A Nibiru – gyerekekkel készült – NEXFESZT_3 trafós előadás felnőtt művészalkotóival, Vadas Zsófia Tamarával, Gryllus Ábrissal, Tóth Márton Emillel beszélgettünk a Nibiru, a tizedik bolygó körüli fake világról, a gyerekekkel történő demokratikus alkotómunkájukról, titokzatos hagymarendszerükről, és arról, hogy mennyit tanulhatunk tőlük, akik a kérdéseinkre a legjobban tudják a válaszokat.
Izgalmas témát választottatok. Honnan jött az ötlet, hogy a Nibiru bolygó jövevényeivel foglalkozzatok? Létező bolygó a Nibiru?
TME: A Nibiru egy hibásan feltételezett bolygó. Voltak olyan gravitációs anomáliák, amik alapján arra következtettek, hogy a Szaturnusz magasságában kell lenni valami óriási tömegű dolognak. Azt feltételezték, hogy olyan pályán kering, ami keresztezi és elpusztítja a Földet. Ezt a hibásan feltételezett objektet összemosták egy sumér mitológiából eredő hellyel, Nibiruval, ami Marduk főisten égi otthona. Egy Zecharia Sitchin nevű fazon írt erről egy könyvet, A tizenkettedik bolygó címen, 1995-ben, amiben leírja, hogyan jön el a világ vége. Óriás kultusza lett. És ez a téma valahol mindhármunkat érdekli.
VZST: Nem is egy témához kötném az érdeklődésünket, hanem a hasonló gondolkodás és megközelítési mód, ami közös bennünk. A Nibiru a Sleeping beautynak egyfajta folytatása, amiben már dolgoztunk hárman. Abban is foglalkoztunk érintőlegesen hasonló témákkal, például a Csipkerózsika eredeti történetével. A nővé válás fontos motívum ebben a mesében. Amikor elhatároztuk, hogy gyerekekkel szeretnék dolgozni és előadást készíteni, Marcival és Ábrissal, végigvettük, hogy mik azok a motívumok, amik érdekesek lehetnek ebben a folyamatban. Műhelymunkáztunk, táboroztunk a gyerekekkel. Ott volt ez a sok lány, és foglalkoztattak olyan motívumok, mint az éjszaka, az erdő, a telihold, a vérfarkassá változás, boszorkánykodás. Kistinikorban, amiben ezek a gyerekek vannak, fontos fordulópont a nővé válás folyamata, és hogy mi zajlik bennük.
GÁ: Ezekhez a motívumokhoz pedig nagyon jól tudott kapcsolódni a világvége kérdéskör, és ahogy mi foglalkozunk a világvége, illetve az antropocén kor kérdéseivel.
VZST: De előbb jött a mitológiai szál, és csak utána a világvége kérdéskör.
Fotó: Szabó R. János
TME: A Nibiru történet katalizálta azt bennünk.
VZST: Nekem az tetszett, hogy van ez a feltételezés, amiből könyvek születtek, tudósok foglalkoztak vele, NASA-hírek jelentek meg, Youtube élő csatorna, dátumokkal közzétéve. Van egy félig feltételezésre és félig legendára épült, valójában fake világ, fake hírekkel.
TME: Erich von Däniken
GÁ: Igen, de ezen keresztül nagyon jól vizsgálható a világvégével kapcsolatos attitűd, ahol összemosódik tudomány, vallás és egyéb hiedelmek. Igazából inspirációul szolgált.
VZST: És ez megengedi, hogy mi is hozzátegyünk. Így tettük hozzá azt a saját ötletünket, hogy ezek a gyerekek a Nibiru bolygó lakói, akik becsapódnak a Földbe, ami elpusztul, de ők életben maradnak az emberiség romjain, és új életet kezdenek. De a legizgalmasabb az, hogy ez a háttértörténet sosem derült ki számukra, ez hármunk belső kiindulópontja.
„Fénylő nyálkahártya húzódott a birodalmaidat összekötő kék szigetekre. Alumínium darabokat kavargatott a szél, és te műanyag páncélon csúszkálva futottál a vulkán elől. Pedig nem tört ki, csak alulról fortyogott. Földetek olvadó gumiként nyelte el a bevásárlóközpontokat, az alumíniumdarabok pedig a bolygó falába simultak. Ezüstösen csillogott távolról. Már messziről láttuk, ahogy a fűből sárga por lesz, és lábnyomodban a levegőbe hullik. Vártátok már Nibirut, de mi későn érkeztünk. És most az utolsó folyót keressük, amelynek tükör a vize. Gyeptéglákon szökellve kelünk át rajta, hogy elérjünk a házba, ahonnan látszik még az égbolt. Kevesen vagyunk a sziklamező közepén. Kövekből építünk könyvtárat, ruháinkat vörös szél fújja szárazzá, és hajtincseinket apró csövekre csavarjuk fel elalvás előtt.”
TME: Ehhez gyűjtöttünk inspirációs anyagokat, matériákat, fotókat, amiket viszont már láttak munka közben. De maga a sztori nem lett nekik előadva, mert nem egy történetet akartunk velük elmeséltetni.
GÁ: Ha csak a tematika van átadva, akkor sokkal jobban ki tudnak bontakozni a saját utak, gondolatok, és gazdagabb fantáziavilágot szül.
Mi fog történni a színpadon a gyerekekkel?
