+ Zene

Dolores O’Riordan halála óta ez az első dala az ír zenekarnak – Dolores hangjával

cranberries

Új dallal rukkolt elő egykori énekesnője, a tavaly elhunyt Dolores O’Riordan halálának évfordulóján a The Cranberries ír zenekar, amely áprilisban dobja piacra következő albumát, majd véglegesen feloszlik.

A banda a BBC Radio 2 műsorában mutatta be az All Over Now című számot, amelyen O’Riordan a halála előtt dolgozott és énekelt fel belőle részleteket – írja a BBC hírportálja.

Az énekesnő mindössze egyetlen versszakot és egy refrént hagyott hátra, ezért az együttesnek bőven volt munkája a dallal.

„A legnehezebb az volt, amikor néhány hónappal a halála után elkezdtük átnézni a demókat”

– idézte fel Noel Hogan, a banda gitárosa.

A zenekar mostanra egy egész albummal elkészült.

A 2017 végén rögzített demókból megszületett In The End című korong áprilisban jelenik meg. A Linger és a Zombie című slágereket jegyző zenekar azután véglegesen feloszlik.

O’Riordan váratlanul hunyt el tavaly január 15-én egy londoni hotelben, a pizsamát viselő nő testét a fürdőkádba merülve találták meg. A westminsteri igazságügyi orvosszakértő szerint alkoholmérgezés miatt bekövetkezett fulladás okozta a 46 éves énekesnő halálát.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top