+ Természet

Ilyen mélyre még soha nem fúrtak a Nyugat-Antarktisz jegébe

pixabay.com

Rekordmélységbe, több mint két kilométerre sikerült lefúrni a Nyugat-Antarktisz jegébe – jelentették be a projektet vezető brit antarktiszi kutatóprogram (British Antarctic Survey, BAS) szakemberei, akik szerint kutatásuk segít megérteni, miként fog reagálni a régió az éghajlat melegedésére.

A Rutford-jégár térségében dolgozó 11 fős csapatnak január 8-án sikerült elérnie a 2152 méteres mélységben lévő üledéket 63 órányi folyamatos fúrást követően. A szakemberek 12 hete dolgoznak a szélsőséges időjárási körülmények között, nagyjából mínusz 30 Celsius-fokban – olvasható az Eurekalert tudományos hírportálon.

A kutatókból és mérnökökből álló csapat a lyukba leeresztett műszerek segítségével fogja mérni a víznyomást, a jég hőmérsékletét és alakváltozását.

A BEAMISH nevű projektet 20 éve tervezik a kutatók, és 2004-ben már egyszer megpróbálkoztak a megvalósításával, sikertelenül.

“Meglehetősen hiányosak az ismereteink azzal kapcsolatban, hogy mi történik a Nyugat-Antarktiszon és egy olyan terület tanulmányozásával, ahol a jég puha üledéken nyugszik, jobban megérthetjük, hogy ez a terület hogyan változhat a jövőben és milyen mértékben járulhat hozzá a globális tengerszint-emelkedéshez”

– mondta Andy Smith, a BAS vezető kutatója, aki jelenleg is a Rutford-jégáron dolgozik.

A csapat mostanra két lyukat fúrt – a második lyuk munkálatai a héten értek véget -, és a tervek szerint február közepéig marad a helyszínen. Az újabb munkálatokat egy második helyszínen, az eredetitől néhány kilométerrel arrébb kezdik meg.

“Tudjuk, hogy a melegebb óceánvíz felemészti a nyugat-antarktiszi gleccserek egy részét”

– mondta Keith Makinson, a BAS oceanográfusa.

“Jelenleg azt próbáljuk kideríteni, hogy mennyire csúszós az üledék a gleccserek alatt, vagyis azok milyen gyorsasággal csusszannának bele a kontinensről a tengerbe. Mindez segít annak pontosabb meghatározásában, hogy a nyugat-antarktiszi jég olvadása hogyan növelné a globális tengerszintet”

– fűzte hozzá a szakember.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top