A bordély szó 15. századi, latin eredetű, jelentése kunyhó. Szinonimája, a kupleráj, német kifejezés. A bordélyház általában kisebb-nagyobb szobákat magába foglaló, szállodaszerű épület, melyben az egyes szobákban fogadják a prostituáltak a vendégeiket. Általában van benne egy szalon, ahol a közös mulatság folyik, pukkan a pezsgő, szól a zene, egy vak, vagy annak álcázott zongorista klimpírozik, izzadtan táncolnak, gomolyog a füst, aminek leple alatt bármi megtörténhet.
A reggeli fényben valahogy kopottnak tűnt minden, a bútorok, a szőnyegek, a függönyök. Még nem takarítottak, mindenütt cigarettacsikkekkel teli hamutartók, koszos poharak és tányérok, elhagyott ruhadarabok hevertek szerteszét. Alapos szellőztetés után szebbnek tűnt volna a világ. (Szőcs Henriette Alteregó (Aposztróf Kiadó, 2011.)
Az 1862-es Magyar Nyelv Szótára így magyarázza a szó jelentését: Szeméremből kivetkőzött, testökkel buja kereskedést űző nyilvános kéjnők tanyája, bűnbarlangja; kurvaház. A prostitúció a 19. században büntetendő, büntethető volt, de mint minden vállalkozás, adóztatható is, ezért bizonyos keretek között engedélyezték a működését. 1867-ben született egy fontos rendelet Pesten, miszerint, szabálysértést követ el az a férfi, akit utcalánnyal kapnak el közterületen, ill. az a nő, aki az utcán árulja testét, kivéve, ha ez a tevékenység kijelölt, engedélyezett helyen történik. Ezt a rendeletet vették át aztán országszerte nagyvárosainkban.
A Bach-korszakban Győr a gabonakereskedelem központjává vált, sorra nyíltak, ugyan engedélykötelesen, a fogadók, vendéglők, ivók, vele együtt érkeztek a mulatozás kellékei, a prostituáltak. Egy 1853-as nyilvántartás szerint negyvenhárom kéjhölgy dolgozott Győrben, közülük tizenhét helyi születésű. A huszadik század elejére már nyolc bordély működött a városban, azonban ezek leginkább a matrózok, munkások, bakák igényeit szolgálták ki, sem a környezet, sem a lányok nem voltak eléggé kifinomultak. Keletkezett egy rés, amit kínálattal kellett megtölteni, a nagypolgárok, gazdag kereskedők, az úri osztály vágyait is ki kellett elégíteni, így a közgyűlés elé vitték egy kétemeletes, luxus bordély építésének tervét. Az alagsorba konyhát és ruhatárat tervezett Kováts József építőmester, míg a földszintre két szalont, melyek egyikében bevett kuplerájos szokások szerint egy vak zongorista játszott volna (ideális, nem mesélhette el, miket látott). Az emeleten pedig a hálók és fürdők kaptak helyet. És tükör mindenütt.
Az építési bizottság megvizsgálta a rajzokat, néhány módosítást javasolt, gondolom, a városatyák személyes igényei alapján, ki miről álmodott, mit nem kapott meg otthon, azt mind szerette volna megvalósítani ebben az intézményben. Végül megadták az engedélyt, pedig a dolog több sebből vérzett. Az érvényes rendelet így szólt: Nyilvános házat csak olyan nő bírhat, aki bűntettért, vagy súlyos beszámítás alá eső vétségért bűntetve nem volt, negyven évet meghaladott, s akiről feltehető, hogy üzletében a rendet fenntartani és kellő biztonságot nyújtani képes. A beruházó, a pesti Strobl Alajos (igen, ismerős a név, de a híres szobrász ekkor tájt már közelebb járt az ötvenhez), még nem töltötte be a negyvenet, és nem is Lujzának hívták, tehát erkölcsös hölgyemény sem lehetett, ennek ellenére elfogadták a terveit.
Győr város polgárai tiltakozásba kezdtek a hír hallatán, még a püspök is csatlakozott hozzájuk. Érdekes módon a korábbi műintézmények nem zavartak senkit, hiába, az irigység nagyúr. Ugyan a tiltakozó levelek nem vezettek eredményre, de Bihar Jenő, a Dunántúl Hírlap szerkesztője feljelentette a közgyűlést a belügyminiszternél. A minisztériumban felfedezték a nyilvánvaló hibákat, miszerint Strobl nem hord szoknyát, és fiatalka csöppet, így visszavonták az engedélyt. Mondjuk nem értem, hogy miért nem állított Strobl maga helyett egy a feltételeknek megfelelő madámot a bordély élére, hiszen Pestről amúgy is bajos lett volna igazgatnia. Így egyszer volt Győrben luxus bordély, mint Budán kutyavásár, szertefoszlott az ötlet, mint egy ködvár.
A luxus nem a szegénység ellentéte, hanem az ízléstelenségé. Meg fantáziátlanságé és a kicsinyességé.
