+ Irodalom

Nem finanszírozza tovább a szponzor a Man Booker-díjat

Új főszponzort keres a Man Booker-díjat gondozó alapítvány, miután a legrangosabb brit irodalmi elismerést 2002 óta támogató Man Group befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport bejelentette, nem finanszírozza tovább az évenként odaítélt díjat.

A nagy-britanniai székhelyű cég közlése szerint az idei lesz az utolsó év, hogy a szokásos 1,6 millió fonttal (586 millió forint) támogatja a Man Booker-díj és társdíja, a Nemzetközi Man Booker-díj átadását.

A Man Group 2002 óta nagyjából 25 millió fonttal támogatta az irodalmi elismeréseket és a Booker Prize Foundation egyéb tevékenységeit – írja a BBC hírportálja.

„A Man Group egy kiváló és nagyon nagylelkű szponzor volt” – húzta alá vasárnapi közleményében Helena Kennedy, az alapítvány elnöke, hozzátéve, hogy már tárgyalásokat folytatnak egy lehetséges új szponzorral, és bízik benne, hogy 2020-ra biztosítva lesz a támogatás. „Addig is a két elismerést a szokásoknak megfelelően átadjuk”

– fűzte hozzá Kennedy.

Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A cégnek neve ellenére (book: könyv) semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz. A Man Group megtartotta az elismerés eredeti támogatójának nevét is; innen a jelenleg használatos Man Booker elnevezés.

A díjat annak idején azzal a céllal alapították, hogy az angol nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló tekintélyű elismerésben.

A kitüntetést korábban Nagy-Britannia, Írország és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség országainak szerzői kaphatták. Ezt a földrajzi megkötöttséget azonban 2013-ban eltörölték, és azóta már csak az a feltétel, hogy a díjazott művet angolul kell megírni, és a könyvnek meg kell jelennie az Egyesült Királyságban.

A befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport, valamint az irodalmi élet szereplőinek viszonya nem volt felhőtlen az utóbbi időben.

Sebastian Faulks brit regényíró tavaly „ellenségnek” nevezte a Man Groupot, és hevesen bírálta a cég szponzori tevékenységét.

„Ezek nem olyan emberek, akiknek irodalmi díjakat kellene támogatniuk, hanem olyanok, akiket kritizálni kellene az irodalmi díjakkal”

– fogalmazott Faulks.

Mindezek ellenére, a Man Group közleményében úgy fogalmazott, hogy megtiszteltetés volt az irodalmi díj támogatása és hozzátette, hogy a jövőben a vállalat, valamint a pénzügyi szolgáltatások és a technológiai ipar sokszínűségének fejlesztésére fordítja a szponzorálásra szánt pénzösszeget.

Tavaly első ízben vehette át észak-írországi szerző a Man Booker-díjat, Anna Burns személyében, aki a Bajok (The Troubles) néven emlegetett három évtizedes észak-írországi fegyveres felekezeti konfliktus idején játszódó, Milkman című kötetéért kapta meg az 50 ezer font (18,3 millió forint) pénzjutalommal járó elismerést. A díj szűkített listáján szereplő írók mindegyike fejenként 2500 fontot kap.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top