+ Életmód

Rakonczay Gábor elérte a Déli-sarkot: Fantasztikusan tiszta és érintetlen

Rakonczay Gábor elérte a Déli-sarkot. Az extrém sportoló első magyarként, a szárazföld, vagyis az Antarktisz partjáról indulva 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a 917 kilométeres távot, egy 94 kilós szánt húzva maga után – közölte az expedíció PR-ügynöksége hétfőn este.

Rakonczay Gábor az út során testsúlya 10 százalékát elégette, az arcán pedig fagyási sérüléseket szenvedett. Elmondta: fizikailag próbára tette az a kétszáz kilométeres szakasz, amelyen mély hóban meneteltek, a táv végén pedig folyamatos jeges szembeszéllel megküzdve teljesítette célját. Eleinte mínusz 12 Celsius-fok körüli volt a hőmérséklet az Antarktiszon, ám ahogy közeledtek a sarkponthoz, már szinte mindig mínusz 20 Celsius-fok alá kúszott a hőmérő higanyszála, s olykor elérte a mínusz 30-at is.

„Az Antarktisz hatalmas, tökéletesen élettelen, ugyanakkor fantasztikusan tiszta és érintetlen. Semmi sem indokolja itt az életben maradást. Az agy ráadásul képtelen felfogni a menetelés tényleges időtartamát, ebben az ingerszegény környezetben az ember lépésről lépésre küzdi előre magát. Csak megy előre, és nem foglalkozik azzal, meddig tart még, hogy milyen hosszú ez az egész”

– fogalmazott az extrém sportoló.

2018. november 22-én készült kép Rakonczay Gáborról, aki 2019. január 7-én első magyarként, a szárazföld, vagyis az Antarktisz partjáról indulva elérte a Déli-sarkot. Az extrém sportoló 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a 917 kilométeres távot egy 94 kilós szánt húzva maga után.

A szabályok értelmében aki először jár az Antarktiszon, annak csapatban kell teljesítenie a távot, így Rakonczay Gábor is negyedmagával vitte végig az expedíciót, ám a legtöbbet ő haladt az élen, és az ő szánja volt a legnehezebb.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top