+ Képzőművészet

Michael Schumacher családja közleményt adott ki

A közlemény Schumacher 1,5 milliós Facebook-oldalán jelent meg, amelyben többek között bejelentették egy virtuális múzeum létrehozását.

„Örülünk és tiszta szívünkből köszönetet mondunk azért, hogy Michael 50. születésnapját holnap vele és velünk ünneplitek. Neki, nekünk és nektek is ajándékul a Keep Fighting Alapítványunk létrehozott egy virtuális múzeumot.

A hivatalos Michael Schumacher applikáció holnaptól lesz nyilvános, és ezzel közösen átélhetjük Michael sikereit. Ez az okostelefonokon futtatható alkalmazás egy újabb mérföldkő az erőfeszítéseinkben, hogy kiszolgáljunk titeket, lehetővé téve a teljesítményei megünneplését. Sok örömet kívánunk hozzá!

Michael büszke lehet mindarra, amit elért, és mi is azok vagyunk rá. Ezért is emlékezünk meg a sikereiről a magángyűjteménye kölni kiállításával, azzal, hogy az emlékeit nyilvánossá tesszük a közösségi médiában, vagy a jótékonysági tevékenységei folytatásával az alapítványban. Szeretnénk mindezzel a figyelmet újra a győzelmeire, a rekordjaira és az ünneplésére irányítani.

Biztosak lehettek benne, hogy a legjobb kezekben van, és hogy minden emberileg lehetségeset megteszünk azért, hogy segítsük őt. Kérjük a megértéseteket, ha Michael kívánságának megfelelően, ahogy korábban és mindig, magánügyként kezeljük az oly érzékeny témának számító egészségi állapotát!

Egyben szívből köszönjük a barátságotokat, és egészségben, boldogságban gazdag 2019-es évet kívánunk!”

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top