséghez való társadalmi viszonyuláson, és saját szerepükön abban a társadalomban, ahol tudományos szempontból megalapozott tények állnak szemben az öröklődő hiedelmekkel és félelmekkel.
„Homoszexualitás nem létezik[…]. A homoszexualitás csupán mítosz, amely az úgynevezett melegjogi mozgalmak következtében szilárdult meg. […] Melegidentitás nincs, nem létezik. Csak ugyanaz a küzdelem van a bűnös vágyakkal és viselkedéssel, amelyet Isten gyermekeiként mindannyiunknak meg kell vívnunk.”
– állítják a zárt keresztény iskola „pedagógusai”, akik arra szegődtek, hogy isten nevében olyanokat „gyógyítsanak ki” szexuális eltévelyedésükből, mint a regénybeli Cameron Post. Aki, mert minden rosszban van valami jó, mély és megalapozott önismeretre tesz szert, míg végighajszolják egy úton, melyre nem magától vállalkozott. Megrendítő történet ez. Van benne kamaszos dac, lázadás, tudatos rosszaság, ugyanúgy, mint jóra törekvés és világra nyitottság… meg persze vágyak, melyeket mások szerint nem szabadna érezni.
Emily M. Danforth regénye megint egy olyan könyv, amit pont azok nem fognak elolvasni, akik kicsit lejjebb adhatnának istenre hivatkozó gőgjükből, s piedesztálon állásuk tudatából fakadó merevségükből… esetleg – bár ez nyilván sértés – kiléphetnének elnyomott homoszexualitásukból fakadó homofóbiájukból. Pedig ez a regény nekik (is) segíthetne…
