+ Természet

Kikelt egy gyapotmag a Holdon

Kikelt egy gyapotmag a Csang’o-4 kínai holdszondán. A csíráról kedden közölt fotót a Csungkingi Egyetem.

Ez az első gyapotcsíra, amely valaha kikelt a Holdon – közölte kedden Hszie Keng-hszin, a mini bioszféra-kísérlet vezetője.

A Csang’o-4 kínai űrszonda január 3-án szállt le a Hold Földről nem látható túloldalán, elsőként a világűr kutatásának történetében és sikeresen teljesítve a kínai holdkutatási program negyedik szakaszát. Ezt követően elsőként végzett mini bioszféra-kísérletet a Holdon.

Hszie, a Csungkingi Egyetem kutatója elmondta, a szonda holdjárójába egy tartályt szereltek, melyben gyapot-, repce-, burgonya- és lúdfűmagok, valamint gyümölcslégylárvák és némi élesztő található.

A szonda több mint 170 felvételt küldött a Földre, ezek tanúsága szerint csakis a gyapot kezdett el csírázni.

„A hengertartály speciális alumíniumötvözetből készült, 198 milliméter magas, átmérője 173 milliméter és mintegy 2,6 kilogrammot nyom. Vizet, talajt, levegőt, két kis kamerát és egy hővezérlő rendszert tartalmaz”

– mondta el Hszie.

A kutató szerint a burgonya fő táplálékforrásul szolgálhat a jövő űrutazói számára. A lúdfű, amely a káposzta és a mustárfű rokona, rövid növekedési idővel rendelkezik és könnyen kezelhető. Az élesztő a szén-dioxid és az oxigén szabályozásában játszhat szerepet a mini bioszférában. A gyümölcslégy pedig a fotoszintézis folyamatának egyik fogyasztója lehet.

A tudósok biológiai technológiákat alkalmaztak, hogy megfelelően ellássák a magokat és a petéket a szonda kéthónapos végső ellenőrzése és 20 napig tartó kozmikus utazása során.

A landolás után a földi irányítás utasította a szondát, hogy öntözze meg a magokat, hogy kezdetét vehesse a növekedési folyamat. Egy cső segítségével természetes fényt irányítottak a Hold felszínére a tartályba, ami lehetővé teszi a növények növekedését.

A Csang’o-4 vasárnap alvó módozatra állt át, amikor beköszöntött a holdi éjszaka. Ilyenkor a hőmérséklet akár mínusz 170 Celsius-fokra is zuhanhat.

„A tartálybeli élet nem élheti túl a holdi éjszakát”

– mondta Hszie Keng-hszin. A kísérlet így ezzel véget is ért. Az organizmusok fokozatosan lebomlanak a teljesen zárt tartályban, nem lesznek hatással a holdbéli környezetre.

Bár űrhajósok már termesztettek növényeket a Nemzetközi Űrállomáson, a kínai Tiangong-2 űrlaboratóriumban pedig rizst és útifüvet, azok a kísérletek földközeli pályán zajlottak, mintegy 400 kilométeres magasságban.

A Holdon azonban, a Földtől 380 ezer kilométer távolságra, jóval összetettebb a környezet.

„Nem volt még korábban ilyen kísérletünk. Nem tudunk szimulálni holdbéli környezetet a Földön, például mikrogravitácót és kozmikus sugárzást”

– mondta Hszie Keng-hszin.

A kutatók remélik, hogy a kísérlet során szerzett tapasztalatok és ismeretek segíthetnek abban, hogy a jövőben hosszú távú bázist alakítsanak ki a Holdon.

Kikelt egy gyapotmag a Holdon
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top