VZST: Nyáron táboroztunk velük, aztán október közepétől dolgozunk intenzíven, egy workshop-folyamatban, sok vendégtanárral, oda-vissza tudásátadással.
GÁ: Nagyon fontos, hogy ez az előadás egy folyamat alapú munkának egy állomása, ami nem előadásnak készült, de a nézőknek nyilván az lesz. Nem gyakorlunk egy hónapja egy konkrét valamit, hanem amit a workshopokon adott esetben instant alkotunk, azt fogjuk idehozni. Lehet, hogy még a színpadon is lesz ilyen, hogy ott fog megszületni valami. Vagyis a gyerekeknek ez nem vált át előadássá. Duplán dolgozunk, ha úgy tetszik, hogy a gyerekeket meg tudjuk tartani abban a kreatív, nem előadás-stresszes állapotban, amiben a workshopokon voltak.
VZST: Nem használni akartuk a gyerekeket a saját művészi koncepciónk megvalósításához, hanem van egy matéria, amit megosztunk a gyerekekkel, kereteket, eszközöket adunk, amikhez aztán ők kapcsolódnak és beleteszik a tudásukat, magukat, ilyen vagy olyan formában. Nem mellesleg, ők százszor jobban csinálják.
GÁ: A spontaneitás megőrzésével.
Az ő fantáziájuk és kreativitásuk szüli a ’darabot’?
TME: Nagyon sokminden az ő kreálmányuk.
GÁ: A sajátjuk lesz.
VZST: Többen kérdezték tőlem, hogy mi ez a darab, de igazából nem tudom. Mi is most először dolgozunk így.
Egy állomással visszább megyek. Honnan jött a motiváció, hogy gyerekekkel dolgozzatok? Mit szeretnétek nekik adni ezzel?
VZST: Erre két válasz is van. Az egyik, hogy tanítom őket kreatív gyerektáncórán a Jurányiban, már több éve. Vannak olyan gyerekek, akikhez nagyon kötődőm, meg ők is hozzám. Régóta mozgatja a fantáziámat, hogy többet dolgozzak velük, az emberi oldaluk érdekelt. Volt egy csoportom, akiket heti egy alkalommal tanítottam, és szerettem volna, ha sűrűbben tudunk foglalkozást tartani. Ennek a projektnek a keretében ez meg tudott valósulni. Ez az egyik szál, a táncos érdeklődés.
TME: A másik, hogy megismerkednek egy eszköztárral, gondolkodásmóddal. Átadjuk nekik azt, ahogy mi dolgozunk a saját alkotói folyamatainkban. Nem egy normál, iskolai szituációban kapják mindezt, hanem közös munkában, ahol egyenrangú felek, alkotók is egyben. Az anyagok nagy része úgy keletkezett, hogy ezekre a foglakozásokra hívtunk más alkotókat, művészeket is. És a legtöbb dolog így született meg, a zenei motívumoktól kezdve, majd a színpadon látható dolgokig szinte minden.
VZST: Nem csak az egyéni művészi praxisunk átadásáról van szó, hanem azé is, ami a közös munkánkat jellemzi, egy kimondatlan munkamódszer. És a legjobb az egészben tényleg az, hogy ez oda-vissza hat. Az elmúlt fél évben nagyon sokat tanultam tőlük.
GÁ: Én is.
TME: Én is. (nevetnek)
VZST: Meg nem csak tőlük, hanem azoktól az alkotóktól is, akiket becsatornáztunk. Ki kell emelnem Varga Viktóriát, aki egy nálam idősebb generáció pedagógusa, én is nála kezdtem. Szervesen, kvázi alkotóként beépült ő is. Nagy biztonság volt nekünk, hogy ha felmerül bármi problematika, amiben nekünk nincs tapasztaltunk, tudunk vele konzultálni és megoldást találni.
Lesz folytatása?
TME: Mindenképpen. Megyünk tovább ezzel a kutatás-oktatással.
VZST: Az előadás nem záróakkord. Levezetjük majd szépen, lehet, nyári táborral, még alakul ez. Ez is volt az eredeti terv.
Milyen korú gyerekek?
VT: 10-18. Tizenheten vannak, többnyire 12 és 13 év között.
Milyen rendszerben dolgoztatok?
VZST: Van egy ún. hagymarendszerünk. A gyerekek vannak a központban, mi hárman egy következő réteg, aztán egy külsőbb réteg a mi korosztályunkból: a művészek, pedagógusok, akiket bevontunk, mert számunkra inspirálóak – Porteleki Áron, Trapp Dominika, Magyar Eszter, Borsos Luca, Bajusz Orsolya. Egy még külsőbb réteg az idősebb korosztályból, Mizsei Zoltán, Varga Viki, Hód Adrienn. És a legfelső réteg az intézmények, akik támogatják ezt a projektet, illetve a szülők, akiknek az együttműködése szintén kulcsfontosságú volt. Nehéz a demokratikus alkotás, sokkal nagyobb meló és ideg, de nagyon szépen tud működni. Van szavuk a gyerekeknek. Igazából azt csináljuk, amiket ők mondanak. Mi csak erőlködnénk, lehet. A zene, a tánc, a látvány – bár benne van a mi kezünk – tőlük ered. Ők tanítottak minket, hogy hogyan csináljuk.
Akkor mégis a Nibiruról jöttek?
VZST: Lehet. (nevet)
