+ Irodalom

A csókolódzás történelmi tett?! Mióta?

Ha unod a Valentin-napi nyálas könyveket, itt egy tudományos munka a csók történetéről. Nyálas, de nem úgy. Marcel Danesi csókoltat mindenkit!

Marcel Danesi: A Csók története / a populáris kultúra születése [The History of the Kiss! The Birth of Popular Culture] – Typotex Kiadó, 2019 – fordította Zsuppán András – 212 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-2799-46-9

Nem gondolkodni szoktunk róla, inkább tenni, legfeljebb álmodozni róla, s ha vágyunk rá, a vágy oly erős, hogy azt gondolnánk, a romantikus/erotikus csók az emberiséggel egy idős. Olyan berögzült eleme a párkapcsolatnak, aminek „örök” mivolta nem tűnik kérdésesnek.

„A szexuális csókolózás sok kultúrában teljesen ismeretlen, például Óceániában a balinézeknél, a chamorróknál, a manus és tinguian népnél, Afrikában a cseváknál és a tongáknál, Dél-Amerikában a siriono indiánoknál, Eurázsiában a lepcsáknál. Ezekben a kultúrákban az ajkak összeérintését veszélyesnek, egészségtelennek vagy undorítónak tartják, akárcsak a nyugatiak, ha valaki nyelvét szerelme orrába nyomja. Amikor a tongák először láttak csókolózó nyugatiakat, felnevettek: »Nézzétek őket – megeszik egymás nyálát és mocskát!«.”
[Leonore Tiefer, antropológus]

Marcel Danesi, a torontói egyetem antropológiai nyelvészet professzora ezzel szemben azt állítja, hogy a csók(olódzás) emberi találmány. Sőt a – nem fogom mindig leírni, hogy „romantikus/erotikus” – csók megszületésének ideje is egészen jól behatárolható. Ráadásul ezt az időpontot nem is az ősidőkben, vagy az ókorban kell keresni… Danesi azt mondja és igazolja, hogy a csók, ami az ókori művészet alkotásaiban ránk maradt, nem azonos azzal a csókkal, amit mi csókként ismerünk. Lehetne legyinteni erre a teóriára:

Mi mást mondana egy nyelv-ész?

De a könyv olyan állítás- és bizonyítás-cunamit szabadít az olvasóra, aminek elsöprő hatása alatt nem egyszerű kitartani vélt és – valljuk be – légből kapott és megalapozottságot nélkülöző igazunk mellett. Persze, ez nem jelenti azt, hogy neki igaza van, de azt mindenképpen, hogy valami olyasmiről van szó, amit történeti szempontból nem szokásunk vizsgálni.

Danesi könyve alapos, történeti és művészettörténeti áttekintést ad a csók történetéről, s miközben meghagyja nekünk az ismerős terepen történő mozgás örömét, azonközben rendezi, rendszerezi és bővíti a tárgyban meglévő ismereteinket. Jelképek, rítusok, mítoszok nyomában elindulva összeszedi a képzőművészet, az irodalom, a zene és a filmművészet csók-szempontból fontos alkotásait, s bár nem győzködi kereskedő módjára az embert arról, hogy portékája mennyire nagyszerű, mégis: bevonja az olvasót ebbe a furcsa játékba. S az, aki a könyvet forgatja, már várja, hogy egy-egy általa ikonikusnak vélt alkotás mikor kerül említésre. Izgalmas játék, melyhez a magyar utalásokat saját kútfőből kell hozzátenni. Illetve nem „kell”, de várhatóan ez történik majd.

A könyv által nyújtott csókmagyarázat pedig egyre szimpatikusabbá válik, hiszen, ha a csók az emberiség saját kútfőből kipattant kulturális innovációja, akkor sikeresebb, mint a „kokakóla” vagy akár a szent iratok… ráadásul, gyakorlásához az eszközök szinte minden körülmények között rendelkezésre állnak. Ha Danesi állítása igaz, akkor a csók, mint „találmány”, olyan fontos eleme, indikátora, oka és egyben okozata a kulturális változásoknak, aminek középkori hátterét éppen itt volt az ideje feltárni:

„…Egyszer csak, a 11. század végén, a 12. század elején az ajakcsók váratlanul felbukkan a történetekben, legendákban és más népszerű írásokban. Amikor az oszkuláció megjelenik a kultúra színpadán, egyszerre felforgató cselekedet és a korlátot nem ismerő (nem elrendezett) szerelem jelképe. A családilag jóváhagyott frigyen kívüli házasságot a korban erkölcsileg helytelennek tartották. A korai populáris szövegekben az ajakcsók mindig szembeszegülés az erkölcsi korlátozásokkal, az igaz szerelem szimbóluma, ellentétes a kikényszerített (eltervezett) házassággal. Titkos szeretők csókolóznak és ölelkeznek szenvedélyesen a korszak költészetében és prózájában. Tettük üzenete egyértelmű: »Szeretem ezt a férfit vagy nőt, és nem érdekel, mit gondol erről a család vagy a társadalom!« Innen már csak egy apró ugrás, hogy a csókolózás sui generis (nem hivatalos) romantikus udvarlási aktus legyen.”

Igazából nem is az a fontos, hogy egyet értünk-e Marcel Danesi felvetésével a csók eredetéről, sokkal fontosabb, hogy egy olyan területen barangolhatunk, mely eddig történeti szempontból terra incognita volt. Maga a téma felvetése fontos!

Ráadásul a Valentin/Bálint-nap közelsége és az ebből fakadó ajándékozási kényszer miatt ajándéknak is jobb lehet, mint az kétes minőségű bonbonok, a lejárt szavatosságú romantikus idézetek, vagy éppen a gyorsan hervadó csokrok. Danesi könyve lehetőség arra, hogy a praxis mellé felzárkózzon a teória, s a csók még mélyebb, még forróbb, még megéltebb legyen. (A technikai oldalról és a gyakorlati útmutatásokról meg majd máskor, egy másik könyv kapcsán…)

A csókolódzás történelmi tett?! Mióta?
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top