+ Történelem

Megrázó új kutatási eredmény a holokausztról

Mindössze három hónap alatt ölték meg a holokauszt áldozatainak egynegyedét egy izraeli tanulmány szerint.

A zsidóság kiirtását célul kitűző, 1942 és 1943 között zajlott úgynevezett Reinhard-akció keretében mindössze három hónap alatt követték el a gyilkosságok nagy részét. A tanulmány nemcsak arra utal, hogy a korábbi számítások alulbecsültek voltak, hanem új fényt is vet a náci haláltáborok hatékonyságára és a szisztematikus módszerekre, amelyek célja a zsidó közösségek kivégzése volt.

A német nemzeti vasúttársaság fontos szerepet játszott a zsidó áldozatok haláltáborokba szállításában. A „speciális vonatok” szigorú menetrend szerint közlekedtek úti céljuk felé. A gyilkosságok részletes feljegyzéseit azonban a nácik végül megsemmisítették, így megnehezítették a tények utáni kutatást.

Lewi Stone, a Tel-avivi Egyetem és az ausztrál RMIT Egyetem kutatója a Reinhard-akcióhoz kapcsolódó vasúti feljegyzések elemzése alapján készítette tanulmányát. Kutatását a Science Advances című szaklapban mutatta be.

Stone Jitzak Arad izraeli történész adatgyűjteményét használta, amely katalogizálta a megszállt Lengyelország 393 városából és gettójából indult és a három hírhedt – a belzeci, a sobibori és a treblinkai – megsemmisítő táborba érkezett 480 vonatról szóló információkat a Reinhard-akció ideje alatt – olvasható az EurekAlert tudományos hírportálon.

Az adatok alapján Stone arra a következtetésre jutott, hogy a legtöbb gyilkosság három hónapban következett be: 1942 augusztusában, szeptemberében és októberében. A Reinhard-akció 1,7 millió áldozata közül 1,32 millió, azaz a 78 százalék halt meg ebben a három hónapban, ami naponta 15 ezer áldozatot jelent.

Eszerint a holokauszt összes áldozatának mintegy 25 százaléka a Reinhard-akció ezen három hónapja alatt vesztette életét.

Az 1994-es ruandai népirtáshoz képest, amelyet a 20. század legintenzívebb népirtásának tartanak, a Reinhard-akció gyilkossági rátája 83 százalékkal magasabb volt. Stone szerint a gyilkossági ráta idővel azért lassult le, mert a nácik „kifogytak a zsidókból”.

A ruandai népirtás során száz nap alatt egymillió embert mészároltak le.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Szerencsi Veronika szerint:

    ILLENE MÁR VALAMIT ELKÖVETNI A SZÁMOKKAL, HOGY LEGALÁBB MEGKÖZELÍTSÉK A VALÓS ADATOKAT. Senki nem tagadja a háború borzalmait, minek tetézni? Minek variálni? Érdekli a zsidókat más is ezen a Földön, mint a napi holokausztozás? Annak a tébolyult másítgatása? Miért voltak tele a táborok a háború végén – már az állandó visszavonulásuk során megölhettek volna mindenkit a németek. De most olvastam az amerikai rettenetről amit a háború után elkövettek. Több, már hadifogoly, és védtelen ember lett az áldozatuk mint amit az oroszok és németek együtt elkövettek. Talán a világ elé kellene ezt is tárni.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top